Zotmund- legenda és valóság
EgyébA ma inkább Búvár Kund néven emlegetett katona hőstettének hátterét igyekszünk kicsit megvilágítani cikkünkben.
Természetesen nem törekedhettem arra, hogy avatott történészek munkáival egyező színvonalú dolgozatban járjam körül a témát, de azért igyekeztem alaposan utánaolvasni az interneten található szép számú forrásban levő információknak. Nem tényeket érdemes hát várni ettől az írástól, hanem inkább csak eltöprengtem a régi krónikák által megörökített eseményen. A kiindulópont III. Henrik német-római császár 1051-ben majd 1052-ben indított támadása Magyarország ellen, amelyeket I. András király sikeresen vert vissza. A németek hajókon hoztak utánpótlást magukkal, és több héten át ostromolták Pozsony városát, ám váratlanul visszafordulásra kényszerültek. Az 1360-ban megjelent Képes Krónika így erről az eseményről: "Azon időben a német király nagy sereggel vívá Pozsony várát, Péter sérelméért bosszút állani, s Magyarországot urodalma alá akarván vetni. És sok hadi szerszámot építtete a vár megvívására, de nyolcz hétig víván, semmire sem mene. S minthogy az említett király hajón jött volt Pozsony várát megvívni, tehát a magyarok, kik a várban valának, egy Zothmund nevezetű igen ügyes úszó embert kerítettek, kit csendes éjtszaka a császár hajóihoz küldenek, ki is a víz alatt úszva a hajókat mind megfúrá, melyek rögtön megtelének vízzel; a németek hatalma így meg lőn törve, s ijedten s erejöket vesztve visszatérének országukba." (Ford. Szabó Károly, 1867) A Magyar Búvár oldalán, emlékeztetve arra, hogy a Képes Krónika számtalan valós történelmi eseményről ad beszámolót, már csak hagyománytiszteletből is valós személyként tekintenek Búvár Kundra (avagy Zotmundra).
Ám nem minden magyar forrás hisz a létezésében, és főleg nem hisz az esemény hitelességében. A hajomakett.hu oldalán megjelent írás Bonfini krónikájára vezeti vissza a leírást, említést sem téve az egy évszázaddal korábban született Képes Krónika beszámolójáról. A cikk szerint "Nem szorul bővebb bizonyításra, hogy ebben a korszakban, az akkori szerszámok rendkívül kezdetleges volta mellet egy igen nagy testi megeröltetéssel járó vízalatti munka elvégzéséhez milyen nagy teljesítményű fúróeszköz lett volna szükséges. Bizonyos, hogy hajóépítéshez már ebben az időben is a legerősebb, tehát csak nehezen átfúrható tölgyfagerendákat használtak. Továbbá ismeretes a Pozsony körüli Duna-szakasz gyors vízfolyása, melynek következtében egy lehorgonyzott, vagy kikötött hajó mellett úszva kapaszkodni, vagy leállni nem lett volna lehetséges, mert a torrens (romboló) jellegű, nagy erejű vízsodrás a kezdetleges fúróeszközzel dolgozni akaró embert elkerülhetetlenül nekiszorítaná a hajó oldalának és a víz alá nyomná, vagyis minden nehéz munka elvégzése lehetetlen volna." Többek között erre alapozva állítja a szerző, hogy Búvár Kund története nem több mondánál.
Valóban, szinte lehetetlen vállalkozásnak tűnik, hogy egyetlen ember egy éjszaka alatt megfúrja a hajókat és elsüllyesszen egy teljes flottát, de meg kell jegyezzem, pont ebben a cikkben tűnt fel még egy mondat: "Az érdekesség kedvéért kell megemlíteni, hogy már a magyar hajózástörténet ismert legelső időszakában említik az egyetlen útra épült hajókat, amelyeket azért építettek teljesen laza szerkezetűnek és olcsó kivitelben, hogy rendeltetési helyükre megérkezve (ahová tulajdonképpen völgymeneti irányban ´lecsurogva´ jutottak el) könnyen szétszedhetők legyenek és faanyagukat nyersanyagként értékesíthették." Mi, a legendák iránt lelkesedő olvasók ekkor újból elkezdhetünk kombinálni, hogy III. Henrik utánpótlást szállító hajóinak egy része vajon nem sebtében épített, korántsem olyan masszív vízijármű lehetett-e, amit akár egy kisebb csapat is képes lett volna megrongálni? A teljesség kedvéért ideillesztem Bonfini krónikájának vonatkozó részletét, ami egy újabb adalékkal szolgál: "Akad köztük egy Zotmund nevű férfi, nagyon gyakorlott úszó; ez a kapitány parancsára egy sötét éjjel óvatosan az ellenséges hajók alá úszik, és egy vékony fúróval apránként kilyukasztja azokat. Mire az egész flottát megrongálja, már alig marad ideje arra, hogy az övéihez visszaússzon, nehogy napkeltével tetten érjék. A nemcsak önsúlyukkal, hanem gépezetekkel is terhelt hajók a nap második-harmadik órájában süllyedni kezdenek; nagyobb rész már az elején alámerül a még mindig gyanútlan hajósokkal." Valóban reálisabb elképzelésnek látszik az, hogy csak lassan süllyednek el a hajók, és a legénységnek már nincs ideje észbe kapni.
Ez viszont még mindig csak a magyarok szemszöge. Az ember óhatatlanul kíváncsi lesz arra, vajon a német források mit tartanak számon ebből az időszakból, de hosszas levéltári kutatásokat folytatni nem volt esélyem. Azért tettem egy próbát, mit lehet kihámozni az internetes forrásokból, és meglepetésemre nem is haszontalanul. A Google Books egyre növekvő archívumában egy érdekes mondatra bukkantam a Darstellung der Rechte und rechtliche Gewohnheiten der Königlichen freien stadte in Ungarn című kötetben, amit 1834-ben, Bécsben jelentettek meg, és szerzője Johann von Steeger. Az érdekes szövegrészlet így hangzik: "dagegen wurden (1051) die kaiserlichen Schiffe auf der Donau des Nachts durchbohrt und zu grunde gerichtet" ami durva fordításban azt jelenti, hogy 1051-ben a Dunán az éj leple alatt a császár hajóit megfúrták és elsüllyesztették. Most már nem is a Képes Krónika, nem is Bonfini a forrás, hanem egy német nyelvű könyv, ami természetesen sok helyről meríthetett információkat, akár a magyar krónikákból is, de ez azért korántsem biztos. Hozzá lehet tenni, a pozsonyi várat bemutató hivatalos szlovák honlap is ír erről az eseményről amikor a vár védői megfúrták a császár hajóit, bár nevet nem említenek.
Szóval ezek után eljátszottam a gondolattal, mi is lehet a történet valóságalapja. A Képes Krónikában leírt történet kapcsán azon morfondíroztam el, hogy a szerzőnek jó kis fantáziájának kellett lennie, ha az egyébként teljesen máshogy zajló események megírása helyett kitalál egy ilyen vagány középkori harci búváros sztorit. Persze alapozhatott mondákra is, ám minket az érdekel, táplálkozhattak-e valós élethelyzetből a történetek? (Megjegyzem, több olyan eset is ismert az ókorból, amikor ügyes úszók víz alatt közelítettek meg hajókat és támadták meg azokat.) Nem kevés bizonytalansági tényező van a történetben. Nem tudjuk például, ezer évvel ezelőtt hogy nézett ki a Duna Pozsony környékén. Nem biztos, hogy olyan helyen voltak az utánpótlást szállító hajók, ahol állandóan ki lettek volna téve a folyó sodrásának és a várat védők támadásainak, és ha volt olyan védett holtág, ahol ezeket kikötötték, akkor az úszónak jóval könnyebb dolga lett volna. A másik dolog az, hogy nem tudjuk, milyen hajókról volt szó. A középkori folyami hajókat azért nem hosszú és magas csatahajónak kell képzelni. Egy kis merülésű, inkább lapos bárka, amit esetleg sebtében építettek és nem védtek annyira, kínálkozó célpont lehet. Azt hiszem, ahhoz hogy jelentős kárt okozzanak benne, nem csak a víz alatt úszáshoz kellett volna érteni, hanem a hajókhoz is- ez persze nem elképzelhetetlen. Nem tudhatjuk, nem voltak-e úgy egymáshoz rögzítve, ami miatt akár nem is kellett az összes hajót megfúrni ahhoz, hogy nagy káoszt okozzanak. A korabeli szerszámokat is jó lenne ismerni.A fentiekből látható, bármilyen következtetésre is jutnék, az a részemről inkább fikció lenne. Ha pedig így áll, nem félek attól, hogy szabadjára engedjem a fantáziámat. Szóval úgy tudom elképzelni a történetet, hogy III. Henrik az utánpótlást szállító hajóit a folyó picivel távolabb eső, nyugodtabb részein állomásoztatta. Az elhúzódó ostrom miatt szinte minden katonáját a vár alá rendelte, és így a hajókat kis számú és talán fásult legénység őrizte. A folyót jól ismerő ember akár a sodrást is kihasználva észrevétlenül a hajók közelébe juthatott, és talán valahogy kárt is tudott okozni némelyikben. Amennyiben szerencséje volt, és a mondjuk nem olyan nagy számú hajóból álló flotta fontos hajóit tudta megfúrni (ne feledjük, az ostrom húzódott, és ha rövidebb időre terveztek, talán már csak a hajók egy részében volt ellátmány), akkor esetleg tényleg gondot okozhatott a németeknek. Olvasmányaim szerint voltak olyan diplomáciai események, amelyek után Henriknek akár jó indok is lehetett visszavonulásra egy efféle támadás, még ha nem is került kritikus helyzetbe a sereg ellátása.
Persze kétséges, hogy tényleg így történt-e, mert valósnak csak az tűnik, hogy a császár támadott, hajóiról támadta Pozsonyt, ám valamiért gyorsan felhagyott az ostrommal. Ám a legendákban jó hinni, így aztán voltam olyan bátor, hogy minden józan belátás ellenére vázoljak egy ilyen forgatókönyvet. Geréb László népszerű ifjúsági regénye jó példa arra, hogy lehet feldolgozni jórészt fikcióra alapozva a témát- nem igaz, de kétségkívül szórakoztató. Azt hiszem, a tengerentúlon jó kis film lehetne a sztoriból, mondjuk "Diver Khoond" címmel. Nekünk viszont dollármilliós film helyett itt van a fantáziánk, és ragaszkodhatunk a mondabeli szereplő nevének magyar formájához is: Búvár Kund legendája a mienk, akár igaz, akár nem.
GR
(átlag: 5) könnyű körülmények 
Kecskemét
