Szafarizni voltunk, egészen délen. Se a szél, se a cápák nem tudtak elrettenteni, de a repterektől most is görcsbe rándul a gyomrom.

HIRDETÉS

Van az úgy, hogy egy új hely felkeresése mellett sokkal erősebb érv a kalandvágy, mint amennyire eltántorít a bizonytalanság. Lássuk be, az, hogy valahova kevesen járnak, nem garancia a hely kiválóságára. Mégsem tiltakoztunk, amikor a szudáni határhoz egészen közel eső Abu Fandera felé vettük az irányt, ami a St. John´s szigetektől is több órányi hajózásra van, a szudáni határ közvetlen közelében. Kevés magyar járt még arra- majd mi megnézzük, mit tud mutatni a hely a búvárnak.

Persze útba ejtettünk pár jól ismert pontot addig is, megszakítva így a hosszú hajóutak monotonitását. Az első teknős, az első cápa- alakul ez, ki tudja mi vár ezek után még mélyebb délen! A látással mondjuk nem voltunk kibékülve, de érkezésünk előtt pár szeles nap rontotta a helyzetet. Talán majd az időjárás a kegyeibe fogad, reméltük. Nos, nem ez volt az egyetlen dolog, ami nem a tervek szerint alakult.

Utunk legdélebbi pontját, az Abu Fenderát elérve nem hogy egy másik búvárhajó, de még két halászbárka is feltűnt a zátony mellett. Sebaj; merüljünk! Merültünk, és az első helyen kicsit csalódtunk. Nem a remélt idilli, dús élővilágú helyre cseppentünk, cápáknak vagy hasonló nagyvadaknak nyomát sem láttuk. A második merülőhely már többet nyújtott, például a hatalmas barrakudák, tonhalak mellett akkorra makrélát is láttam, ami már szinte riasztóan nagyon volt. Ezek után bíztunk benne, itteni kalandozásaink során rábukkannunk majd pár tényleg különleges helyre. Ám ekkor elkezdett feltámadni szél...

Itt egy kis kitérőt kell tenni. Hajónk a vadonatúj Andromeda volt, de nem vagyok benne biztos, hogy mindjárt ilyen vad körülmények közt akarták volna próbára tenni. A 60-70 km-es széllökésekben az egyébként is roppant kényelmes hajó kitűnőre vizsgázott. A nagy búvárfedélzeten nem kellett egymásra várni a hideg szélben, mert mindenkinek jutott hely, és a ruhák sem nehezítették a hozzáférést a felszerelésekhez. A nagy kabinokban is normális méretű ágyon lehetett heverészni, a szépen berendezett szalonban vagy sisaszobában pedig viszonylagos kényelemben vészelhettük át a hajózás hosszú óráit, mert rendesen róttuk ám a kilométereket. Időnként keményen, de nem riasztóan billegtünk, miközben a szélben lehetetlen volt nyílt térben megmaradni. És a hajó ment- egy darabig. A szél letépi az egyik matracot- az egyik fiú beugrik érte, sikerül mindkettejüket kihalászni, ám közben az álló hajó csak úgy táncol a hullámok tetején. Zötykölődünk tovább, és kapott hírek arról szóltak, a szél ennél még erősebb lesz. Így esett, hogy a még nagyobb baj elkerülése érdekében a tervezettnél korábban indultunk vissza a St. John´s térségébe. Magunk mögött hagytuk a déli vizeket, az Abu Fenderát, aztán ehhez képest jött a hajó vendégei számára minden bizonnyal leginkább emlékezetes nap.

A Little Gotta nem ígérkezett bonyolult helynek. Beugrunk a hajóról, körbeússzuk a zátonyt, közben nézelődünk és bízunk a szerencsében. Fortuna minden csapatnak mást hozott: szirtcápát, delfint, mantát... Jó kis merülés után elégedetten tartottuk a megállót a hajó tatjánál, amikor feltűnt egy jellegzetes sziluett. Aztán még egy... Hoppá, óceáni fehérúszójú cápák köröznek karnyújtásnyira! Vízből ki, rövid megbeszélés. A fotósoknak a következő merülés terve roppant "bonyolult" lesz: 5-8 méteren a hajó alatt lebegünk a kékben, a többit a szerencsénkre bízzuk.

Az írás a következõ lapon folytatódik!