Subsurface havi verseny2012 Búvár víz alatt
Olyan képeket várunk, amelynek egy vagy több víz alatt levő készülékes búvár a fő témája. Határidő: 2012.02.15. Verseny fóruma
» Verseny információBeküldve 19 kép Beküldve 2 video snitt ![]() |
Honlapunk megújulását azzal is szeretnénk emlékezetesebbé tenni, hogy mindenki számára nyitott vetélkedést hívunk életre.
A tervek szerint havi rendszereséggel meghirdetett kiírások első két hetében várjuk az adott témához illeszkedő víz alatti fotókat, majd tíz nap áll majd regisztrált tagjaink rendelkezésére a szavazásra. Igyekszünk a havi kiírás legtöbb pontot gyűjtő fotósának ajándékkal is kedveskedni (az első körben egy búvárlámpa a díj, Selmeczi Dániel szíves felajánlásából), de az első kiírásban a szavazók között is kisorsolunk egy antikvár búvárkönyvet.A részvételi hajlandóság, a képek jellege határozza majd meg a későbbiekben a lebonyolítás módját, amin nem szeretnénk változtatni lehetőség szerint, így akár egy éves "összetett eredmény" is kihirdethető lesz majd. Ám az első kiírást egyfajta próbának szánjuk, ezért nem választjuk szét a mezőnyt semmilyen szempontból, és a téma is lehetőséget ad a nevezésre bárki számára: "Kedvenc képem". A részvételi feltételek: 1. Csak regisztrált tag indulhat. 2. Az indítandó egy darab jpg képet emailben kérjük a szerkesztőségnek küldeni, info kukac divecenter.hu címre. A levélbe írd bele a regisztrált felhasználói neved. 3. A kép maximum 640x480 felbontású lehet, ha nagyobb a rendszer fogja átméretezni, úgyhogy javasoljuk ne legyen nagyobb. Vigyázat, álló képnél is 480 a maximális magasság - ezek a feltéltek amúgy a képtár albumban is. 4. A képet egyenlőre mi kézzel fogjuk feltölteni egy albumba, ami után mindenki hozzáfér a sajátjához, címet, leírást fűzhet hozzá. 5. A képekről véleményezés stb. az album fórumában történjen (ez független a szavazástól természetesen). 6. Csak a nevező által készített kép küldhető be a versenyre. 7. A "Kedvenc képem" versenyfelhívásra csak víz alatt készült vagy osztott felvételek nevezhetőek, és ebben a témában nem várunk montázsképeket. Úgy gondoljuk, nem rontja az esélyeket, hogy a versenyben a divecenter.hu szerkesztői is részt vesznek, de mi természetesen lemondunk bármilyen esetleges nyereményről. A szavazók számára felajánlott nyeremény sorsolásából is kimaradnak a szerkesztők. Beküldési határidő: Április 29. éjfél. A kapcsolódó galéria itt tekinthető meg. Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.
Hírmondó v1.61 - © 2007-2011 Bunny
|
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Powered by rabbithole engine © 2006-2012 Bunny - All rights reserved , Tárhely: NLG Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz. impresszum / contact / Médiaajánlat / Hirdetési lehetőség | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||