»» ««

Meghalt egy búvár a Molnár János-barlangban

Magyarország

Halálos balesetet szenvedett egy kutatóbúvár a II. kerületi Frankel Leó utcában található, fokozottan védett barlangban.

Ezt a Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája közölte az MTI-vel.

A közlemény szerint a férfi életéért 45 percen keresztül küzdöttek, de már nem lehetett megmenteni. A búvár 37 éves volt. A Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség azonnal felfüggesztette a -csaknem 6 kilométer hosszú, meleg vizes járatokból álló- barlang kutatásáért, illetve a búvárok merüléséért felelős személy engedélyét.

A minisztérium szerint a barlangban nem ez volt az egyetlen búvárbaleset az elmúlt időszakban: a kutatásvezető már elhallgatott a felügyelőség előtt egy balesetet tavaly év végén. Az ügy akkor szerencsésen végződött. A hatóság ezután vizsgálatot kezdeményezett a baleset eltitkolása és egyéb feltárt szabálytalanságok miatt. A szerdai tragédiáról sem a kutatásvezetőtől értesült a felügyelőség - írták.

A közleményben az áll: tekintettel arra, hogy a kutatásvezető kötelessége meggyőződni arról, hogy a merülők fizikai és mentális állapota, technikai felkészültsége és felszerelése megfelel-e az adott barlangi körülményeknek, a felügyelőség újabb vizsgálatot indított az eset körülményeinek feltárására, a felelősség megállapítására.

Megjegyzik: a barlangot a nagyközönség nem látogathatja, kizárólag kutatási célból merülhettek a búvárok. A felügyelőség és a minisztérium több hónapja egyeztetéseket folytat arról, hogyan lehetne az egyedülálló természeti értéket a látogatók, érdeklődők, búvárok számára megnyitni.
[ MTI ]

Frissítés neten fellelt infó alapján:
Az eset nem tekinthető klasszikus búvárbalesetnek, vélhetőleg agyvérzés vagy szívinfarktus, esetleg embólia okozta B.Sz. halálát - az orvosok meg fogják állapítani, mi történt. Valószínűsíthető, hogy a merüléssel csak áttételesen, mint fizikai terheléssel lehet kapcsolatban.

További cikkek szintén a fentieket erősítik meg:
A Blikk információi szerint a búvár már kint volt a barlangból kivezető lépcsőn, mikor a társának kiáltott, hogy rosszul van. A Bors arról számolt be, hogy Gyurka Zsolt szerint a B. Szilárd balesetét vizsgálók keringési problémákat feltételeznek, ami véleménye szerint mélymerülésnél nyílt vízben ugyanúgy bekövetkezhetett volna mint barlangban.
Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.


 37. Thomasbuvar 2011 okt 19. 18:24  
Ez kölcsönös.
 36. Aladár 2011 okt 19. 14:17  
Kedvellek.
 35. Káplán 2011 okt 19. 12:54  
Ha gyanakvó lennék, akkor beleírnám a  listádba még "terelést" és a "hivatalok"  tétova megnyilatkozásait is. :)
 34. Thomasbuvar 2011 okt 19. 12:39  
Mint írtam: "kicsi".
Szinonimái (nem a teljesség igényével): csekély, minimális, szűkös, néhány, kevés, elégtelen, kis mértékű, elenyésző, fikarcnyi, csepp, cseppnyi, némi, maroknyi, parányi, pár...
 33. Káplán 2011 okt 19. 10:51  
Vagyis?
A további 32 bejegyzés a fórumban olvasható.

Merülőhelyek

Fekete-víz / Feketenyéki tó

Slovakia

3/6 db alapján:kimagaslóan érdekes(átlag: 4.3) átlagos nehézségű
max: 38m, látótáv: 4-10m

parti merülésfal merülés scenic, nézelődős merüléstengeri füves élőhely édesvizi élővilág mesterséges élőhelyjelentős halraj nyílt vízben legalább 1.5m-es hal

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés