»» ««

A HMS Olympus titkai

Külföld

A Málta közelében nemrég felfedezett tengeralattjárót alaposabban megnézték.

A HMS Olympus egy Odin osztályú tengeralattjáró volt, ami 1930-ban állt a Royal Navy szolgálatába. A harmincas években ázsiai vizekben járőrözött, a második világháború elején vezényelték át a Földközi-tengerre. 1942-ben aknára futott és elsüllyedt. A szokásosnál több ember utazott a fedélzetén, mert más hajók személyzetét is szállította. A 98 főből csak kilenc ember élte túl a katasztrófát, akik 11 kilométert úsztak Málta szigetéig.

Először 2008-ban röppentek fel hírek arról, hogy a tengeralattjárót megtalálták, de csak 2011-ben tudták igazolni, hogy valóban az Olympus roncsára bukkantak. A feladat azért nem volt egyszerű, mert a roncs 115 méteres mélységben nyugszik. Komoly expedíció tehát minden felfedező merülés, amit a viszonylag jó állapotban egyben maradt hajónál hajtanak végre. Többnyire pont a mélység miatt távirányítású eszközöket vetnek be, de a búvárok olyan helyekre is be tudnak nézni, ahova az ROV-k nem.

A búvárok megtalálták az akna által okozott sérülést a hajó alján. A hajócsavar a helyén van, és a fedélzeti antennákat, ágyúkat, gépfegyvereket is megvizsgálhatták. A HMS Olympus roncs háborús sírhelynek számít, mert mindmáig több tucat ember maradványai nyugodhatnak a belsejében.



Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

South Tip

Thailand

1/1 db alapján:érdekes(átlag: 4) nehéz körülmények
max: 40m, látótáv: 10-25m , áramlás

napihajós megközelítészátony merüléssziklás, hasadékos élőhelymantarája

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés