»» ««

Megvan az ámbráscetek nyelvének ábécéje

Tudomány

Nature Communications folyóiratban publikált tanulmány szerzői azt állítják, hogy sikerült dekódolniuk az ámbráscetek ábécéjét.

A 15-20 fős nagycsaládokban élő óriás ámbráscetek (Physeter macrocephalus) kommunikációja régóta kutatott terület, a tengerbiológusok által a zenetudományi jelentését némileg módosítva kóda (coda) néven számon tartott akusztikus szignálok tartalmáról keveset tudni. A legnagyobb testű fogascetfajnál ugyan sikerült azonosítani a delfinekre jellemző, populációnként eltérő dialektusokat, valamint az egyedi azonosítást szolgáló mintázatokat, de ennél többre eddig nem jutottak a kutatók.

Ezért is szenzációgyanús a Nature Communications folyóiratban május 7-én publikált tanulmány, amelynek szerzői azt állítják, hogy sikerült dekódolniuk az ámbráscetek ábécéjét.

Az IFL Science-nek nyilatkozó kutatók szerint a karibi klánok, több mint 9 ezer egyedi kódát tartalmazó adatbázisának elemzése azt mutatja, hogy az ámbráscetek a gondoltnál jóval összetettebb kommunikációs rendszerrel rendelkeznek. A hangsorozat ritmusa, tempó, díszítettség és a kutatók által a klasszikus zenében rubato néven ismert kötetlen előadásmód mértéke szerint kategorizált kódák alapján szerintük egyértelmű, hogy a tengeri óriások komplex, a kommunikáció kontextusát leképező, gyors reflexiókra alkalmas nyelvet használnak.

A kutatók ugyan más populációk kommunikációját és kódakészletét még nem vizsgálták meg tüzetesebben, ám szerintük az általuk dokumentált nyelvjárás alapján több, mint valószínű, hogy a fajra általánosan jellemző kommunikációs struktúrát írták le.

[ Qubit ]



Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Rocky Point (island #7)

Thailand

2/2 db alapján:érdekes(átlag: 4) átlagos nehézségű
max: 33m, látótáv: 25m felett , áramlás

szafaris megközelítészátony merülés scenic, nézelődős merüléskorallos, trópusi élővilágcápa teknős

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés