Subsurface havi verseny

2012 Búvár víz alatt

 
 
Olyan képeket várunk, amelynek egy vagy több víz alatt levő készülékes búvár a fő témája. Határidő: 2012.02.15.
Beküldve 19 kép
Beküldve 2 video snitt
Verseny fóruma » Verseny információ
 
Kezdőlap / Szolgáltatások Hírek Képtár Portfóliók FÓRUMOK Kereső

Antarktiszi bálnacsaták

Környezetvédelem
2008. november 12.

2008 végén is útnak indul a japán bálnavadász-flotta, de ebben az évben csak a Sea Shepherd természetvédői állnak velük szemben.


HIRDETÉS

Az Antarctic Whale Sanctuary (Antarktiszi bálnavédelmi övezet) területén most is megjelennek a japán hajók, hogy tudományosnak nevezett bálnavadászatot folytassanak. Az ismeretszerzés roppant fontos lehet nekik, hiszen most is legalább ezret szeretnének elejteni. Az utóbbi években két szervezet küldte el hajóit, hogy a bálnavadászatot akadályozza, a Greenpeace és a Sea Shepherd, ám az előbbiek ez évben először nem lesznek ott. A hírek szerint két japán aktivistájukat tartóztatták le, akik a feketén értékesített bálnahúsról készítettek felvételeket, és az ő helyzetüket nem akarják nehezíteni. Szóban persze most is a bálnák védelmére kel a Greenpeace, de ez eddig sem jelentett sok akadályt a japán vadászoknak.

A Sea Shepherd tehát egyedül marad a flottával szemben.
Paul Watson kapitány a szervezet zászlóshajójáról, a Steve Irwinről vezeti csatába kis csapatát, akikhez csatlakozik az amerikai környezetvédelmi ügynökség szakértője, Scott West is. A szokásos módon jól szervezett médiakampány kíséri a Sea Shepherd útját, az Ausztráliába érkezés már eseménynek számít, és tévéstáb is jelen lesz majd a vadászok üldözésének időszakában. A Sea Shepherd neves támogatókat állított maga mellé most is, és valószínűleg újból készülnek pár meglepő ötlettel.

Paul Watson egyébként nem hagyta szó nélkül a Greenpeace távolmaradását sem.
Könnyen kritizálhatja őket, hiszen maga is Greenpeace alapító, és az utóbbi években folyamatos volt a konfliktus és a nyilatkozatháború közöttük. A Sea Shepherd első embere rámutatott, hogy a Greenpeace távolmaradásával feladta egy fontos célját, ám ennek kései bejelentése azért is furcsa, mert a bálnák megmentésére, az antarktiszi kampányra összegyűjtött nem kevés adomány nem arra lesz elköltve, amire szánták.

Az Operation Musashi nevű akcióban a Sea Shepherd célja továbbra is az, hogy amíg a flotta közelében maradnak, a japánok egy bálnát se tudjanak megölni. Nem riadnak vissza attól sem, hogy egészen a japán hajók közelébe kerülve akadályozzák őket, és a menekülő japán hajók csak feleslegesen fogyasszák az üzemanyagokat. Így gazdaságilag is veszteségessé válna a bálnavadászat. A japán most is, mint minden évben, ökoterrorizmust emlegetnek, és állítólag a japán parti őrség felfegyverzett hajóját küldik a térségbe, ami Paul Watson szerint ellentétes az Antarktisz térségére vonatkozó nemzetközi szabályozással. Ráadásul az aktivisták ez évben is hangoztatják, hogy a vadászat akadályozását kizárólag olyan eszközökkel tartják elképzelhetőnek, amelyek nem veszélyeztetik senki testi épségét, mint ahogy a korábbi kampányokat sem kísérték az aktivisták okozta sérülések.

Kapcsolódó link: Sea Shepherd

Kapcsolódó írásaink:
11-07-31 A bálnavadászatról tárgyalnak
11-02-17 A Sea Shepherd nagy sikere
11-01-04 Indul a bálnavadászati szezon
10-09-30 Vége az izlandi bálnavadász-szezonnak
10-09-07 Bálnahús az iskolákban
10-06-25 Ismét buktak a bálnavadászok
10-03-22 Bálnahús az étlapon
10-03-12 The Cove: Oscar-díj
09-08-19 Kihalnak a kistestű bálnák!
09-04-18 Hayden Panettiere és az élővilág
09-03-03 Az EP a bálnavadászat ellen küzd
08-03-14 Mégsem sikertörténet a szürkebálna fennmaradása?
08-02-14 Videó a bálnavadászatról
08-01-06 Csendrendelet a bálnák védelmére
07-11-25 Ausztrál fordulatnak örülhetnek a bálnák?
07-10-15 A Nagy Bálnavándorlás
07-07-28 Elűzték a bálnákat az orosz gázkitermelők
07-04-21 Továbbra is téma a bálnavadászat
07-02-14 Ütközés az Antarktisznál
07-01-18 Bálnakampány: ez már háború
06-10-30 Csőd az izlandi bálnavadászat?
06-07-28 Ami az IWC hivatalos naplójából hiányzik…
06-04-12 Három hét a Sea Shepherd hajóján


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Hírmondó v1.61 - © 2007-2011 Bunny



Powered by rabbithole engine © 2006-2012 Bunny - All rights reserved , Tárhely: NLG
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
impresszum / contact / Médiaajánlat / Hirdetési lehetőség