Subsurface havi verseny

2012 Búvár víz alatt

 
 
Olyan képeket várunk, amelynek egy vagy több víz alatt levő készülékes búvár a fő témája. Határidő: 2012.02.15.
Beküldve 19 kép
Beküldve 2 video snitt
Verseny fóruma » Verseny információ
 
Kezdőlap / Szolgáltatások Hírek Képtár Portfóliók FÓRUMOK Kereső

460 év után újra a felszínen a Mary Rose horgonya

Tudomány
2005. október 15.

Pontosan 23 évvel a roncs megtalálása után október elején kiemelték VIII. Henrik zászlóshajójának acél horgonyát.


HIRDETÉS

A két tonnás, 16 láb hosszú és 8 láb széles (5 és 2,5 méter) horgony négy és fél évszázadot töltött a víz mélyén. Az orrész néhány másik darabját is kiemelték vele együtt, míg a törzs nagy részét 1982-ben hozták fel. Így hát a horgony egyike volt annak a pár, még meg nem talált darabnak az 1545-ben Portsmouth közelében elsüllyedt hajóról, amit továbbra is kerestek.

Mint azt John Lippiett, a Mary Rose Trust vezetője elmondta, a sérülékeny alkatrészek felhozatala után be lehet temetni a többi maradványt, hogy megóvják őket. Károly herceg, a Mary Rose Trust elnöke (aki maga is többször merült a roncsnál) üzenetben fejtette ki, hogy mivel 23 éve ő is figyelemmel kíséri az eseményeket, megérti a kutatók izgatottságát, és bízik abban hogy a leleteknek köszönhetően mindenki jobban megismerheti a Tudor-korabeli haditengerészetnek eme egyedüli maradványát.

Az egész műveletet a védelmi minisztérium finanszírozza, ami korábban egy új csatornát akart vágni a lelőhelyen, hogy a repülőgéphordozók áthaladhassanak a körzeten. Végül úgy döntöttek, hogy más útvonalat használnak majd. A védelmi minisztérium az adatok szerint 400,000 fontot költött el a merülésekre és az ásatásokra az utóbbi három évben.

[ CDNN ]

Kapcsolódó link: Mary Rose honlap

Kapcsolódó írásaink:
11-11-22 Izgalmas balti-tengeri roncs
11-11-08 Sir Francis Drake nyomában
11-11-03 Friss felfedezések
11-08-12 Egy roncs Morgan kapitány flottájából
11-07-19 A legöregebb roncs
11-04-22 A legrégibb roncs
11-04-10 Roncsfosztogatókat kaptak el
10-12-21 Nagy ország, nagy felfedezések
10-11-13 Három tucatnyi roncs egy helyen
10-10-15 Amfora 126 méterről
10-09-27 Kalózok nyomában
09-11-17 Nagy felfedezés a Nagy-tavakban
09-10-23 Kiemelték Feketeszakáll hajójának horgonyát
09-05-17 Viking hajó a tó mélyén
08-01-25 Feltárják a tenger mélyén pihenő kikötővárost
07-12-22 Víz alatti látványosság lesz a legendás kalózhajóból
07-11-20 Tökéletes állapotban megtalált roncs
06-11-28 Hatszáz éves svéd hajóra bukkantak


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Hírmondó v1.61 - © 2007-2011 Bunny



Powered by rabbithole engine © 2006-2012 Bunny - All rights reserved , Tárhely: NLG
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
impresszum / contact / Médiaajánlat / Hirdetési lehetőség