Visszatekintő élménybeszámoló a Poor Knights Island természetvédelmi övezetben átélt búvár kalandjaimról a világ átellenes oldalán.

HIRDETÉS

Régen volt már amikor a szigeten jártam, de mivel ezt (sajnos) nem sokan mondhatják el magukról, talán még most is érdekes lehet ez a kis összefoglaló. Úgy alakult az életem, hogy 2001-ben megvalósíthattam egy régi álmom: megcéloztam Ausztráliát. Amikor elkezdtem szervezni az utat, egyre többen emlegették: "menj el Új-Zélandra is, mert sokkal szebb, jobb" és így tovább. Mivel az utazásom célja nyelvtanulás is volt, és ott némileg jobb árakat is találtam, plusz az infók, a noszogatás is hatott rám, végül az 5 hónapos utamat megfeleztem- 10 hét itt, 10 hét ott. Nem bántam meg.

Poor Knight Island

Új-Zéland csodálatos szigetország, de a felszíni látnivalókról egy külön cikket fogok írni, most konkrétan a sziget búvárkodási lehetőségeit érintem, saját tapasztalatok alapján. Új-Zélandon rengeteg különleges merülőhely van, ime némi ízelítő:
Látogathatsz híres roncsokat mint a Greenpeace Rainbow Warriorja, a pár éve mesterséges zátonynak elsüllyesztett Wellington roncsról mi is írtunk, ezenkívül még százasával találunk a sziget körül. Merülhetsz delfinekkel, fókákkal, cetekkel és persze cápákkal, kipróbálhatod milyen egy 60 méter feletti látótávolságú forrásban vagy egy édes-sós vizes fjordban merülni, és ez csak egy gyors áttekintés volt arról, ami az országba látogató búvárokra vár. Gyakorlatilag körbe a sziget körül mindenhol találunk nevesített merülőhelyeket. Ahogy sejthető, ezek nem kimondottan trópusi merülések, a víz inkább adriai hőfokú. A legnépszerűbb búvárparadicsom a Poor Knights Island (szegény lovagok szigete), ami Új-Zéland északi szigetének észak-keleti részén található természetvédelmi terület.

Úgy adódott, hogy meglehetősen hirtelen belecsöppentem egy ide induló túrába. Suliba menet láttam egy plakátot, amin egy búváriskola hirdette magát a házunk közelében, így egy nyugis délután meg is látogattam őket. Az angoltudásom nem volt valami tökéletes, és közvetlenül előtte vizsgáztam (még idehaza, októberben Gyékényesen), úgyhogy valódi nyílt vizet sose láttam. A boltban volt némi félreértés, ami főleg nyelvi okokra vezethető vissza, de végül csak megértettük egymást, és eljutottunk a lényegig- lehet itt merülni valahol? Mégiscsak egy sziget, sok tenger körülötte, hát nyilván vannak opciók! Mázlimra pont akkor volt egy hosszú hétvége, amikor a Poor Knigts-ot készültek meglátogatni, és persze volt az a pénz, amiért örömmel vették csatlakozásomat. Némi szervezést ugyan igényelt, ugyanis arrafele a búvárok elég önállóak, nekem viszont se felszerelésem (ez a kisebb gond, hisz bérelni lehetett), se autóm nem volt, így a túrát attól tettem függővé, megoldható-e a lejutásom. Másnap csörög a telefon, van fuvar, menjek be. Miután átvettem a bérelt felszerelést, és kipróbáltam a bázis saját négy(!) méteres medencéjében, boldog várakozással néztem a hétvége elé, végre merülök tengerben!

Albumhoz klikk a képekre.

Pénteken befutott sofőröm, Jan. Ő egy svéd srác, aki egy finn multicégnél dolgozott akkor épp Új-Zélandon- korombeli, barátságos figura. Mindenféle hajós bigyókkal foglalkoztak, és igen komoly tapasztalattal rendelkezett, mert már volt számomra elérhetetlennek tűnő 50 merülése! Cuccok be a BMW csomagtatójába, indulás. Kb. 3 órás út után -ahol egészen jól elbeszélgettünk, hiába Ő is tanult angolt beszélt, tehát megértette nyelvi kacifántjaimat- megérkeztünk Whangarei-be, ami egy szimpi kis városka nem túl sok látványossággal de annál több motellel megáldva. A szállásunk egy 3 ágyas szobában, apartmanban volt (fürdőszoba, nagyszoba, hálószoba, TV, hűtő, rezsó, mosogató, szóval egy tip-top kis hely), és nagyon olcsó volt (még magyar viszonylatban is, kb. 4 ezer forint fejenként, egy éjszakára). Közben befutottak a többiek is, az én szállástársam két Christchurch-ből jött informatikus srác volt- elég rendesek voltak, és nem horkoltak! Másnap reggel 7-kor azért csak felébresztettek, mert az Ő hajójuk korábban ment, mi csak fél 8-kor mentük el Tutukaka-ba, ez kb. 30 km-re levő kikötő, ott volt a hajónk.

A Szegény lovagok szigete Új-Zéland talán egyik legcsodálatosabb, de mindenképp leghíresebb merülőhelye. Természetesen a világ tíz legjobb merülőhelye között tartják számon, mint több száz más merülőhelyet, de valóban különleges élmény. A sziklaszirtekkel szabdalt 11 millió éves vulkanikus szigeten ember nem él, természetvédelmi terület, messze a partoktól (21 km-re van Tutukaka kikötője), ideális búvárparadicsom. A víztisztaság kiváló: 15-30 méteres látótávolság, hatalmas leszakadások, változatos tengerfenék, a vízalatti barlangok és alagutak, a látványos falak igazán felejthetetlen merülést ígérnek.
Az élővilág egzotikusabb résztvevőiből láthatunk murénát, hatalmas rájákat, néha cápát, sőt akár delfint is kifoghatsz, emellett rengeteg apróság, egzotikus csigák hegyekben. Színes, szagos, szélesvásznú halállomány, és a víz alatti erdőséghez hasonlatos növényzet gyökeresen eltér a "közeli" (legalábbis innen Európából nézve) Ausztrália korallzátonyaitól, és persze a víz is hidegebb. Mondjuk egy Málta és Kanári-szigetek élővilág-mixből lehetne kiindulni hatalmas levelű növényzettel megfejelve. Van lehetőség roncsot is merülni, amit sajnos nem láttam saját szememmel: bár nekikészültünk a szigeten töltött egyik utolsó hétvégén, az eső elmosta a merülést. Pár képet letöltöttem, itt van link néhány albumhoz: Ian Skip vagy Colin Gans, egyébként pedig gugli a legjobb barátunk.

Az írás a következõ lapon folytatódik!