»» ««

Búvárverda: Renault Thalia

Egyéb
2/2. oldal


Albumhoz klikk a képre.
A nálunk járt 1.5dCi dízelmotor felszereltségi szinttől függően 64LE és 85LE verziókban érkezik, mivel az autó elég könnyű, igazából meglepően jól mozgatják a Thalia-t, kapott egy hétköznapi öt sebességet francia váltót, nagyjából ennyit lehet róla mondani műszakilag. Picit hangos.

Külsőre
az új Thalia viszont kimondottan pofás lett, szerencsére már elfelejthetjük az első verziójának borzalmas puttonyát, teljesen úgy néz ki az autó, mint amit egyben terveztek, és nem utólag ragasztottak rá valami szörnyűséget. Manapság divatos hátranyúló, hatalmas világítótestek elől, és egészen jópofa csomagtartó hátul ami egy leszorító szárnyat is kapott, valaki gondolom vicces kedvében volt a tervezők közül. Na jó, külsőre azért dob az autón, még ha funkciója nem is sok akad, mentségére szóljon elég kevés utcai autón van igazán szerepe.

Összességében mit mondhatunk a Renault 2008-as Thaliájáról?
Nem tudom megállni, hogy a Dacia Loganhoz hasonlítsam, hiszen árban is oda tartozik, az anyacég azonos, és nyilvánvalóan a leendő vevőt is az érdekli, Logan vagy Thalia? Érezhető az előrelépés a Logan szintjéhez képest, sokkal több, hasznos extrával rendelhető (digit klíma pl), ergonomikusabb kialakítás (kiragadott példaként a külső tükörállítást már nem a kézifék-kar alatt kell elvégezni), határozottan magasabb kényelmi színvonal. Ennek ellenére továbbra is belépő kategória a maga korlátaival, de úgy gondolom a célközönséget ez nem igazán fogja elkeseríteni, hiszen az árszint megmaradt ott, ahol a Thalia eddig is tanyázott, az alsó régiókban. Hogy az árkülönbözet megéri-e a Dacia-hoz képest, ezt persze mindenkinek magának kell eldöntenie.

Albumhoz klikk a képre.
Búvárpraktikum szemszögéből nézve a Renault Thalia:
Pofás sedán, bevált műszaki megoldásokkal és méretéhez képest elfogadható csomagtartó mérettel illetve fogyasztással, egyébként átlagos kényelmi funkciókkal. Igazi közlekedési eszköz, átlag hazai családok hosszútávú kedvence lehet, még ha búvárkodásra is adják a fejüket.
Bányatavi kirándulásainkhoz a csomagtartóban két, mázlival három búvárnyi komplett felszerelést szállíthatunk, továbbiakat az utasok rovására a hátsó ülésekre kell pakolni. Csomagtartótálcával vagy más védőeszközzel készüljünk, ha koszos, nedves felszerelést szállítanánk, de egyébként nem kényes a csomagtere. Földesútra egész jól használható az emberes hasmagassága miatt.
Adriai útjainkra csomagtartóban három búvárnyi felszerelést bezsúfolhatunk, ennyien esetleg még egy kísérővel megtoldva is bátran nekivághatunk az autópályák mérföldjeinek elfogyasztására. A gyári fogyasztási adatok szerint az utiköltség üzemanyag része is alacsony lesz, az erősebb motorral az autópályás közlekedés sem okoz különösebb gondot.

Magas felszereteltségű tesztautónk ára 3,62M forint dízel erőforrással, de alapfelszereltséggel és 1.2 benzinmotorral 2.35M forinténrt már megkapjuk.

Tesztautónk adatai: Renault Thalia Privilege 1.5 dCi 87LE
1461 ccm soros, négyhengeres, dízelmotor
Maximális teljesítmény: 87 LE
Maximális forgatónyomaték: 200 Nm / 1750 rpm
Elsőkerék-hajtás, 5 fokozatú kéziváltó
Végsebesség 177 km/h
Gyorsulás 0-ról 100-ra 12,3 s
Gyári fogyasztások:
Város: 3,9 l/100 km
Országút: 5,0 l/100 km
Vegyes: 4,3 l/100 km
Hosszúság: 4261 mm
Szélesség: 1940 mm
Magasság:
Tengelytáv:
Üres tömeg: 980 kg
Csomagtartó: 506 liter
Gumiméret: 175/65 R 14
Üzemanyagtartály: 50 liter

A tesztelést a Renault Thalia hazai forgalmazója, a Renault Magyarország segítségével végeztük.
Kapcsolódó írásaink:
Minden információt -ról.
Első   Visszalép Következő   Utolsó

1 2

Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

El Bells

Egypt, Red Sea

4/8 db alapján:érdekes(átlag: 4.3) átlagos nehézségű
max: 34m, látótáv: 10-25m , driftes

parti merülésfal merülés üreg vagy barlang scenic, nézelődős merüléskorallos, trópusi élővilág sziklás, hasadékos élőhely nyílt vízi fajoklegalább 1.5m-es hal jelentős halraj nyílt vízben

Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés