Subsurface havi verseny2012 Búvár víz alatt
Olyan képeket várunk, amelynek egy vagy több víz alatt levő készülékes búvár a fő témája. Határidő: 2012.02.15. Verseny fóruma
» Verseny információBeküldve 19 kép Beküldve 2 video snitt ![]() |
A törökök sem akarnak lemaradni a roncsversenyben.
A 37 méteres, kiszuperált járőrhajó az első katonai vízi jármű, amit ilyen célra használtak fel Törökországban. A búvárturizmus fellendítésének szándékával fenékre küldött hajó nagyjából 25 méteres mélységben nyugszik majd.A projekt kivitelézését a Bodrum Underwater Association (BUA) hajtotta végre, akik víz alatti régészek gyakorlati képzésére is szeretnék használni a roncsot. (A szerk. megjegyzése: Bodrumban található Európa kevés víz alatti régészeti múzeumainak egyike, ami díjakat is nyert már ötletes kialakításával, és tényleg feltétlenül érdemes felkeresni.) A hajóroncsot a turistákat szállító tengeralattjárók is felkeresik majd, és tervezik, hogy a török légierő jóvoltából egy repülőt és egy helikoptert is elsüllyesztenek a közeljövőben. A BUA szóvivője elmondta, hogy a nagyszabású terv végeredményeként arra számítanak, hogy évente 300,000 hazai és külföldi búvárturista merül majd a térségben. [ DIVE ] Kapcsolódó írásaink:
Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés. Hírmondó v1.61 - © 2007-2011 Bunny
|
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Powered by rabbithole engine © 2006-2012 Bunny - All rights reserved , Tárhely: NLG Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz. impresszum / contact / Médiaajánlat / Hirdetési lehetőség | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||