Subsurface havi verseny2012 Búvár víz alatt
Olyan képeket várunk, amelynek egy vagy több víz alatt levő készülékes búvár a fő témája. Határidő: 2012.02.15. Verseny fóruma
» Verseny információBeküldve 19 kép Beküldve 2 video snitt ![]() |
A sok éves múltra visszatekintő, népszerű rendezvénysorozat a nyáron szünetel, de előtte még gazdag programmal búcsúzott.
Négy programpont is várta az érdeklődőket, először Törteli Róbert mutatott be egy filmet Mozambikról, mozambiki merülésekről - az utolsó pár perc manta- és cetcápashow-ja nyilván sokak számára volt lenyűgöző. Kreicz József a jól ismert Vörös-tengerről készült filmje egy jól összerakott ismeretterjesztő műsornak bizonyult, az éjszaka élővilága mellett a Thistlegorm és a Giannis D is "főszerepet kapott". A szünetben kihasználtuk az alkalmat egy kis rögtönzött díjatódra, fotós versenyünk legutóbbi két fordulójának győztese (pontosabban egyiküknek a párja) vehette át jók megérdemelt díját, és persze alkalom nyílt az ismerkedésre, beszélgetésre azokkal is, akikkel még csak a fórumról ismertük egymást. Majd folytatódott a Só, Násfay Béla mesélt a görögországi búvárkodásról, majd remek összeállítást láthattunk a fotós házaspár képeiből. A Tengeri Só végén nekünk jutott az a szerep, hogy lezárjuk az idei szezont. 35 perces összeállításunkban helyt kapott valamennyi, videós versenyünkre beküldött film, illetve a fotós verseny valamennyi fordulójának legjobb képei. Szóval, bár a divecenter.hu neve alatt futott a program, alapvetően közös munkáról van szó, hiszen a képek és filmek küldői mind hozzátették a maguk részét. Köszönjük ezúton is! Végül aztán majdnem bezártak minket a terembe, mert igencsak elhúzódott az előadások utáni beszélgetés, de mivel ez az egyik legjobb része a Tengeri Só előadásoknak, nem csoda, hogy páran mindig a helyszínen maradnak társalogni. Szóba kerültek a jövőbeni túrák, sokan már a szudáni utazásra készülnek, mások a nyári adriai és egyiptomi utakról egyeztetnek- szó mi szó, nem csak a Só szervezői, hanem az összes búvár inkább a vizek mélyére készül a nyáron. Ősztől azonban remélhetően újra összejövünk, és mesélhetünk egymásnak az új élményeinkről a Són is. Végezetül szeretnénk a szervezők kérését tolmácsolni, miszerint a Tengeri Só Alapítvány ez évben is várja az 1 százalékos felajánlásokat erre az adószámra: Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés. Hírmondó v1.61 - © 2007-2011 Bunny
|
|
||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Powered by rabbithole engine © 2006-2012 Bunny - All rights reserved , Tárhely: NLG Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz. impresszum / contact / Médiaajánlat / Hirdetési lehetőség | ||||||||||||||||||||||||||||||||||