Aki vonzódik a cápákhoz
Interjú1/3. oldal
Valószínűleg elég sokan ismerik Rákóczi Ferenc hangját. Ám kedvenc hobbijának űzése közben nem lenne könnyű az alapján megismerni, ugyanis a Danubius rádió népszerű műsorvezetője búvárkodás közben keveset beszél.
"Szeretem tanulni is a búvárkodást"
Hogy emlékszel vissza a búvármúltad kezdeti lépéseire? Első "merülésemet" három éves koromban hajtottam végre, Újkígyóson, a nagyszobában, ahol is Z. Vincze György könyve a kezembe akadt. Ez nagyon vicces dolog, mert a családom alföldi munkásemberekből áll, akiknek a víz alá merülés hihetetlenül misztikus. Nem is tudom, hogy került el hozzánk ez a könyv. Ahogy azt elolvastam -természetesen a három éves kor azért túlzás- ki akartam próbálni. Onnantól kezdve minden ilyen dologra rá voltam kattanva, persze annak idején még nem voltak a tévében természetcsatornáink mint ma. Így hát a búvárkodás sokáig dédelgetett álmom volt, de soha nem jött össze. Egyszer aztán azon kaptam magam, hogy "nagyon híres" budapesti rádiós sztár vagyok, és a rádiónak ahol dolgoztam, egy búvároktató barterszerződés keretén belül felajánlott oktatást. Én egyből jelentkeztem- történt ez 1997-ben. Majdnem egy évig spóroltam rá, hogy le tudjak menni végre az Adriára levizsgázni, és egy hosszú hétvégét sikerült eltölteni Cresen. Onnantól kezdve nekem "végem volt". Egyrészt az Adria gyakorolt rám ilyen hatást, ami ma is a kedvencem, másrészt az az öt merülés, ami egyfajta irányvonal lett a további életem szempontjából.
Te akkor azon szerencsések közé tartoztál, aki tengeren tetted meg az első uszonycsapásaidat, de merültél már itthon is?
Persze, nagyon sokat. Amint olyan idő van már, hogy nem fagyok meg, én már kinn vagyok. Dorog, Neufeld, bármi jó ami könnyen elérhető. Irigyelem azokat, akik minden évben sokat lehetnek külföldön, de számomra ez nem olyan egyszerű, már szabadság szempontjából sem. Nem tehetem meg, hogy egy lastminute ajánlatra lecsapjak, nem utazhatok kedvem szerint. Szóval nincs Vörös-tenger mániám, bár szeretem és tudom, hogy nagyon jó. Ám ha valaki azt mondja, holnap menjünk le Dorogra, állok elébe.
Van saját felszerelésed?
Mindenem, a palackot kivéve. Úgy voltam vele, hogy ha veszek valamit, vegyek jót, inkább vártam egy évet, és akkor vásároltam. Végül eljutottam oda, hogy már az ólom is szóba került. Besétáltam egy búvárboltba, ám a sörétes ólomtasak túl drágának tűnt. Ekkor elkezdtem bújni az Internetet, találtam egy vidéki céget akik ólomsörétet árultak, felhívtam őket. Egy kedves idős néni vette fel, megmondtam mennyire van szükségem, és kipostázták a 15 kilót.
Szentségelhetett a postás... Biztos, de azért megjött az ólom, aztán nekiálltunk gyöngyvászon tasakokat varrni. Még ma is megvannak, bár vettem gyáriakat azóta. A ruhám amiben merülök, szintén az első, amit anno beszereztem.
A kezdeti időkben az oktatóddal túráztál?
Igen, aztán kialakult egy csapat azokból akikkel búvárkodás során csapódtunk össze. Egy nagyon erős kis társulat, akikkel most már közösen szervezzük az utakat.
Milyen végzettségig jutottál?
Végül is megcsináltam a három csillagos, merülésvezetői tanfolyamot, mindenféle specialitást... Szeretem tanulni is a búvárkodást, mindig is érdekelt a dolog. Nem hittem sose, hogy a csillagoktól lesz valaki jobb búvár, de egyszerűen érdekel a merülés, és egy csomó dolgot magadba szívsz, rengeteg dolgot felelevenítesz a tanfolyamon.
Az írás a következõ lapon folytatódik!
(átlag: 5) nehéz körülmények 
Horvátország
