Subsurface havi verseny2012 Búvár víz alatt
Olyan képeket várunk, amelynek egy vagy több víz alatt levő készülékes búvár a fő témája. Határidő: 2012.02.15. Verseny fóruma
» Verseny információBeküldve 19 kép Beküldve 2 video snitt ![]() |
A fregattot az új-zélandi Wellington közelében, Island Bay mellett süllyesztették el.
A süllyesztés során minden pontosan a tervek szerint zajlott le, a HMNZS Wellington egyenesen áll 20 méteres mélységben, orrával szembefordulva a Cook szorossal. Hídja még a felszínről is látható, tehát az új roncs kezdő és tapasztalt búvárok számára egyaránt jó merülőhely lehet.A hajót 1968-ban bocsátották vízre HMS Bacchante névre keresztelve, és szolgált az 1982-es háborúban is a Falkland-szigeteknél, mint őrhajó. Komoly sérüléseket szenvedett egy összecsapásban, ahol két fregatt, két romboló és egy partraszálló hajó is elsüllyedt, és más hajók is megrongálódtak. 1986-ban adták el Új-Zélandnak, ahol HMNZS Wellingtonra nevezték át, és számtalan őrjáratot teljesített 1999-ig, amikor kivonták a szolgálatból. Ezek után jelképes, egy dolláros összegért adták el egy szervezetnek a hajót - ami aztán másfél milliót költött rá, hogy elsüllyeszthetővé tegye. Ám ez a befektetés a tervek szerint megtérül majd, mert a projekt koordinátora, Marco Zeeman szerint a búvárturizmusból származó jövedelem évi 7,5 millió dollár. Kapcsolódó link: A roncs weblapja , 15 perces műsor az elsüllyesztésről! [ Divernet ] Kapcsolódó írásaink:
Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés. Hírmondó v1.61 - © 2007-2011 Bunny
|
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Powered by rabbithole engine © 2006-2012 Bunny - All rights reserved , Tárhely: NLG Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz. impresszum / contact / Médiaajánlat / Hirdetési lehetőség | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||