Általános: Beutazás útlevéllel, vízum 30 napos tartózkodásig nem szükséges. Pénznem rufiya (RF), de a dollár is elfogadott fizetőeszköz. |
Az Indiai-óceánban található szigetcsoport különleges szépsége miatt nagyon népszerű az utazók között. A több, mint ezer kilométer kiterjedésű szigetlánc több mint ezer szigetből áll amely 20 atollba csoportosul. A hófehér korallhomokból épült szigetek csak egy része lakott, azon belül is nagyjából száz olyan sziget van, amit a turisták vettek birtokukba. A beérkező utazók a főváros Male repterén szállnak le, onnan juthatnak el hidroplánnal vagy csónakkal úticéljukra, és többnyire itt szállnak búvárok a szafarihajókra is.
A szigetek körül a víz egész évben kellemesen meleg, 27-30 fokos. December és március között enyhül a forróság és jobb a látótávolság, ezért ajánlható az utazásra, de az október-novemberi időszakban a nagyobb mennyiségű planktonnak köszönhetően a szigetcsoport nyugati oldalán mantaszezon van. Az esős évszak május-augusztus közé esik, június általában a legcsapadékosabb, ebben az időszakban alacsonyabb árakkal lehet kalkulálni. Ettől függetlenül egész évben merülhető a szigetcsoport.
A turizmusra specializálódott szigeteken jó szolgáltatást nyújtó búvárbázisok vannak, akadnak kellemes házizátonnyal büszkélkedő helyek, a nyílt tengeri merüléseken viszont igen gyakran kell számítani áramlásra. A legtöbb helyen ezek olyan erősségűek, hogy kizárólag tapasztalt búvárok számára ajánlhatóak az itteni merülések. Jó lehetőség több hely megismerésére a hajós szafari.
A Maldív-szigeteken háromféle merüléstípust ismernek. Az első, és legritkább amikor egy védett áramlásmentes helyen merülünk, a másik a zátonyok külső vagy belső fala mentén történő sokszor áramlásos merülés - ahogy pl. a Vörös-tengeren is merülünk. A zátonyok fala itt többnyire lankás, a tetejük pedig sokszor 5-15 méter mélyen található, nem éri el a felszínt. A zátonyok, főleg a sekélyebbek teteje szinte minden esetben halott, a felmelegedés megtizedelte a korallpolipokat.
A harmadik, egyben leglátványosabb merülési típus a Maldív-szigetekre jellemző úgynevezett csatornamerülés. Ez kimondottan haladó búvároknak ajánlott, a merülés elején rögtön kb. 20 méter mélyre kell süllyedni a nyílt vízben, ahonnan az áramlás rásodor ideális esetben a csatorna bejáratánál 25-30 méter mélyen található letöréshez. A búvárok itt úgynevezett áramláskampóval rögzítik magukat, és élvezik az előttük elvonuló fantasztikus látnivalót - cápákat, rájákat ahogy az áramlásban vadásznak.
Szintén a térségre jellemző az úgynevezett mosógép effektus, amikor az áramlás akár tíz méterekkel is leránthatja a búvárt, majd feldobja a felszínre, aminek kezelése szintén felkészültséget igényel.
A víz alatt a már említett mantákon kívül különféle cápák és színes, gazdag korallos élővilág kerülnek a búvár szeme elé. Ha valaki kifejezetten a mantákért, cetcápákért vagy más élőlényekért utazik, érdemes előre tájékozódni, hogy pontosan melyik területen és milyen időszakban van a legnagyobb esély a találkozásra. A szigetek élővilágára az a jellemző, hogy az éghajlati változások erős nyomot hagytak a korallokon, így azok nem annyira szépek, viszont a nagyobb élőlények terén messze többet ad például a Vörös-tenger egyiptomi partszakaszához képest. Roncsokból aránylag kevesebb érdekes akad.
Manapság Magyarországról is könnyebb eljutni a szigetekre charterjáratokkal, és a beutazáshoz sem kell különleges intézkedéseket tenni, elég egy legalább hat hónapig érvényes útlevél, vízum nem szükséges.
Időzóna eltérése Magyarországhoz képest +4 óra.
Búvárkodás Maldívon | Cápák a mosógépben |
Vitatott fejlesztések a Maldív-szigeteken |
|
Fotóalbumok:
|
1131. PDIC | 2012 sze 29. 12:21 | |
Természetesen több-kevesebb veszteséggel jár a dolog, ezért a hajókon 230 V-os generátorok vannak.
| ||
1130. PDIC | 2012 sze 29. 12:19 | |
Megyek, de csak délután, bulitorlódás van. :-)
| ||
1129. Bunny | 2012 sze 29. 09:20 | |
Vajon milyen veszteség van ott, hogy 12V-ból 220V-ot csinálunk aztán újra 12V-ot? Én láthatóan nem értek hozzá, kérdezem.
| ||
1128. Garfield33 | 2012 sze 28. 11:53 | |
Nédda, kibújt belőle a villamosmérnök... és még igaza is van.
(Gyüssz hónap????????????????) | ||
1127. PDIC | 2012 sze 28. 11:49 | |
Halkan megjegyzem, hogy egy 12 V-os ("hajóra való" :-) ) rendszernél megegyező teljesítménynél közel 20x akkora áram folyik a vezetékekben mint a "220"asnál. Ezért kell az autóhifihez jó vastag drót. Az akkumulátortöltők kilowattjait inkább nem kommentálom. :-)
| ||
Egypt, Red Sea
2/2 db alapján:(átlag: 4) könnyű körülmények
max: 20m, látótáv: 10-25m , áramlás