Subsurface havi verseny2012 Búvár víz alatt
Olyan képeket várunk, amelynek egy vagy több víz alatt levő készülékes búvár a fő témája. Határidő: 2012.02.15. Verseny fóruma
» Verseny információBeküldve 19 kép Beküldve 2 video snitt ![]() |
Eljött hát a pillanat: közzé tehetjük, szavazataitok alapján melyik fotó nyerte első versenyünket. Ráadásként jön a következő forduló kiírása.
Első kiírásunk, a "Kedvenc képem" elég tág teret nyitott minden vállalkozó kedvű fotósnak, valószínűleg ennek is köszönhető a 29 beküldött felvétel. A képekről már a kapcsolódó fórumon is folyt vita, és az eredmények is azt mutatták, hogy nagyon megoszlanak a vélemények: gyakorlatilag az összes fotó kapott legalább egy szavazatot. Kialakult hát a végeredmény, de azon sokat töprengtünk, hány helyezésig tegyük közzé a képek listáját kapott pontszámukkal együtt. Az információtartalma ezeknek a pontoknak azért korlátozott, mert csak három helyezettre lehetett szavazni. Így hiába gondolta minden látogató úgy esetleg, hogy valamelyik fotó az élmezőnybe tartozik, mégis a kevés dobogós helyezése folytán nem került a legjobbak közé, ez torzítja valamelyest az eredményeket. Ezért az a döntés született, hogy a havi versenyeknél az első hat helyezett sorrendjét mindenképpen közzétesszük, illetve még azokat a képeket is felsoroljuk, amelyek az első helyezett pontszámának legalább a harmadát elérték. Ennyi bevezetés után jöjjenek az eredmények! A divecenter.hu első online fotósversenyének győztese, akinek szeretettel gratulálunk:ADC - A Ghiannis D. kormányállása, 56 ponttal A további sorrend: Bunny - Oceanic whitetip, 43 pont Archi - cím nélkül, 38 pont RK853 - Make up, 29 pont Garfield33 - a nagy Ő, 26 pont áááááávadász - élményfotós szerencséje, 24 pont Zook - cím nélkül, 23 pont nme - Felszállás előtt, 20 pont A szavazók között az ígéretnek megfelelően egy könyvet sorsoltunk ki, ennek nyertese grrrob felhasználói nevű kedves olvasónk, vele természetesen levélben is felvesszük a kapcsolatot. Minden versenyzőnek és szavazónak nagyon köszönjük a részvételt! A versengés pedig folytatódik, ettől a héttől már új kategóriában: Kettecskén címet adtuk a soron következő kiírásnak. Mostantól tehát várjuk a fotókat, a beküldés határideje 2007. május 27., tehát még közel két hét van a képek nevezésére! Bár a Kettecskén cím talán sugallja, milyen jellegű képeket várunk, azért néhány szóban kifejtenénk a témát. Mint az látható, ezúttal egy kicsit kötöttebb a feladat az első fordulóhoz képest, de bízunk benne, ez nem riaszt el senkit a nevezéstől. Olyan fotókat várunk, ahol két állat látható, akár két külön állatfajból egy életközösségben, akár két azonos fajú egy élőhelyen, illetve várjuk a különleges kapcsolatokat bemutató fotókat. A lényeg a "közös lakás" vagy az érdekes együttműködés, tehát mondjuk a kékségben együtt úszó halak nem férnek bele ebbe a kiírásba, de a tisztogatórák a hal szájában, a cápát kísérő kis hal vagy két együtt lakó rák igen. Szintén nem várjuk a bohóchal vagy rák és anemona együttélését bemutató felvételeket, ezekből valószínűleg lesz majd egy külön kategória. Amennyiben bizonytalan valaki, bátran küldje el felvételét címünkre hogy eldönthessük, belefér-e a kiírásba a kép vagy sem. Az "előzsűrizés" feladatát mi végezzük el, illetve vitás esetben az illetékes fórumon is megbeszélhetjük. A cím a szokásos: info kukac divecenter . hu Kapcsolódó képtár: Kedvenc képem Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.
Hírmondó v1.61 - © 2007-2011 Bunny
|
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Powered by rabbithole engine © 2006-2012 Bunny - All rights reserved , Tárhely: NLG Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz. impresszum / contact / Médiaajánlat / Hirdetési lehetőség | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||