Havi fotó- videó versenySubsurface 2013 közönségszavazás
A Subsurface 2013 versenyre beérkezett képek közül a közönségszavazásra kiválasztott fotók galériája. Ezekből a képekből az oldal látogatóinak szavazatai alapján kerül ki a győztes, regisztrált tagjaink a képek nagy száma miatt 1-10. helyezést oszthatnak ki.
» Verseny információSzavazási határidő: 2013.05.31. 21 óra Beküldve 146 kép Beküldve video snitt ![]() |
1/3. oldal
Montenegro kis ország, de sok szempontból egyedi és különleges.
Az utóbbi években egy-egy új helyen már régen nem csak a merülési lehetőségek érdekelnek. Amikor a térképre néztünk az út előtt, a távolság láttán tudtuk, ide nem fogunk igazán sűrűn eljutni, tehát időt kell szakítani arra is, hogy megismerkedjünk Montenegro (helyi nyelven Crna Gora) víz feletti világával. Már magának a lejutásnak a kérdése is tervezést igényelt: Szerbia felé rövidebb az út jóval, Horvátországban viszont ismerősebbek vagyunk- utóbbit választottuk, egy éjszakai megállóval Baska Vodában a több mint ezer kilométeres Budapest-Budva távolságra tekintettel. Ez igen jó ötletnek bizonyult, így előszezonben roppant korrekt áron szállhatunk meg egy kellemes apartmanban. A másnapi útszakasz nagyjából 300 kilométer volt, nem tűnt soknak. Ám a kanyargós tengerparti és hegyi utak, a sokszor megállására kényszerítő útépítések mellett még összesen három(!) határátlépés is várt ránk, a Horvátországba ékelődő rövidke boszniai szakasz majd a horvát-montenegrói határ miatt. Meglepődtünk, mert utóbbinál kellett sokat várakozni, roppantul komolyan vették az adminisztrációt, és ez visszafele is igaz volt. Odaúton a hosszabb utat választva az egész Kotori öblöt megkerültük, és már akkor képet kaptunk az ország szépségéből: magas hegyek álltak őrt a tengerparti városok mögött. Május elején még meglehetősen visszafogott a pörgés, ez Montenegróban annyira szezonon kívüli időszak, hogy tulajodnképpen még a szállodánkat is csak a mi kedvünkért nyitották ki: ez a felszereltség hiányosságain is érződött. Cserébe olcsó volt, parádés tengerparti kilátással a Jaz öbölre, a búvárbázis pedig a hotel területén működött.
A lakosság sötét bőrű, fekete hajú, villogó szemű- alapvetően kedves népség. A tengerparton bóklásztunk az egyik strandon tanyázó ebbel a nyomunkban, amikor megszólított bennünket egy szakállas fickó, kérdve, hogy a miénk-e a kutya. Sajnálkoztunk, hogy sajnos nem mi vagyunk a gazdái, mire az ő kutyája, egy kedves, ámde unatkozó golden retriever azonnal ott termett és játékot szimatolt. A gazdával, ha már megszólított bennünket gyorsan megtárgyaltuk a világ aktuális dolgait: a nagy Jugoszlávia széthullásának problémájától kezdve az utódállamok súlytalanságán és gazdasági hanyatlásán keresztül, II. Lajos mohácsi csatavesztésének történetén át egészen a montenegrói turisztika bolond szezonális korlátjáig. Szóba hoztunk mindent ami csak érdekesnek tűnt elsőre az országból, ha már helyivel tudtunk beszélgetni. Közös pontokat könnyű volt találni, mert kiderült, hogy nálunk is járt és tanult. Egy itt lakó szemszögéből sok dolog máshogy látszik, mint ahogy mi azt ezer kilométernyi távolságból gondoljuk, abban viszont megegyezhettünk, hogy látnivalókban nincs hiány. Újdonsült barátunk felhívta rá a figyelmünket, hogy a május elején kihaltnak látszó Jaz nyáron az ország egyik legnépszerűbb strandja, ahol egy törülközőnyi helyet sem könnyű találni. Aki csúcsszezonban utazik, készüljön a zsúfoltságra és a dugókra... Az írás a következő oldalon folytatódik!
Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés. Hírmondó v2.00 - © 2007-2012 Bunny
|
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Powered by babelrabbit engine © 2006-2013 Bunny - All rights reserved , Tárhely: NLG Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz. impresszum / contact / Médiaajánlat / Hirdetési lehetőség | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||