Montenegro kis ország, de sok szempontból egyedi és különleges.

Hirdetés

Az utóbbi években egy-egy új helyen már régen nem csak a merülési lehetőségek érdekelnek. Amikor a térképre néztünk az út előtt, a távolság láttán tudtuk, ide nem fogunk igazán sűrűn eljutni, tehát időt kell szakítani arra is, hogy megismerkedjünk Montenegro (helyi nyelven Crna Gora) víz feletti világával. Már magának a lejutásnak a kérdése is tervezést igényelt: Szerbia felé rövidebb az út jóval, Horvátországban viszont ismerősebbek vagyunk- utóbbit választottuk, egy éjszakai megállóval Baska Vodában a több mint ezer kilométeres Budapest-Budva távolságra tekintettel. Ez igen jó ötletnek bizonyult, így előszezonben roppant korrekt áron szállhatunk meg egy kellemes apartmanban.

A másnapi útszakasz nagyjából 300 kilométer volt, nem tűnt soknak. Ám a kanyargós tengerparti és hegyi utak, a sokszor megállására kényszerítő útépítések mellett még összesen három(!) határátlépés is várt ránk, a Horvátországba ékelődő rövidke boszniai szakasz majd a horvát-montenegrói határ miatt. Meglepődtünk, mert utóbbinál kellett sokat várakozni, roppantul komolyan vették az adminisztrációt, és ez visszafele is igaz volt. Odaúton a hosszabb utat választva az egész Kotori öblöt megkerültük, és már akkor képet kaptunk az ország szépségéből: magas hegyek álltak őrt a tengerparti városok mögött. Május elején még meglehetősen visszafogott a pörgés, ez Montenegróban annyira szezonon kívüli időszak, hogy tulajodnképpen még a szállodánkat is csak a mi kedvünkért nyitották ki: ez a felszereltség hiányosságain is érződött. Cserébe olcsó volt, parádés tengerparti kilátással a Jaz öbölre, a búvárbázis pedig a hotel területén működött.

Albumhoz klikk a képre.

Az egész ország nagysága (vagy talán kicsisége) nem éri el a tizenötezer négyzetkilométert, lakóinak száma úgy hatszázötvenezer körül lehet. Szóval kicsi- de gyönyörű. A mélykék tenger a parton emelkedő buján zöldellő hegycsúcsokkal, amiknek a tetejébe mindig beleakad egy-egy hófehér fodros-bodros felhő tényleg csodásan szép. Az magunkfajta alföldi lelkűeknek már külön-külön is csodaszámba megy a tenger vagy a hegy, de itt a kettő együttese van meg, így a látvány magával ragadó. A Dinári hegység meredeken szakad le a tengerpartra, 2534 méterével a legmagasabb hegy a Zla kolata, míg ellenpontja az Adria szintén Montenegro partjai előtt található 1280 méter mélységű legmélyebb pontja. Van itt még leg: a Shkodrai tó, a Balkán legnagyobb tava. A Tara folyó kanyonja pedig a maga 1300 méteres mélységével a legmélyebb Európában.

A lakosság sötét bőrű, fekete hajú, villogó szemű- alapvetően kedves népség. A tengerparton bóklásztunk az egyik strandon tanyázó ebbel a nyomunkban, amikor megszólított bennünket egy szakállas fickó, kérdve, hogy a miénk-e a kutya. Sajnálkoztunk, hogy sajnos nem mi vagyunk a gazdái, mire az ő kutyája, egy kedves, ámde unatkozó golden retriever azonnal ott termett és játékot szimatolt. A gazdával, ha már megszólított bennünket gyorsan megtárgyaltuk a világ aktuális dolgait: a nagy Jugoszlávia széthullásának problémájától kezdve az utódállamok súlytalanságán és gazdasági hanyatlásán keresztül, II. Lajos mohácsi csatavesztésének történetén át egészen a montenegrói turisztika bolond szezonális korlátjáig. Szóba hoztunk mindent ami csak érdekesnek tűnt elsőre az országból, ha már helyivel tudtunk beszélgetni. Közös pontokat könnyű volt találni, mert kiderült, hogy nálunk is járt és tanult. Egy itt lakó szemszögéből sok dolog máshogy látszik, mint ahogy mi azt ezer kilométernyi távolságból gondoljuk, abban viszont megegyezhettünk, hogy látnivalókban nincs hiány. Újdonsült barátunk felhívta rá a figyelmünket, hogy a május elején kihaltnak látszó Jaz nyáron az ország egyik legnépszerűbb strandja, ahol egy törülközőnyi helyet sem könnyű találni. Aki csúcsszezonban utazik, készüljön a zsúfoltságra és a dugókra...


Az írás a következő oldalon folytatódik!