Egy Svájcban élő búvár és régész kalauzol el minket a víz alatti feltárások különleges világába.

HIRDETÉS

Múltunk egyik kevéssé ismert színterére kalauzolnám el a divecenter.hu olvasóit. Nem, nem tévesztettük el a honlapot, hiszen, mint látni fogjuk a búvárkodás is kap egy szerepet ebben a történetben. A víz alatti régészeti lelőhelyeknek annak a csoportjáról lesz szó, amelyeket Magyarországon a régészek ismernek ugyan, a szélesebb közönség azonban ritkán találkozik velük: a tavi lelőhelyek, azon belül is a nyugat-svájci tavak őskori telepei. A múlt vizsgálata szempontjából felbecsülhetetlen adatokról és lelőhelyekről van szó, ugyanis e tavak partjain már évezredek óta megtelepültek a különböző emberi kultúrák, otthagyva nyomaikat, amiket aztán a víz és a szerencse megőrzött.

Magyar régészként (második szakmaként, vagy inkább hobbiként mint búvároktató) szerencsésnek mondhatom magam, hogy lehetőségem nyílt dolgozni ezeken a lelőhelyeken, a genfi egyetem egyik ezzel foglalkozó kutatócsoportjába integrálódva. Azt le kell szögeznem már így az elején, hogy a munka nagy része nem a víz alatt zajlik. 10-20 százalék az, ami ténylegesen víz alatti régészet, hiszen a tóparti lelőhelyek egy része ma már teljesen a parton van (a tó vízszintjének természetes változása illetve az emberi beavatkozás következtében). Másrészt pedig a víz alatti ásatás olyan költségeket von magával, amelyek sajnos csak nagyon ritkán állnak rendelkezésre (például autópálya, vasút építésekor). Mindenesetre, mivel talán ez érdekesebb az olvasók számára, én most inkább a munkának ezt a víz alatti részét taglalnám.

Maga a feladat elsősorban régészeti, a búvárkodás csak egy eszköz a sok közül, amit használunk, hogy minél több információt gyűjtsünk. Az (oktatói) tapasztalat viszont jól jön ilyenkor, hiszen gyakran nem egyszerű merülésekről van szó, 4-5 fokos vízben, nulla látótávolsággal. Egy-egy merülés gyakran eltart több óráig, a napi két merülés jellemzően azt jelenti, hogy reggel 9-től délig tart az első, délután 2-től 4-ig a második (a lelőhelyek kis mélységben vannak, az 1-6 méteres tartományban, ami lehetővé teszi az ilyen hosszú merülések végrehajtását).

A lelőhelyeket az őskor több korszaka során használt falvak, házak maradványai alkotják (a puha talajba nyomott cölöpök jelentették a házak alapozását - a víz alatti képen és a légifelvételen megfigyelhető, hogy mi az, amit ma látunk belőlük) illetve a mindennapi élet tárgyai, csontból, kagylóból vagy bronzból készült kis ékszerek, játékok, amiket számunkra szerencsés módon az egykor itt élők elvesztettek- bár ők biztos nem örültek ennek annyira. Az emberi tevékenység például konyhai hulladékai (állatcsontok, magvak, eltörött, használhatatlanná vált kőbalták, cserépedények) szintén a mi ismereteinket gazdagítják. A vizes környezet pedig megőrzött számunkra olyan, szerves anyagból készült tárgyakat is, amelyek máshol csak nagyon kivételes esetekben maradtak meg: textilek, kötelek, fonott vagy fából készült tárgyak - ez ezeknek a lelőhelyeknek az egyik nagyon fontos jellemzője egyébként.

Az írás a következõ lapon folytatódik!