Ezúttal ismerjük meg közelebbről a világ legnagyobb halfaját, az érdescápát.

HIRDETÉS

Eredete, rendszertani helyzete

Albumhoz klikk a képre.

Az érdescápa (Rhincodon typus, Smith, 1828) a szőnyegcápa-alakúak rendjén (Orectolobiformes) belül -egyetlen fajként- alkotja az érdescápa-félék családját (Rhinocodontidae). Az érdescápa a világtengerekben ma élő legnagyobb cápa és a legnagyobb halfaj is egyben. A paleontológiai bizonyítékok szerint, az érdescápánál csak egyetlen nagyobb halfaj létezett a Föld történetében, a jura időszakban élt, és a csontoshalak osztályába (Osteichthyes) tartozó Leedsichthys, amely a hihetetlen 25 méteres hosszúságot is elérte. A szőnyegcápa-alakúak rendjét két család, és harminchárom faj alkotja. A szőnyegcápa-alakúak kialakulásának törzsfejlődése még nem pontosan tisztázott, a fosszilis bizonyítékok szerint a földtörténeti újkorban, a tercierben (65 millió évtől 2 millió évig) már létezett a csoport.

Az érdescápa biológiája, anatómiai jellemzői

Az érdescápa a rendkívül nagyméretű cápafajok közé sorolható. A kifejlett példányok átlagos testhossza 10-12 méter, az idősebb nőstény egyedek hosszúsága azonban elérheti a 14 métert, és a 15 tonnás testtömeget is. Az eddig ismert legnagyobb példány testhossza közel 18 méter(!) volt. Az érdescápa testének első harmada, különösen a hatalmas méretű fej erősen lapított, a háti azaz a dorzális testtáj hengeres. A farok felé a test utolsó harmada jelentősen elvékonyodik, a faroknyél viszonylag hosszú. Az első hátúszó jól fejlett, háromszög alakú, a hátsó él csaknem függőleges helyzetű. A lényegesen kisebb második hátúszó pont a farok alatti úszó felett helyezkedik el, a faroknyél tövénél. A mellúszók hosszúak, keskenyek, a végük csúcsos. A páros has alatti úszók közvetlenül az első hátúszó alatt találhatók. Az öt-öt nagy kopoltyúrés, az utolsó ív kivételével, a mellúszók felett található. A farokúszó nagy, és enyhén aszimmetrikus (heterocerk). A farokúszó lebenyek szélesek. A rosztrum rendkívül széles, négyzetes formájú. A két orrnyílás közvetlenül a száj felett található, a csoportra jellemző összekötő barázdákkal. Az érdescápa -más cápafajoktól eltérően- nem alsó, hanem középállású, ún. terminális szájjal rendelkezik. Ezen anatómiai sajátosság az ősi cápákat jellemezte, mint például a devon kori Cladoselache-t, vagy a korai jurában gyakori Hybodus csoportot. A szájforma az érdescápa esetében azonban nem ősi anatómiai bélyegnek, hanem a sajátos táplálkozásmódhoz történt evolúciós adaptációnak tekinthető. A szájnyílás szélessége elérheti a másfél métert. A szemek igen kicsinyek, és a szájzughoz közel találhatók. A háti oldal zöldesszürke színű, néhány egyednél halvány, sárgás színezettel. Ami egyedül csak erre a fajra jellemző, az az állat hátát és oldalát borító fehér pettyek és halvány fehér csíkok rendszere, amely mintázat a felszín közeli tárgyakon észlelhető napfény reflexiót utánozza. Mivel az érdescápának nincsen természetes ellensége, a kutatók előtt egyelőre még rejtély, hogy milyen célt szolgálhat ez a védő-rejtő kamuflázs. A hasi oldal szürkésfehér színű. Az állat bőre szokatlanul vastag, egyes testtájakon eléri a 10 centiméteres vastagságot is.

A vizsgálatok szerint a nőstény érdescápák kb. harmincéves korukra válnak ivaréretté. Igen termékeny faj, (a legtermékenyebbnek ismert cápa) amely akár 300 ivadékot is képes egyszerre a világra hozni. Az ivadékok születéskori mérete 55-60 centiméter. Az érdescápa viviparus, azaz elevenszülő cápafaj.

Az írás a következõ lapon folytatódik!