Subsurface havi verseny2012 Búvár víz alatt
Olyan képeket várunk, amelynek egy vagy több víz alatt levő készülékes búvár a fő témája. Határidő: 2012.02.15. Verseny fóruma
» Verseny információBeküldve 19 kép Beküldve 2 video snitt ![]() |
Közel százezer áldozatról beszélnek már, a fertőzések, járványok távlati hatásait pedig csak találgatni lehet.
Az eltűntek között sajnos magyarokat is számon tartanak, többek között egy Srí Lankába búvárkodni indult nyolc fős csoportról sincs semmi hír. Azok a búvárok, akik a vízben élték át (és túl) az eseményeket, arról számoltak be, hogy az első sokk akkor érte őket, amikor 30 méteres mélység helyett egyik pillanatról a másikra 4 méteren találták magukat, majd újra 20 méterre zuhantak, a látótávolság nullára csökkent, és miután ezt átvészelték és a felszínen összeszedte őket a hajó, a parthoz érve azzal kellett szembesülniük, hogy nincs hol kikötni, mert a víz mindent elvitt. Félő, hogy sok búvártársunk nem úszta meg ilyen lelki sérüléssel a katasztrófát, és néhányukat talán soha nem is találják meg. Az érintett országok - ahol számos igen szegény ember vesztette el hozzátartózóit, vagyonkáját, munkáját - abban reménykedhetnek, hogy talán a nyugatról érkező segélyek javíthatnak valamit a helyzetükön átmenetileg. Mindeközben újabb földrengésektől és szökőároktól tartanak a régióban. A bizonytalanságra jellemző, hogy még azt sem lehet tudni, az utazás előtt állók számára mit térít meg a biztosító, ha mégis inkább itthon maradnának. Ebben a helyzetben pedig teljesen érthető az óvatosság, és sokakban merül fel a jogos kérdés, miért is fizettetik meg a kötelező sztornóbiztosítást, ha pont az ilyen esetekben nem ér semmit. [ Index, origo, CDNN, CNN ] Kapcsolódó írásaink:
Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés. Hírmondó v1.61 - © 2007-2011 Bunny
|
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Powered by rabbithole engine © 2006-2012 Bunny - All rights reserved , Tárhely: NLG Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz. impresszum / contact / Médiaajánlat / Hirdetési lehetőség | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||