»» ««

Diszkont búvártúrák: Horvátország

Adria
4/4. oldal


Albumhoz klikk a képre.
Noha számos szempontot felsoroltunk már eddig is, még egy további opciót is figyelembe kell venni. A drágának számító isztriai merüléseket kivéve az országban megfizethető a búvárkodás (az Isztriától délre a palack és az ólom benne szokott lenni az árban és egyébként is jóval ritkább a feláras merülés), ezen a téren nagyjából a szokásos földközi-tengeri árakkal számolhatunk. Ami igazán nagy eltérés bázis és bázis közt az az, hogy bizonyos helyeken egész napos, két merüléses kihajózással szervezik a túrákat, máshol viszont 5-10 perc alatt elérik a kicsi és gyors csónakokkal a merülőhelyeket. Az előbbinél nem igazán lehet úgy tervezni, hogy csak rövid időt tölt el a családtól távol a búvár délelőtt vagy délután, míg az utóbbi pont ideális annak, aki csak egy merülést tervez naponta. Ám ha kísérők is csatlakoznának a hajótúrához, ez egy motorcsónakos kiruccanáson nehezen megoldható.

Tulajdonképpen ez szerencsés is, mert van lehetőség válogatni. A jobb bázisok honlapjain igyekeznek erről alaposabb tájékoztatást adni- javaslatunk az, hogy ne csak az árakkal és merülőhelyekkel próbáljon előzetesen megismerkedni a búvár, hanem a hajókkal és a túrák bonyolításával is. Ugyanis vannak kevésbé szerencsés kombinációk, és a legrosszabb általában az, amikor hiába van közel a legtöbb hely, a hajó nem búvárkodáshoz való és lassú. Ekkor semmi előnyét nem élvezhetjük a bázis jó elhelyezkedésének. Érdemes figyelni azt is, van-e létra a hajón, és persze az sem mindegy, a merülés előtt mennyit kell cipekedni a vendégeknek a hajóra szálláshoz. Az előzetes érdeklődést és tájékozódást ebben az esetben sem pótolja semmi.

Annak idején a hajózás kevésbé volt fontos, a teljesen szabad merülés korszakában a búvárok túlnyomó része a parti merülőhelyeket szállta meg, esetleg saját csónakot vitt. Manapság más időket élünk, és a parti merülésről kevesebb szó esik. Tény, nem minden bázisnak van érdekességeket tartogató merülőhelye a parton, és ha van is, nem feltétlenül közvetlenül a bázis előtt. Ám nem érdemes lebecsülni a lehetőséget, mert pár parti merülőhelyen gyakori a csikóhal, a pókhal, a polip. Végezetül egy utolsó szempont, hogy még bonyolultabbé tegyük a döntést: a bázis lehet egy forgalmasabb, nagyobb városban, ahol esténként jókat lehet korzózni, több a program a nem merülő kísérőknek, de akadnak nagyon nyugodt, nagyon csendes kis falvakban levő bázisok is, ahol minden közel van, így a búvárkodásra koncentrálóknak ideálisak.

Alapszabályként az elmondható, hogy önmagában a bázis elhelyezkedése nem dönt arról, jó vagy rossz túrára számíthatunk. Aligha akad olyan bázis, ami direkt rossz merülőhelyek közelébe települ, mindegyiknek van éppen elég érdekes helye ahhoz, hogy változatos 6-10 merüléses túrát bonyolítsanak. Csomagban természetesen minden bázis olcsóbban adja a merüléseket, és mivel igen gyakori, hogy szállással együtt ajánlanak komplett 3 vagy több napos túrákat, érdemes az ilyen jellegű akciókat is böngészni. A horvát tengerpart közelsége, a gyakran oda szervezett túrák miatt a csoportos utak is megfizethető, jó alternatívát jelentenek azok számára, akik még soha nem volt az Adrián.

Albumhoz klikk a képre.
Napjainkban egyre gyakoribbá vált az, hogy külföldi helyszínen végzik el a búvárok a tanfolyamot. A leggyakrabban az Adriát választják a kezdők, és erre minden okuk meg is van: mivel vannak helyben dolgozó magyar oktatók, könnyebben megszervezhető egy olyan tanfolyam, aminek elmélete Magyarországon, gyakorlati részen a tengeren van. A víz tiszta és nyáron kellően meleg ahhoz, hogy már a tanfolyami merülések is élvezetesek legyenek. Hazai vizsga után szintén sokan veszik az Adria fele az irányt, hogy megejtsék első tengeri merüléseiket- ezt akár önálló szervezésben is megtehetik, mert a bázisok mindenben segítenek. A különlegességre vágyó búvárok számára az adriai búvárszafari tartogathat meglepetéseket, ám igazán színvonalas, búvárkodáshoz ideális hajóból még nincs túl sok a horvát vizeken, és a főszezonban az árak sem alacsonyak. Egy megjegyzés az adminisztratív dolgokról: éveken át kötelező volt minden ide érkező búvár számára az éves merülési engedély kiváltása, de jelenleg ilyen előírás nincs, ezt senkitől sem kérheti a bázis vagy a hatóság. Búvárigazolvány viszont kell a merüléshez, a biztosítás pedig melegen ajánlott. Az ország partszakaszán több helyen is van dekókamra, ahol fel vannak készülve a balesetet szenvedett búvárok kezelésére.

Minden bizonnyal sorozatunk leghosszabb cikkévé kerekedett ki a horvát lehetőséget bemutató írás. Bizonyára akad benne olyan megállapítás, amivel valaki nem ért egyet- az Adriáról még azoknak is van véleménye, akik sose merültek ott. (Hogy mennyire kiemelt úticél ez a búvárok körében, talán az is jelzi, hogy nekünk is külön Adria-szekciónk van.) Ezzel nincs semmi baj, hiszen közelsége miatt rengetegen jártak arra és még többen fognak, és az informálódás egyik legjobb eszköze a tapasztalatcsere. Hisszük, hogy akkor nem éri csalódás az utazót, ha reális képet kap árakról, színvonalról, látnivalókról és merülésekről, így mi is megpróbáltuk ennek szellemében összeállítani a tájékoztatónkat.

GR

(A cikk a megjelenésének napján, 2012. 05. 24-én helytálló információkat tartalmaz.)
Kapcsolódó írásaink:
Minden információt Horvátország-ról.
Első   Visszalép Következő   Utolsó

1 2 3 4

Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.


 39. Káplán 2012 jún 14. 16:48  
Ha csak ennyi lenne az eltérés .....
 38. janosbuvar 2012 jún 14. 16:43  
Bocsánat, ezek szerint nem jó helyen olvastam bele az internetbe mert a magyar oldalakon nem túl egyértelműen de csak 30 méter mélységet emlegettek a kétcsillagos CMAS búvárnak :http://www.cmas.hu/cmas_2_buvar Úgy tűnik a nemzetközi CMAS oldalon tényleg 40 métert engednek CMAS 2*-os búvár számára és még jóval tovább is lehet feszegetni a mélységi határokat további tanfolyamok elvégzésével, felszerelések beszerzésével:
http://www.cmas.org/technique/cmas-international-diver-training-standards-and-procedures-manual
csak néhány példa:
CMAS diver 1* = 20 m http://www.cmas.org/technique/one-star-diver-training-programme
CMAS diver 2* = 40 m http://www.cmas.org/technique/two-star-diver-training-programme
CMAS diver 3* = 56 m http://www.cmas.org/technique/three-star-diver-training-programme
CMAS Normoxic-trimix- diver = 60 m http://www.cmas.org/technique/trimix-diver-training-programme
CMAS Advanced-trimix- diver = 100 m http://www.cmas.org/technique/trimix-diver-training-programme



 37. PDIC 2012 jún 12. 14:30  
Vesztőhelynek túl béna a csomó, szexuál ezköznek meg nem nyerő a környezet. (Mondtam pffff, hogy pfffffff ne ülj  bele a  pfffffffffff  homokba  pffff!)
 36. Káplán 2012 jún 12. 14:25  
Lassan átrúgnak a szemünk között a szerkenytyűk. Nyomás a GH-ba
Hogy ennyi nyomunk maradjon csak ...
 
 35. Garfield33 2012 jún 12. 14:16  
Ez valami szexuál-segédeszköz, vagy vesztőhely?
Felénk ilyet nem használnak a noormális népek...
A további 34 bejegyzés a fórumban olvasható.

Merülőhelyek

The Island

Egypt, Red Sea

4/6 db alapján:érdekes(átlag: 4) átlagos nehézségű
max: 19m, látótáv: 10-25m , áramlás

parti merülészátony merülés scenic, nézelődős merüléskorallos, trópusi élővilág sziklás, hasadékos élőhelyjelentős halraj nyílt vízben nagy rája

Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés