Különleges, nagy mélységben élő cápafajjal ismerkedhetünk meg ezúttal sorozatunkban.

HIRDETÉS

Eredete, rendszertani helyzete

Albumhoz klikk a képre.

Az újidei cápák legősibb csoportját, a szürkecápa-alakúak rendjét (Hexanchiformes) alkotó két család, a galléroscápák (Clamidoselachidae) és a szürkecápák (Hexanchidae) családjához tartozó hat faj, az evolúciós időmérőn a dinoszauruszok korának nevezett földtörténeti középkor ősi cápáit reprezentálja. A csoport emblematikus archetípusa, a szürkecápa (Hexanchus griseus, Bonnaterre, 1788) a névadója ennek az igen nagy múltú rendnek. Az első szürkecápa-félék az alsó jura-időszakban, mintegy 180 millió évvel ezelőtt jelenetek meg, és a kőzetekbe zárt fosszilis bizonyítékok szerint, szinte semmit sem változtak a kialakulásuk óta eltelt mérhetetlenül hosszú idő alatt. Túlélték kortársaikat, az egykori középidei ősi csoportokhoz tartozó Hybodont és Paleospinax cápákat, hogy napjaink tengereit is benépesítsék. Magyarország harmadidőszaki tengeri rétegsoraiból (kb. 55 millió évtől 15 millió évig) is ismerünk szürkecápa fosszíliákat, leggyakoribb képviselőjük a mai szürkecápa közeli kihalt rokona, a Notorynchus primigenius.

A szürkecápa biológiája, anatómiai jellemzői

A szürkecápa a nagy, illetve rendkívül nagyméretű cápafajok közé tartozik. A kifejlett hímek 3,5-4 méter hosszúak, a nőstények átlagos testmérete 4-4,8 méter, de ismertek 5 méternél is hosszabb egyedek. A legnagyobb példányok testsúlya eléri a 700-1000 kilogrammos tömeget. A szürkecápa-alakúak más csoportoktól megkülönböztető fajjegye, hogy csak egyetlen, a hát utolsó harmadában, a faroknyél felett elhelyezkedő hátúszóval rendelkeznek. További jellegzetességük a hat, illetve hét kopoltyúrés. A szürkecápa angol elnevezése,"sixgill shark", azaz hatkopoltyús cápa, szintén erre a fajjegyre utal.

A szürkecápát erőteljes, tömeges, torpedószerű testforma jellemzi. A rosztrum viszonylag rövid, tompa, és lekerekített végű. A nagy szájnyílás kissé alsóállású, ún. szubterminális elhelyezkedésű. A mellúszók rövidek, széles alapú háromszög alakúak, és a hat kopoltyúív mögött helyezkednek el. A páros has alatti úszók formája a mellúszókéhoz hasonló, és az egyetlen hátúszó előtt helyezkednek el. Közvetlenül a hátúszó alatt található a jól fejlett páratlan farok alatti úszó. A faroknyél rövid, a farokúszók erősen asszimetrikusak. A felső lebeny hosszú és szalagszerű, az alsó farokúszó kicsi. A retina opálos, sötétzöld színű, ami az állat mélytengeri életmódjával függ össze. A bathyális mélységek (200 és 1000 méter között) fényszegény viszonyaihoz történt alkalmazkodás eredményeként, a szemfeneket jól fejlett fényvisszaverő réteg, az ún. tapetum lucidum borítja. A sötétben történő zsákmányszerzést segíti a rendkívül fejlett, a víz alatti lökéshullámok észlelését biztosító oldalvonal, amely a test utolsó harmadában jó észlelhetően kidomborodik. Rendkívül sajátos a szürkecápa fogazatának a felépítése is. A felső álkapocsban fekvő fogak koronája keskeny, és horogszerűen megnyúlt. Az alsó álkapocs fogait egy hosszú alaplemezen található, a mellékcsúcsokkal fűrészszerűen összenőtt széles korona jellemzi. Háta sötétszürke, esetenként barnás árnyalattal, a hasoldali rész világosabb színű.

A szürkecápa egyike a legtermékenyebb cápafajoknak. A kifejlett nőstények 12 hónapos vemhességet követően 25-100 utódot hoznak a világra. Elevenszülő, ún. viviparus cápafaj.

Táplálékrendje igen széles. Elejti a mély vizekben élő tengeri macskákat, vagy kimérákat (Holocephali), de más, kisebb testű cápafajokat is megtámad, elsősorban a szintén a nagyobb mélységeket kedvelő tüskéscápa-féléket (Squalidae). A sekélyebb vizekben különféle rajhalakat, így tőkehal (Gadidae) és heringféléket (Clupeidae) zsákmányol. Bizonyított tény, hogy nagytestű tengeri állatokat is elejt, például kardhalakat (Xiphias sp.), vagy melegvérű úszólábúakat (Pinipedidae).

Az írás a következõ lapon folytatódik!