Egy ideje már hatása alatt állok egy cikknek. Horgászok a Maldív-szigeteken- 2008 eleji beszámoló egy különös portyáról.

HIRDETÉS

Tudom, hogy elég sok helyen nincsenek túl jó viszonyban a búvárok és a horgászok. Én személy szerint abszolút nem akarok álszent módon ujjal mutogatni azokra, akik nem búvárcuccal hanem horgászbottal mennek a vízpartra, és meggyőződésem, hogy mind megférünk a vízparton. De ez a cikk, ez mégis elgondolkodtatott. A lelkes sportemberek az Indiai-óceánon kerestek újabb horgászkalandokat egy szaklap beszámolója szerint. Magára a lapra úgy figyeltem fel, hogy címlapján a hölgy egy cápát tart a kezében- mivel sajnos túlságosan lazán tartja, minden bizonnyal már nem élő állatot. Beleolvastam a cikkbe, végül aztán megvettem a lapot. Végig akartam olvasni az írást, ahol sokféle, számomra ismeretlen szakkifejezést használva ecsetelte a szerző a különleges kalandokat.

Visszatérve az álszentségre, én is ettem már olyan tonhalat, sügért, amit a hajóút során fogott ki a legénység. De azt hiszem, a búvárok többsége számára létezik pár "víz alatti szent tehén": bálna, cápa, delfin, manta. Igencsak meglepődnénk, ha egyik este delfin-steaket szolgálnának fel, és a mantát daraboló szakács is minden bizonnyal begyűjtene pár beszólást- vagy akár egy gyors vízbedobásra is felkészülhetne.

A horgászok e cikk szerint viszont pont az ilyen nagyvadakra mentek. Szó esik cápákról, rájákról: "Nem szaporítom a szót, rája volt a horgon, s amikor kiterpesztette magát, másfél méter fesztávolságot mutatott... Végül aztán csak megadta magát, alig vártam, hogy az Alik leverjék a horogról. Azért az jólesett, hogy a barátok és a legénység is megtapsolt a mutatvány végén..." Megjegyzem, sajnos a horgász nem volt különösebben felkészült az azonosítás terén, a kép tanúsága szerint egyértelműen leopárdcápának minősülő zsákmányról ezt írta: "Whale sharck (sic!) volt a neve az én cápámnak, csupa izom az egész állat... Békés állat, magyarázták, nem bántja az embert. Megfogása előtt tépte meg az egyik öt kiló körüli, már megakasztott halamat... Ennyit a cápáról, aminek élvezetes és fárasztó a horgászata..." Furcsa, hogy valaki úgy indul neki a különleges horgászkalandnak, hogy azt sem tudja, amit kifog, annak köze nincs a valóban békés cetcápához.

Szó kerül egy jobb sorsra érdemes murénáról is: "Állítólag mindenki az ellensége, ezért aztán a végsőkig harcol a horgon is meg a hajópadlón is... Ali I. aztán intézkedett: egy macsetével lecsapta a fejét." További furcsaság volt, amikor a horgászat mesterfogásairól szólva az is kiderül, miért rossz, ha korallba akad a felszerelés: "...de ha a motyó beleakad a korallba, be kell szakítani az egész szereléket, mert eltépni nem tudjuk. Néhány negyven-ötven méter zsinór, horog, ólom és forgókapocs elvesztése után meg kellett barátkozni a gondolattal, előkének marad a 100-as monofil!" Rángatás közben letörik néhány korall? A beszakadt damil még pár, soha nem kiderülő "horgászzsákmányt" is eredményez korábbi tulajdonosának? Ezt is fel lehetne sorolni a károk közt.

Szóval furcsa volt számomra az egész iromány. Az én búvárköreimben elképzelhetetlen lenne egy olyan beszélgetés, ami arról szól, hogy milyen lenne mantát meg cápát látni- a hajó fedélzetére kirángatva. Próbálom nyugtatni magam: ha ezt a Maldív-szigeteken engedik, és ezen emberek számára ez a "sport", hát nem tudok vele mit tenni. Azt azért hozzá kell tenni, még ha a horgászat szerelmese is valaki, tisztában kellene lennie a felelősségével. Eszébe kellene jutnia, mit okozhat egy beszakadt zsineg, milyen kevéstől letörhet egy érzékeny korall. A cikk olvasása közben számomra az igazi megdöbbenést viszont az okozta, hogy ez egy "közös túra" volt, a csapat fele búvárkodni ment oda! Ők tapsolták a mantahorgászt? Szintén végigizgulták a cápák kifogását? No, ez az a része a történetnek, ami teljesen hihetetlen. Persze miért hazudna a szerző?

A magam számára levont tanulság nem az, hogy pokolba kívánom a horgászokat, a békés egymás mellett élés híve vagyok. A cikkben ez is le van írva: "Félóránként jöttek vissza a búvárok, elragadtatva mesélték, milyen sokszínű és gazdag halban a korallzátony..." Nyilvánvaló, hogy ez igaz is, de úgy látszik, nem elég mesélni róla. "Vadásszunk" mi is: kamerával, hogy megmutassuk, a cápa, a manta szépsége csak a víz alatt az igazi. Próbáljuk elmagyarázni, rajtuk (és persze rajtunk) is múlik, mi marad meg a víz alatti élővilágból. És persze a búvárokat is győzzük meg arról, ha a víz alatt is látni akarják a szépségeket, nem tapsolnak a cápát kifogó horgászoknak...

GR