Sok végzetes támadásért felelős cápafaj ismertetése következik ezúttal cikksorozatunkban.

HIRDETÉS

Rendszertani helyzete, származása

Albumhoz klikk a képre.

A bikacápa (Carcharhinus leucas, Valenciennes, 1839) a kékcápa-alakúak rendjén (Carcharhiniformes) belül, a 49 fajt magába foglaló kékcápa-félék családjába (Carcharhinidae) sorolható. A Carcharhinidae család első ősi képviselői a harmadidőszak első felében, az eocén időszakban (55 millió évtől 36 millió évvel ezelőttig) lerakódott tengeri rétegsorokból ismertek, fosszilis fogmaradványok formájában. A család virágzása hozzávetőleg 35 millió évvel ezelőtt a neogénben kezdődött, és egészen a napjainkig tart. A késői harmadidőszak meleg trópusi tengereiből számos fajuk ismert, így többek között a magyarországi miocén korú (23 millió évtől 5 millió évig) rétegekben is igen gyakori Carcharhinus priscus. A bikacápa a csoporton belül a fiatalabb fajok közé tartozik, a faj első képviselői a késői miocénben, körülbelül 8 millió évvel ezelőtt jelentek meg a tengerekben.

A bikacápa biológiája, anatómiai sajátosságai

A bikacápa a közepes-nagy méretű kékcápa-félékhez tartozik. A felnőtt nőstény egyedek testhossza általában 180-320 centiméter, a kisebb hímek átlag mérete 160-220 centiméter. A legnagyobb ismert bikacápa, a közelmúltban a Dél-Afrikai Köztársaságban kifogott példány testhossza meghaladta a 13 lábat, azaz valamivel hosszabb volt négy méternél! A bikacápa testfelépítése robosztus, torpedó formájú. Az orr, azaz a rosztrum rövid, lekerekített, a háti testtáj magas, a faroknyél rövid. Az első hátúszó jól fejlett, háromszög alakú és a vége hegyes csúcsban végződik. A második hátúszó jóval kisebb, a páros has alatti úszók alacsony háromszög formájúak. A mellúszók viszonylag hosszúak, sarló alakúak. A farokúszók erőteljesek, aszimmetrikus részarányúak. A felső lebeny közel háromszor hosszabb az alsó lebenynél. A hát szürke, illetve szürkésbarna színű, és éles átmenet nélkül világosodik ki a hasi testtáj szürkésfehér színezetébe. A bikacápa szemei kicsinyek, a retina sárgás színű. A száj széles. A felső álkapocsban lévő fogak koronája jóval keskenyebb az alsó álkapocs széles, hajlított háromszög alakú és finoman fűrészezett szélű fogainál. A bikacápa az összes kékcápa-féléhez hasonlóan fejlett pislogóhártyával rendelkezik.

Az ivarérett nőstények 11 hónapos vemhességi idő után 1-13 ivadékot hoznak világra. A bikacápa elevenszülő, ún. viviparus cápafaj. Az ivadékok születéskori testhossza 56-81 centiméter körüli. A fajnál jól ismert a kannibalizmus, ami miatt az ivadékok nincsenek biztonságban a felnőtt példányoktól. Ezzel függ össze, hogy az újszülött bikacápák életük első szakaszát a rendkívül sekély vizű mangrove mocsarakban illetve a lagúnák biztonságos vizeiben töltik.

A bikacápa kifejezetten sekély vízi faj. Előszeretettel tartózkodik a csupán néhány méter mély partközeli vizekben. Különösen kedveli a folyótorkolatok zavaros, csökkent sós vizeit. A cápák világán belül egyedülálló tulajdonsága, hogy képes elviselni a legszélsőségesebb sótartalom ingadozást is. Adaptálódik az édesvízhez, és mélyen felhatol a tengerbe ömlő folyókon.

Az egyetlen olyan cápafaj, amelynek ismerjük egy, teljesen a limnikus, azaz az édesvízi létformához alkalmazkodott szubpopulációját. A közép-amerikai Nicaragua tóban élő egyedek egész életüket az édesvízben töltik. Bizonyított tény, hogy igen nagy távolságokra képes felúszni a bővizű trópusi folyamokon. Egy, a maga nemében rekorder példányt az Amazonas torkolatvidékétől 3.200 kilométeres távolságra fogtak ki! Gyakran felúszik a Missisipin, az afrikai folyamok közül beúszik a Zambezibe, a Limpopóba, a Gabonba, de fogtak már ki bikacápákat a Tigris és az Eufrátesz vizeiből is.

Az írás a következõ lapon folytatódik!