A Shark Projekt hírlevelének érdekes információi közül ezúttal a nagy fehérről szólókat gyűjtöttük össze.

HIRDETÉS

A világ egyik legjelentősebb nagy fehércápa populációja a dél-afrikai vizekben található. A dél-afrikai populáció egyben a fehércápák legalaposabban tanulmányozott csoportja, hála a Cape Town-i Egyetem Tengerbiológiai Intézete által koordinált kutatási programnak, és a tudományos adatgyűjtésben is közreműködő nagy fehércápás merülésekre szakosodott búvárközpontoknak.

Rob Lawrence, az African Shark Eco-Charters tulajdonosa, aki másfél évtizede tanulmányozza a Fokföldi-félsziget keleti partjánál fekvő False Bay-ben található szubpopulációt, érdekes felfedezésről számolt be. Lawrence és Chris Fallows a National Geographic Channel-nek készítettek közösen filmet a Fóka-sziget körül portyázó nagy fehércápák vadászati szokásairól. Amint ismeretes, az itt honos dél-afrikai medvefóka (Arctocephalus pusillis) fiatalabb egyedeit a nagy fehér a láthatóság határán úszva alulról cserkészi be, hogy vizuális azonosítás után nagy sebességgel, függőlegesen emelkedve a hasánál ragadja meg zsákmányát. Az állat akkora sebességre képes felgyorsulni, hogy áttörve a víz felszínét, akár 3 méter magasra is kivetődik. A cápás merüléseken részt vevő búvárok között roppant népszerű és "flying jaws"-nak, "repülő állkapcsoknak" nevezett attrakciót az operátorok gyakran úgy biztosítják, hogy a hajó után vontatott műfókával próbálják meg becsapni a cápát. A Lawrence-ék által végzett kísérletek érdekes, és a nagy fehér intelligenciájával kapcsolatos új megfigyelést eredményeztek.

A kísérletek során a műfókába egy lefelé néző kamerát építettek be, amely száloptikán keresztül továbbította a képeket a hajó fedélzetére. Számos sikeres felvétel elemzéséből megállapították, hogy a teljesen élethű műfókát csak akkor ragadta meg a támadó nagy fehér, ha a látótávolság nem haladta meg a 3 métert. Jó látótávolság esetén a felvételek tanúsága szerint, a rohamozó nagy fehér az utolsó méteren kitért a műfóka elől, és nem pazarolta el energiáját egy számára értelmetlen kiugrásra. A nagyszámú megfigyelés bebizonyította, hogy vizuálisan is képes megkülönböztetni a valódi és az álfókát, ami a szenzitív érzékelés mellett az állat fejlett intelligenciájára is új bizonyíték.

A cápák intelligenciájáról tehát bővülnek az ismereteink, de időnként az emberek viselkedését is érdemes lenne megfigyelés alá vonni. A delaware-i Indiana-folyó torkolatának közelében egy helyi halász június elején horoggal fogott ki egy fiatal, alig 2 méter hosszúságú nagy fehércápát (Carchardon carcharias).

Aaron Hurd szövetségi hal- és természetvédelmi felügyelő tájékoztatása szerint a lefülelt horgász azzal védekezett a Tengeri Halászati Hivatal munkatársai előtt, hogy a fiatal nagy fehércápát röviduszonyú makónak (Isurus oxyrinchus) nézte. A hatóságok és a horgász közötti vitára a Guy Harvey Tengerkutatási Intézet szakvéleménye tett pontot. Az Intézet tengerbiológusai minden kétséget kizáróan megállapították, hogy nem makó, hanem egy juvenil nagy fehér volt a horogra akadt cápa.

Mivel az Egyesült Államokban a nagy fehércápa szigorúan védett faj, a horgász több ezer dolláros büntetésre számíthat - nyilatkozta Mark Orwell, a Nemzeti Tengeri Halászati Szolgálat jogi osztályának munkatársa. A pórul járt horgász hajóját a hatóságok lefoglalták.

Mind a nagy fehércápa, mind pedig a röviduszonyú makó a heringcápa félék (Lamnidae) családjába tartozik. Az egészen fiatal nagy fehércápa a nem szakember számára könnyen összetéveszthető a röviduszonyú makóval. A két faj külső hasonlósága mellett a fogazatuk alapvetően és jól láthatóan eltér egymástól. Amíg a röviduszonyú makó szabálytalan, meggörbült, árszerű fogakkal rendelkezik, addig a nagy fehércápa felső álkapcsában széles, az alsó álkapcsában pedig keskenyebb, lapos, háromszög alakú és fűrészes szélű fogak találhatók.

Dr. Elter Tamás
PADI instructor, az American Elasmobranch Society tagja,
MARINE LIFE PADI 5 Star IDC Dive Centre, SHARK Project