»» ««

Ókori hajóroncs Pulánál

Adria

A maradványokat sikeresen kiemelték és a roncsot kiállítják majd.

Ókori hajóroncsot emeltek ki az Adriából a horvátországi Pulánál - adta hírül kedden a Vecernji list horvát napilap.

A fahajó feltehetőleg a Krisztus születése előtti vagy utáni első században épült. Európa ezen részén egyedülálló régészeti leletről van szó, mert a hajó egy darabban, és korához képest rendkívül jó állapotban került elő.

A roncsot a pulai hajógyárba szállították, ahol először mentesítik a sótól, majd két éven keresztül egyéb vegyi eljárásokkal konzerválják. Ezt követően a horvátok szeretnék kiállítani a leletet, hogy azt bárki megtekinthesse. A tervek szerint elkészítenék az ókori hajó másolatát is, amely az Adrián hajózna.

A tengerfenékről kiemelt hajóroncs mellett a régészek egy másik hajó maradványait, valamint különféle tárgyakat - köteleket, faékeket, amforákat, dobókockákat, kőszobrokat, római edényeket - is találtak.

[ MTI ]
Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Zenobia wreck

Cyprus

7/7 db alapján:kimagaslóan érdekes(átlag: 5) átlagos nehézségű
max: 41m, látótáv: 10-25m

speedboat-os megközelítésroncs merüléshomokos élőhelyjelentős halraj nyílt vízben földközi tengeri muréna legalább 1.5m-es hal

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés