»» ««

Saba

Nyomtatás
Karib térség

Általános: Beutazás útlevéllel. Pénzneme a florin. Télen kicsit hűvösebb és szárazabb az időjárás, de minden szezonban felkereshető a sziget.
Dekompressziós kamra:
Saba Marine Park Hyperbaric Center. Kórház: 63239
Saba apró szigete egészen különlegesnek számít még a Karib-térségen belül is. Miközben alapterülete alig pár négyzetkilométer, a vízből kiemelkedő hegycsúcsnak látszik a hajóval érkező utazó számára, hiszen legmagasabb pontja majdnem ezer méteres magasságban van. A hegyes-völgyes szigeten sokáig nem is léteztek utak, az első autó is csak 1947-ben érkezett egy terepjárásra is alkalmas dzsip formájában. A folyamatos áramszolgáltatás is csak 1970-ben épült ki, addig a sziget maroknyi lakossága jellemzően nélkülözte a civilizáció áldásait. Maga a sziget egyébként a Holland Antillákhoz tartozik, pénzneme is az ott használt florin, a beutazáshoz pedig nem kell vízum. A szigetet megközelíteni viszont nem lehet közvetlenül Európából, mert egyszerűen nincs is akkora sík terület, ahol a nagyobb gépek leszállására alkalmas repülőtér kialakítható lenne. Ezért az utazónak először St Maarten szigetére kell eljutnia, ahonnan aztán kicsi, a rövid leszállópályával is megbirkózó gépekkel dolgozó regionális járatokat kell igénybe venni, illetve hajóval is lehetséges a megközelítés.

Bár egész évben lehetséges az utazás, a téli időszakban az esték már hűvösebbek lehetnek. Mivel csapadékosabb az időjárása, a szigetet mindenhol dús növényzet borítja. A telente nagyjából 25 fokos vízben jobb a látótávolság, a nyári időszak nyugodtabb vizében viszont a több tápanyag miatt ez egy kicsit leromlik, cserébe dúsabbnak tűnik az élővilág. A sziget meredeksége miatt alig találni természetes, védett kikötőhelyet és merülőhelyet a sziget közelében, ezért ha trópusi viharok vonulnak át, akkor a legtöbb merülőhely megközelítése nem lehetséges. Nagyon fontos számolni a merülések után azzal, hogy magas hegyeken kell átkelni esetleg a szálláshelyhez, aki pedig hegyi túrákat vagy madármegfigyelő kirándulásukat szeretne tenni a magasabban fekvő pontokra, úgy kalkuláljon a merülés utáni kihagyással, mintha repülőút előtt állna. A szigeten éppen a biztonság kedvéért egy többszemélyes dekompessziós kamrát is üzembe helyeztek.

A Saba Marine Park védelme alatt áll a sziget teljes partszakasza 1987 óta, tehát tilos a szigonyos vadászat illetve az élőlények begyűjtése is, és felhívják a figyelmet korallok megóvásának fontosságára is. A víz alatt egyébként változatosnak számító élővilágra számíthat a búvár, a Karib-térségben az egyik legszínvonalasabbnak számító búvárkodási lehetőséget kínálja Saba. Például az ismert és kedvelt Tent Reef közelében, ahol a sekélyebb rész után egy mélyebb letörés következik, a sötét homokos aljzaton eel garden tűnik fel, sok kisebb-nagyobb hal bukkan fel a hatalmas cső- és hordószivacsok közt. A makrélák, sügérek megjelenése szokásos, de láttak már itt mantát, dajkacápát, sasráját és csikóhalat is. Máshol bikacápák, békahalak fordulhatnak elő, tehát valóban olyan gazdagságra lehet számítani a tenger mélyén, ami a Karib-térségben csak kevés helyen jellemző.

A szigeten nincsenek hatalmas, több száz szobás hotelkomplexumok. A kicsi, családias szálláshelyeken szobát és merülést akár csomagban is lehet foglalni. A búvárbázisok is segíthetnek a teljes utazás megszervezésében, hiszen színvonalas, nemzetközi minősítésű bázisok is vannak itt.

Időzóna eltérése Magyarországhoz képest -5 óra.

Wikipedia: http://en.wikipedia.org/wiki/Saba
Ajánlott weblapok:


Módosítási javaslat  





[ Összes ország listája ]

Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Safaga Soraya

Egypt, Red Sea

1/1 db alapján:kimagaslóan érdekes(átlag: 5) könnyű körülmények
max: 12m, látótáv: 10-25m , áramlás

napihajós megközelítészátony merülés scenic, nézelődős merüléskorallos, trópusi élővilág tengeri füves élőhelyegyéb tengeri emlős teknős

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés