»» ««

Új fajok Bali közelében

Tudomány

Egy kéthetes kutatás során több, valószínűleg még ismeretlen élőlényt találtak.

Az Indonéziához tartozó Bali szigeten a Conservation International (CI) kutatói és helyi szakemberek közösen vizsgálódtak a tengerben. A beszámolók szerint nyolc, valószínűleg új halfajt azonosítottak, emellett egy még nem ismert korallt is megfigyeltek.

A felmérést a CI a helyi kormányzat kérésére végezte, hogy többet tudjanak meg a tengeri élővilág állapotáról, és javaslatokat kapjanak a hálózatba szervezendő 25 védett terület menedzseléséhez. Az új fajnak vélt halak között géb, kardinálishal, blenny is van, de a végleges ítéletet majd további elemzések után mondják ki. A mostani és a három éve végzett kutatás összességében 953 hal- és 397 korallfajt azonosított Bali körül. Gyakorlatilag a sziget minden részén dolgoztak a kutatók, összesen 33 helyen, és Dr Mark Erdmann szerint lenyűgözte őket az élővilág gazdagsága. Úgy találták, a korallzátonyok sikeresen regenerálódnak a fehéredés, romboló halászat és töviskoronás csillag-invázió után, a diverzitás pedig igen nagy. Most pedig tovább kell folytatni a védelmet, hogy az újjáéledés folyamata ne akadjon meg.

Ám ellenpontként az is kiderült, hogy a kereskedelmileg értékes halfajok száma igencsak lecsökkent. Noha 350 órát töltöttek a víz alatt, alig három szirti cápát tudtak csak megfigyelni a kutatók- ez elég kevés egy egészségesebb korallzátonyos élőhelyhez képest. Sok műanyag hulladékot is láttak, és felbukkantak a védett övezetekben dolgozó halászok is. A vizsgálat rámutatott arra, milyen fontos lenne a védelem a turizmus illetve a fenntartható halászat szempontjából is. A CI javaslatot tett arra, melyik területen kell azonnal lépéseket tenni, felhívták a figyelmet rá, hogy a hulladékkezelésen változtatni kell, és meg kell teremteni az egyensúlyt halászat és turizmus között.
Kapcsolódó írásaink:
Minden információt Indonézia-ról.

Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

I-169 submarine

Micronesia

1/1 db alapján:érdekes(átlag: 4) nehéz körülmények
max: 46m, látótáv: 25m felett

napihajós megközelítésroncs merüléskorallos, trópusi élővilág nyílt vízi fajokcápa

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés