Subsurface havi verseny2012 Búvár víz alatt
Olyan képeket várunk, amelynek egy vagy több víz alatt levő készülékes búvár a fő témája. Határidő: 2012.02.15. Verseny fóruma
» Verseny információBeküldve 19 kép Beküldve 2 video snitt ![]() |
Állítólag a mohácsi csata után a Pozsony felé menekülő Mária királyné - II. Lajos király özvegye - ékszerekkel és kincsekkel megrakott hajói a Duna Szob és Esztergom közötti szakaszán süllyedtek el.
A legenda szerint az 1400-as, 1500-as években a török elől menekítették errefelé a vagyonukat a gazdag emberek és az 1526-os történések után maga Habsburg Mária, a tragikus sorsú II. Lajos felesége, akit magyarországi Máriaként is ismer a világ, szintén ezen az útvonalon igyekezett Pozsonyba juttatni a kincseit, valamint a királyi kincstár tartalmát, például a törökök elleni harchoz begyűjtött pénzt. Hogy mindebből mi igaz, mi nem, azt ma még nem lehet biztosan tudni, a helybéliek körében azonban erősen tartja magát a nézet és úgy gondolják, hogy egyszer sikerül megtalálni a csodás hajóroncstemetőt. A szóbeszédet egyébként az is erősíthette, hogy 3 évvel ezelőtt - alacsony vízállás mellett - az egyik szigetnek a csücskénél egy megmunkált hajóroncs bordázata állt ki a vízből. A fürdőzők akkor ezt jelentették is, de az azóta levonult többszöri árhullám, valamint az erős viziforgalom következtében ma már semmi sem látszik. Pedig történetileg még igazolható is a helyi legenda. Régészek idén mindössze két napot töltöttek a térségben, a kutatás idején ott volt a Magyar Televízió MÚLT-KOR stábja is. Igaz, most még nem találtak semmit, de ha igaz, ami a krónikákban olvasható, akkor az elsüllyedt hajók vagy hajók biztosan ott lesznek jövőre is, amikor folytatódhat a kutatás. [ HírTV ] Kapcsolódó írásaink:
Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés. Hírmondó v1.61 - © 2007-2011 Bunny
|
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Powered by rabbithole engine © 2006-2012 Bunny - All rights reserved , Tárhely: NLG Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz. impresszum / contact / Médiaajánlat / Hirdetési lehetőség | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||