Aladárnak is tiszteletem, de bocs, a választ Mircinek szántam, üdv: Shark

A partvidék valóban mangróvemocsaras lapály, a parttól távolabbi szigetek zátonyok szépek. Az egyetlen bökkenő,
a búvár infrastruktúra teljes hiánya. Nem igen lehet hajóhoz jutni, bár lehet hogy most már más a helyzet. Én Bombay
fölött, a Juhu-beachtól északra, ahol kezd a part sziklássá válni próbálkoztam merüléssel, de nem igazán lett életem nagy emléke.

A rendkívül hosszú tengerpart ellenére, Indiában csak néhány partszakasz igazán alkalmas merülésekre. A legszebb és
ígéretesebb terület a szubkontinenstől viszonylag távoli Nicobar szigetcsoport, amely a legutóbbi időkig katonailag zárt
terület volt. A kontinensen a legjobb merülőhelyek talán Kerala államban találhatók. A Bengáli-öböl  ( India keleti part-
vidéke) a Gangesz hordalékbehordása miatt csak korlátozott lehetőségeket nyújt. Személyes tapasztalatom szerint, az
észak-nyugati partvidék, Bombay ( Mumbai) környéke is hasonló, zavaros, alig pár méteres látótávolságú víz, a homályból előbukkanó potenciális kockázatokkal ( bikacápa ). Keralában vannak szép korallos területek.

A függőleges testhelyzettől nagyobbnak látszol, és ez elbizonytalanítja az állatot. A hajlított végű fémcsövet használják
a Bahamákon kívül pl. a Beqa-Lagoon-ban is, Fidzsin. A hajlított felület biztosítja a tolást. A cápabottal  általában nem
megütik az állatot, hanem - nem túl erősen - neki támasztják, és ellökik vele. Adott esetben megteszi egy méteresre vágott seprűnyél is, én ilyennel tartottam távol magamtól három éve egy makót.

A nemzetközi vizeken ( általánosan elfogadott a  parttól számított 12,5 NM túli víztér, bár egyes országok nagyobb
területen is  próbálnak felségjogokat gyakorolni ) azt a szabályt alkalmazzák, ha az elsüllyedt hajó és/vagy a rakomány tulajdonosa(i) ésszerű időn belül semmit sem tesznek a hajómentésért, ezt úgy kell értelmezni, hogy le-
mondtak a tulajdonjogukról, és a találó szerez tulajdonjogot a roncson és rakományán is. Egyedül az a bökkenő, hogy ezt a szokásjogi gyakorlatot  sok ország megkérdőjelezi, főleg akkor, ha valaki kikaparta a gesztenyét, és megtalált
egy értékes roncsot. A rutinos kincsvadászok ezért mielőtt felfednék egy azonosított értékes roncs megtalálásának helyét, a szóba jöhető tulajdonosokkal kötnek koncessziós szerződést a rakomány mentésre. A leghíresebb eset az
HMS Edinburgh története. A cirkáló 1942-ben az oroszországi Murmanszkból Londonba tartott, az egyik bombakamrában 4,5 tonna színarannyal, amit a szovjetek küldtek a brit kormánynak, a háborús szállítások fejében.
1942 május 2-án három német romboló megtámadta, és elsüllyesztette nemzetközi vizeken a cirkálót. Keith Jessop és csapat megtalálta a roncsot, 1981-ben. A rakománymentés előt Jessop cége megállapodott mind a szovjet, mind a brit
kormánnyal, a tulajdonjogról. A megállapodás szerint Jessop cége a rakomány 45%-át kapta, a fennmaradó részen a
két kormány osztozott. jessop a 465 aranyrúdból 431-et hozott fel, amelynek értéke - akkori áron - meghaladta a
43 millió fontot.

A felvételen az áldozat jobb combján látható sérülés,  - amennyire a harapás ívéből látható -, egyetlen harapástól szár-
mazik, és kb. 30 cm átmérőjűre becsülöm. Ebből kiindulva stimmel, hogy az állat mérete legalább két és fél méteres
lehetett. A jobb lábszáron láthatóak kisebb, vágott sérülések. Ezek egyaránt származhatnak másik, kisebb egyedtől, de a halálos sérülést okozó példánytól is. A támadási mechanizmus nagyjából a követekező, az óceáni fehérfoltú esetén: 1.) elkezd körözni, nagyjából egy elnyújtott, 8-as alakú körben, és minden fordulónál szűkíti az ívet.
2.) a köröző mozgásról többször az áldozat felé tartó egyenes, céltudatos úszásra vált át, és egyre kisebb távolságból
    fordul ki.
3.) neki ütközik az áldozatnak, megböki az orrával ( általában a lábakat, vagy az uszonyt ) Ezt  a "hit and run"-nak ne-
    vezett magatartásformát már a legmagasabb szintű agresszív szándékként kell értékelni.
4.) Felgyorsuló egyenes irányvonalon lerohanja az áldozatot, és általában a végtagokat igyekszik megragadni. Ha a  
    kalauzhalak kísérik, amely ennél a fajnál igen gyakori jelenség, és a kalauzhalak hirtelen elúsznak a cápa mellől
    miközben az közelít, az már biztos jele a várható harapásnak.

Ha felsimerjük az agresszív szándék kialakulásának  testbeszédjeleit, sokkal könnyebb elkerülni egy esetleges balesetet, mintsem azon örvendezni például, hogy milyen aranyos a "cápi", mert mint a kutyám, bökdös az orrával...

Úgy tudom, hogy a szafarihajó neve a La Nautile. Archi mintha már feltette volna korábban  ugyanezt a képet az áldozatról, de az Általad közölt nagyobb felbontású fotón sokkal jobban látszik a sérülés mélysége és kiterjedése.
Elnézve a harapási nyom átmérőjét, nem tűnik túlzónak a szemtanúk nyilatkozata a cápa méretéről ( 2,5-3 m).Az
óceáni fehérfoltú fogstruktúrája nagyon hasonlít a nagy fehér fogszerkezetéhez. A felső álkapocsban lapos, háromszög
alakú és finoman fűrszézezett szélű fogak ülnek,az alsó álkapocs fogainak koronája keskenyebb és karcsúbb, de a korona éle ugyanúgy fűrészezett, mint a felső fogaknál. Ez a fogszerkezet teszi különösen veszedelmessé az óceáni
fehérfoltú harapását, mivel nagy darabok kiszakítását teszi lehetővé az áldozat testéből. Az óceáni fehérfoltú gyakran
prédál nagytestű zsákmányt, kardhalat, dorádót, királymakrélát, tonhal-féléket, és a nagytestű zsákmány elejtéséhez
szükséges a roncsoló, nagy kiterjedésű sérülést okozó fogazat. Az óceáni fehérfoltú nem csak az idén, hanem általá-
ban agresszív faj. A nyílt-tengeri fajokra jellemző, hogy sokkal élénkebbek és időnként jóval agresszívebbek mint például a szirticápa fajok. Sajnos, sokan úgy úsznak oda ezekhez az állatokhoz, hogy nincsenek tisztában a faj alap-
vető viselkedési szokásaival sem. Szerintem óceáni fehérfoltúval a hajótól és a csoporttól eltávolodva sznorkelezni,
meredek szögben többször rámerülni nem is felelőtlenség, hanem őrültség.

A hajómentési jog fő problémája a tulajdonjoggal kapcsolatos elévülés kérdése. A legtöbb európai ország, így köztük
Spanyolország jogrendjében - a római jog hagyományainak megfelelően - a tulajdonjogi igények nem évülnek el, a
tulajdonos, vagy jogutódja elvileg korlátlan ideig felléphetnek követelésükkel. Az angolszász joggyakorlat ennél rugal-
masabb, és a találó igényét ismeri el szemben a tulajdonoséval, feltéve, hogy a tulajdonos elvárható időn belül nem tett semmit a hajómentés érdekében. Ez utóbbi gyakorlattal áll szemben a cikkben említett ítélet, és ennyiben újszerű.
Ha a roncs illetve a rakomány eredete megállapítható, a jogi problémák elkerülése céljából a legjobb, ha a felfedezők
illetve a leletmentést végzők szerződésben rögzítik a tulajdonossal illetve a jogutóddal azt, hogy ki milyen arányban
részesedik a megtalált kincseken.

A 95% is csak elméleti lehetőség, hiszen a világtenger teljes területe közel 362 millió négyzetkilométer. Egyedül a Csendes medencéje negyedrésszel nagyobb, mint valamennyi kontinens együttes területe. Úgy tudom, hogy a világon
összesen kb. 30 olyan kutatóeszköz áll rendelkezésre, amelyekkel 6500 méterig lehet leereszkedni. Hát, ennyivel végigkutatni több mint 300 millió négyzetkilométernyi abisszikus síkságot és középóceáni hátságot,  a vágygálomtól is
távol áll. A Piccard féle batiszkáf, a Trieste-II. úgy volt megkonstruálva, hogy egészen 1600 bar/cm2 nyomást lett vol-
na képes elviselni, ami, 16.000 méteres mélységnek felelt volna meg. A technikatörténet egyik legzseniálisabb konstrukciója volt.

A C.lomgimanusokat már korábban is komolyabban kellett volna venni. A gyakori randevúk sok búvárban elaltatják a
kötelező respektust a cápák iránt, és hajlamosak átesni a ló tulsó oldalára,így egymástól eltávolodva, nagy tempóval, kvázi üldözve úsznak a cápa után. Van néhány fontos szabály, amit minden esetben érdemes megszívlelni. Soha ne
közelítsed meg, vagy ne távolodj el gyors tempóban az állattól.. Soha ne merülj rá meredek, 45 foknál nagyobb szögben, sem szemből, sem pedig hátulról. Maradjatok mindig csoportban. Egyenletesen, lassan, és mélyen kell lélegezni, kerülni kell minden hirtelen mozdulatot. Lehetőség szerint ne viselj ragyogó, élénk színű felszerelést, az é-
lénk színek kíváncsivá teszik és vonzzák a cápát. Ha a longimanus egy rövidülő, nyolcas formájú körben kezd el úszni, azt az agresszív szándék jeleként értékeljed, és lassú(!) hátrálással kezdj el távolodni úgy, hogy végig fenntartod a
szemkontaktust az állattal, és szorosan a merülőtársad mellett maradsz. Ha az állat megbök az orrával, az az agresz-
szív szándék magasabb fokára utal, és ez már fokozottan veszélyes helyzet. De ekkor is a legfontosabb, hogy meg-
fontoltan, lassan távolodj, ha ismét nagyon megközelítene, kameratokkal, vagy ( ha van) a cápabottal toljad el ma-
gadtól. Ne ess pánikba!! Ez a legfontosabb. A longimanus egyébként kifejezetten agresszív faj, mégha ( hála istennek)
nagyon ritkák is vele a balesetek.

Nem tűnnek el, mivel helyhezkötötten élnek. Az aktivitásuk változik, és mélyebb vízrétegekbe húzódnak nappal, a téli
hónapokban. Amikor a legaktívabbak, tehát a szezonjuk van, a felsorolt egyiptomi merülőhelyeken a nagyon valószínű
randevút erősen befolyásolja a búvárok mennyisége is. Ha egyszerre nagyobb tömegű búvár tartózkodik a vízben, a
buborékok okozta erős zaj miatt gyakran a láthatóságon kívülre húzódhatnak, amit úgy élünk meg, " hogy itt nincs is cápa."

Klasszikus hiba, különösen a felszínen úszó részéről, a csoporttól történő eltávolodás. A 2,5-3 méter hosszú óceáni fehérfoltú a fajon belül már a nagyobb egyedekhez sorolható. Az össszes nyílt-tengeri, ún. epipelágikus faj, mint pl.
a C. longimanuson kívül a röviduszonyú makó, vagy a selyemcápa, sokkal élénkebbek és szenzitívebben viselkedő fajok mint általában a szirticápa félék. Ennek oka az életmódjukban keresendő, mivel a partoktól távoli nyílt-tengeri térségben jóval kevesebb a potenciális préda, mint pl. a korallzátonyok mentén, így sokkal kíváncsibbak és esetenként agresszívabbak mint a szirticápa fajok.

A három legjobb tigriscápás merülőhely a Bahamák, Dél-Afrika és Fiji. Ezek közül személy szerint a dél-afrikai merülőhelyeket ismerem. A tigris szezon itt februártól májusig tart, talán a március a legjobb hónap a tigrisezéshez. Szezonban az észlelési valószínűség 75%-os, ez egy három napos tigris-expedíción gyakorlatilag több példánnyal való randevú lehetőségét jelenti. Személyes rekordom négy tigris volt egyszerre, egyidőben és egy merülésen, abszolút "face to face" helyzetben. Az egyik helyi operátor, Roger Horrocks elmondta, hogy az Aliwal Shoalnál az ő rekordja tizenöt (!) tigris volt egyszerre...

Az esettel kapcsolatos részletesebb információk még váratnak magukra. Ha valóban a felszínen történt a támadás (
egyik verzió szerint sznorkellel merült az áldozat ) a szürke szirti valóban kizárható, mivel a középmélységekben,
jellemzően 15 métertől lefelé tartózkodnak. Az óceáni fehérfoltú a legsanszosabb, a rendelkezésre álló adatok szerint.
Noha a tigris is feljön a felszínre, a Vörösön az a szokásuk, hogy  nappal igen nagy mélységekbe, 40-50 m alá húzód-
nak, és csak napnyugta körül jönnek a felszínre. Egyébként jól tudod, a tigrissel történő szabadmerülésnél alapszabály,
hogy - nem hogy elúszni -, de hátrálni sem szabad, ha szemügyre vesz, és teljes nyugalomba kell maradni. Nem mindig egyszerű, két éve az Aliwal Shoal-nál, öt méteren lebegve egy kb. négyméteres tigris olyan közelről megnézett, hogy majdnem a maszkomat is lesodorta... Az óceáni fehérfoltú hasonlóan viselkedik, ha valaki pánikszerűen elúszik,agresszívvá válik.

Egészen pontosan, Spanyolország a világon az egyik legjelentősebb, és Európában a legnagyobb cápuszony kereskedelmmel foglalkozó ország, az egyik fő felelőse a mediterrán kékcápa és röviduszonyú makó populációk
vészes lecsökkenésének.

Az újralégző végül is -működési elveit tekintve -, majd száz éves találmány. A Draeger már az I. világháborúban
gyártotta a német tengeralattjárók személyzetének, vészhelyzeti mentőkészülékként. Elvitathatatlan előnyei vannak a
nyíltkörös Cousteau-Gagnan féle rendszerrel szemben, különösen néhány merülési ágazatban. A vízalatti fotósok ér-
tékelik a zajtalanságát, de kiváló eszköz a roncskutatásban is. Alaposan el kell sajátítani és be kell gyakorolni a hasz-
nálatát, amely kétség kívül bonyolultabb a hagyományos sűrített levegős készüléknél, és az is biztos, hogy ez a rendszer, pontosabban az O2, nem tolerálja az esetleges tévedést. Nekem is az a véleményem, hogy az újralégzőé a jövő.

Sajnos, a nagy mélységben nyugvó roncsok kutatásának minden korban megvannak a maga hősi halottai. Még a mai
fejlett búvártechnika, és a nagy gyakorlat, illetve technikai merülési tapasztalat sem biztosíték az esetleges balesetek
ellen, amint azt a közölt szomorú tragédia is bizonyítja. Mai fejjel gondolkodva szinte hátborzongató, hogy évtizedekkel
ezelőtt, J. Y. Cousteau és munkatársai sűrített levegővel ostromolták azokat a mélységeket, ahol a Britannic is nyug-
szik. Úgy emlékszem, hogy az NG, vagy talán a Discovery Chanell készített már egy dokumentumfilmet az I. világhá-
borúban a Royal Navy kötelékébe sorozott híres gőzösről, amely elsüllyedésének oka sokáig vitatott volt. A Britannic
tragédiájánál sokkal sötétebb történelmi krimi a Lusitania elsüllyesztése. Az Admiralitás mind a mai napig titkos anyag-
ként kezeli az egykori óceánjáró elsüllyedésével kapcsolatos dokumentumokat, amely magatartás az egykori német
álláspontot erősíti közvetett módon. A németek szerint ugyanis a Lusitania ún álcázott hadianyagszállító hajó volt, ami
a korabeli hadijog alapján megfelelő jogalapot teremtett a hajó megtorpedózására. Az angoloknak égető szüksége volt
Amerika hadbalépésére, amihez végül is a Lusitani elsüllyesztése adta a casus bellit. Megérne egy alapos helyszíni ku-
tatást a tragédia valódi okának kiderítése, de úgy tűnik, az angoloknak ehhez mind a mai napig semmilyen érdeke sem
fűződi. 1982 óta a roncs magántuladonban van, merülési mélysége 90 méter.

Az életkor előrehaladtával általában a keringési rendszer hatékonysága romlik. Nehéz fizikai munka, vagy megterhelés hatása alatt sokkal hamarabb előjönnek a látens szívproblémák, amelyek adott esetben végzetessé válhatnak. Vannak természetesen ellentétes példák is, gondoljunk csak J. Y. Cousteaura, aki még nyolcvanöt éves korában is merült, és
nem volt híján egy káros szenvedélynek, a dohányzásnak sem. Az örökletes és életmódbeli különbségek mellett, az egészséges életmód, a rendszeres tréning, illetve merülések akár cousteaui időkig is kitolhatják merülési lehetőségein-
ket. Jómagam 52 vagyok, de szertném Jacques Mester rekordját is megdönteni!

Szudánban is előfordul, csak igen ritka. A simafejű pörölyt ( S. zygena ) biztosan nem láthattad, mivel az nem él a
Vörös-tengerben, a trópusi atlanti területeken, és a Földközi-tengerben viszont közönséges faj.( A mediterránumban
Málta környékén, a Jón és az Égei-tengren, főleg Rhodosz környékén fordulhat elő. Nagyon ritkán ugyan, de a nagy pöröly a Földközi-tenger déli részén, az észak-afrikai partvidéken is fel-fel bukkanhat, főleg Algéria és Tunézia partjainál.) A Vörösön a domináns pöröly faj, a csipkés pörölycápa, a S. lewini, szerintem vele randevúztál. Évekkel
ezelőtt, az Elphinstonnál tanyázott egy nagy pöröly,legálabb is Klaus szerint, aki harminc éve merülget ennél a zátonynál.

A világ 17 nagy halászati körzetéből 12 túlhalászott, öt körzetben pedig már visszafordíthatatlan a károsodás. A gazdaságilag értékes halállomány csökkenése mellett folyamatosan növekszik az ipari halászflották hajóegységeinek
száma. A hozzánk különösen közel álló Földközi-tengeren például a kihalás szélére halászták a kékuszójú tonhalat. A
populációk fennmaradását már középtávon is, csak drasztikus fogási kvótákkal lehetne biztosítani. A nemzetközi vizeken történő fogást azonban csak nemzetközi egyezmények szabáylozhatják, ez utóbbiaknak viszont nincs szank-
ciójuk, magyarán annyit érnek, mint amennyit betartanak belőle. Pl. a 2006-os barcelonai egyezményhez, amely a
földközi-tengeri tonhalfogást kívánja mederbe terelni, az egyik legnagyobb mennyiséget lehalászó Japán nem csatlako-
zott. A rövid távú üzleti-gazdasági érdekek  a  halászati iparban is felülírják a természetvédelmi szempontokat.

A cikkekben csak azokat a helyeket jelölöm meg, ahol szervezett merülési lehetőséget kínálnak, a leírással érintett
faj megfigyelésére. Sajnos, az Adrián sehol sem szerveznek cápás merüléseket, pedig lehetne. Tudomásom szerint az
egész Földközi-tengeren csak Törökországban, és Libanonban kínálnak rendszeres cápás merüléseket. Az előbbi or-
szágban homokpadi, vagy barnacápával ( Carcharhinus plumbeus), Libanonban pedig homoki tigrisekkel, köztük a viszonylag ritka kisfogú homoki tigriscápával ( Odontaspis ferox) lehet merülni. Egyébként abszolút jól tudod, a dél-adriai térség a mediterrán kékcápák egyik legfontosabb szaporodási területe. Peljesac illetve Cavtat nyílt-tengeri térségén kívül, főleg júliustól szeptembereig a Kornatoktól kb. 16-18 tengeri mérföldre nyugatra fekvő nyílt tengeri területen is relatíve gyakoriak, sőt itt alkalmanként felbukkanhat a röviduszonyú makó ( Isurus oxyrinchus) és a heringcápa (Lamna nasus) is. A szardínia-rajokat követve a kékcápák egészen az Isztriai-félszigetig felhatolnak.

Még csak annyit a témához, hogy a képeket alaposan megvizsgálva az is megállapítható, hogy Dejan hálójába egy hímnemű egyed akadt. A harmadik felvételen ugyanis jól látszanak a myxopterygiák, azaz a hasalatti úszók nyúlványát képező párzószervek.

A nagy fehércápának teljesen más a színezete, a faroknyélen a felvételen látható óriáscápáénál lényegesen szélesebb
kaduális él található, és a farokúszó lebenyeinek is némileg más a formája. Az Adriai-tengerből ismert, és egyedeülálló
módon videokamerával is megörökített eddigi legnagyobb nagy fehércápát 1998. augsuztus 31.-én, Riccione közelében
észlelték. Az állat testhossza meghaladta a hat métert. Vitatott rekorder a Málta közelében fekvő Filfla szigeténél 1987.
április 16.-án kifogott nőstény nagy fehér. A máltaiak szerint a mérete hét méter tizenhárom centi volt. Van róla archiv
fotóm, ha érdekel, szívesen átküldöm.

Az eddigi hitelesített horvát rekordfogás, egy 5 méter 70 cm hosszú, két tonnás nagy fehér, amit 2003 június 24.-én
fogtak ki Jabudánál ( Splittől északnyugatra). Biztos, hogy a képen látható méretes jószág nem cet, azok ugyanis nem
rendelkeznek has alatti úszóval. Szerény véleményem szerint egy planktonevő óriáscápa ( Cetorhinus maximus ) a
helyi halász zsákmánya. Ez a faj él a Földközi-tengerben is, és főleg március-április hónapban aktívak, amikor kezdődik a tavaszi planktonvirágzás. Az óriáscápa farokúszója, mint a legtöbb heringcápa félének, csak enyhén asszimetrikus, ezért kevésbbé "cápaszerű". Mindenesetre én is érdeklődve várnék újabb fotókat.

Igazad van, a Vörös félreérthető példa, mivel a helyi szabályok előírják a kötelező merülésvezetést. Mindez nem nagyon változtat azon, hogy sokan nálunk el sem tudják képzelni a vezető nélküli merülést, szemben az amikkal,
akik a kezdő létet  önállóan kezdik el.

Azért ne általánosítsunk, már mint hogy az amerikaiak nem tudnak merülni. Nekem pont ellentétes tapasztalataim vannak velük, igen pozitív értelemben. Amerikában- ellentétben Egyiptommal- egyáltalán nem divat a vezetett merülés. A DM a fedélzeten tart egy igen részletes eligazítást, a térképen megmutatja az érdekes helyeket, felhívja  a
figyelmet az áramlatok irányára, erősségére, a vészhelyzeti eljárásokra, majd a merülőpárok saját terv alapján önállóan merülnek. A DM gumicsónakból figyeli a buborékokat, illetve a hídról adnak még felszíni felügyeletet. Kaliforniában a kezdő búvárok nem papíron, mint nálunk, hanem valójában is autonóm búvárok. Láttam olyan Open Watereket merülni, akik úgy navigáltak, hogy egy két hazai DM is pironkodhatna mellettük. A megadott merülési időre
mindenki feljött, és mindenki párban maradt. Nem master diverek, hanem többségükben OWD-k voltak. Ha próbálunk
egy kicsit tárgyilagosak maradni, a magyar OWD-k, de gyakran még a haladóak egy része is,( tisztelet a kivételek-
nek) full pánikba esne, ha egy nem merült helyen felszíni eligazítás alapján, saját terv szerint önállóan kellene merülniük. A csak a Vörösre járók elvárják, hogy az arab DM még a lábukra is felhúzza az uszonyt, és az esetleges
önálló merülést úgy élnék meg egyesek, mint alcsony színvonalú szolgáltatást. Aki csak vezetővel merül, soha nem lesz önálló, ez az igazság. A felelőtlenség, és az eligazításra fütyülés pedig nem csak amerikai specialitás.

Vannak szabályok, és vannak ajánlások. A szabályok kötelezően alakalmazandóak, az ajánlások ugyan nem kötelezőek, de betartásuk fokozza a biztonságot, illetve növeli a merülési élményt. Pl. az egyes minősítési szintekhez
kapcsolódó mélységhatárok ( OWD 18m, Advanced 30m, Deep spec. diver 40m ) kötelezőek. Kötelezően alkalmazandó
szabály az is, hogy sűrített levegővel nem merülünk 40 méternél mélyebbre. Azokban az országokban, ahol a kedvte-
lési búvárkodást részletesebben szabályozzák, az érintett jogszabályok is átveszik és alkalmazzák a nagyobb oktatási
rendszerek standardjait. Így olyan is előfordulhat, hogy valaki pl. nem csak standardot, hanem jogszabályt is sért egy-
ben a fegyelmezetlen magatartásával. A hivatásos pedig, ha nem tartja be ezeket a kötelező szabályokat, mondjuk
levisz egy OWD búvárt 30 méterre, és ott az ügyfelét baleset éri, büntetőjogilag is felelősségre vonhatóvá válik a fog-
lalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt, ami mindenütt büntetendő cselekmény. Még egy indok a szabályok betartására és betartatására, aki pedig  erre képtelen, ne legyen hivatásos, ha pedig kedvtelési, ne jöjjön
vezetett merülésre.

Kápálán, az 5. hozzászólásodban írtakra reagálva, szerinted mit tegyen a hivatásos, ha egyesek tojnak rá és az eli-
gazításon elhangzott ajánlásokat ( pl.max. merülési mélység, merülőtársi rendszer betartása,levegőkontroll stb. ) fi-
gyelmen kívül hagyva merülnek? Kíváncsi vagyok a véleményedre.

A merülésen alkalmazott szabályok nem néhány pihentagyú oktató elmeszüleményei, hanem természettudományos
tényeken, és sok-sok év gyakorlati tapasztalatán alapuló ajánlások. Hogy egy kezdő miért merülhet "csak" 18 méte-
rig? Mert az ellenőrzött felemelkedés max. sebessége 18m/perc, ami elvileg még  biztonságos egy elméletileg határközeli nyomásgradiens mellett is. A kevés gyakorlattal rendelkező kezdő búvár 18 méterről még elfogadható esélyekkel tud felemelkedni, de 30-ról vagy 40-ről? ElChe-nek van igaza saját tapasztalataim szerint is, a kedvtelési búvárok egy jelentős része ritkán merül, és hagyja berozsdásodni a készségeit. Az oktatók fő felelőssége, hogy betartassák a szabáyokat és szakmai szokványokat. Ha ez valakinek nem tetszik, fel lehet hívni a figyelmét arra, hogy -autonóm búvárként, ha fog magának merülőtársat-, önállóan is elmehet merülni,mivel a legtöbb merülőhelyen nincsen vezető kényszer.Ha viszont a vezetett merüléshez ragaszkodik, figyelmebe kell hogy vegye az eligazításon és a merüléstervezésen elhangzott ajánlásokat. Végül, nincs nyílt vízi merülés alapos check-dive nélkül. Hála istennek, a legtöbben megértik ennek a szükségességét, de mindig akad néhány igen okos kakukktojás, aki vitatkozni kezd. Ne-
kik azt kell tanácsolni, hogyha már ennyire túlképzettek, menjenek csak nyugodtan külön merülni. A tenger valóban
nem ismer turista és tapasztalt búvárokat, mi viszont igen.

Megszívlelendő, értékes gondolatok. Sajnos, a kedvtelési búvárkodás kommercializálódásának vannak a búvárok
gondolkodásmódját negatívan befolyásoló hatásai. Kialakult egy, az önállóságtól, és gyakran még az önálló gondol-
kodástól is óvakodó réteg. A tipikus "turistabúvár" csak vezetett merülésen vesz részt. Sokan úgy vélik, ha hivatásos
vezeti a csoportot, akkor nekik szinte nincs is személyes felelősségük, mert ha gond van, a profi úgy is mindent meg-
old. Nem érvényesül az egyéni merüléstervezés, azaz hogy az eligazítás után a merülőtársak is beszéljék meg a fontos
információkat. Sokan nincsenek tisztában a merülőtársi rendszer jelentőségével, és az is előfordul, hogy a merülőpá-
rok nem is kommunikálnak egymással. Jó néhányan úgy vélik, a továbbképzés csak arra való, hogy az oktatók pénzt
keressenek, hiszen mindent ami fontos, azt úgy is megtanulták az alapképzésen. Találkoztam olyan OWD búvárral, aki
100 merüléssel a háta mögött fejtegette, teljesen fölösleges a haladó szint megszerzése, hiszen már sokszor járt negy-
venen, sőt mélyebben is. Ha viszont olyan hivatásossal kerül össze, aki megköveteli a szabályok betartását, vérig sér-
tődik, hogy feleslegesen "szivatják". A biztonságos merülés fokozott felelősséget igényel a hivatásosoktól, de legalább
annyira a hobbi búvároktól is. Végső soron mindenki a saját magatartásáért maga felel.

Megszereztem a "hősies" képeket a vízi Rambóról és áldozatáról. Teljesen egyértelmű, hogy a szurkálós fotók olyan
beállított képek, amelyek már az állat kimúlása után készültek. Kettő szigony áll ki a hátából. Méretéből és mintázatából adódóan ez egy viszonylag fiatal nőstény egyed, amelyet a szigonyosok által eljtett halak vergődése
csalogathatott a közelükbe. Ha a tigris valóban rátámadt volna a tengeri Háry János merülőtársára, mint ahogyan a
késes vitézűnk állítja, a barátján ennek igen jól észlelhető nyomai ( pl. hiányzó végtag, stb. ) maradtak volna. Ha kell,
szívesen közkinccsé teszem a megszerzett képeket.

A rizsevők nem ismernek irgalmat, milliószámra irtják a cápákat, élenjárnak a"tudományos" bálnavadászatban, olyan
ritka, és súlyosan veszélyeztetett fajokat sem kímélve, mint pl. a törpe csukabálna. Kevéssé közismert,hogy a Földközi-tengeren is az egyik legnagyobb tonhal-halász flottát tartják fenn, és előkelő a szerepük az itteni kékúszójú
tonhal populáció állományának drasztikus lecsökkenésében. Jellemző módon, a tonhal halászatot az állomány védelme
céljából korlátozni kívánó barcelonai egyezményt sem írták alá, vidáman gyilkolásznak tovább mindenütt a világtengeren. Több Sea Shepard és Paul Watson kapitány kellene!

Szervusz Jóska! ( Bálnabá)

A mediterrán térség tardicionálisan a negyedik legnagyobb nagyfehér populációnak ad(ott) otthont. A félig múlt idő
amiatt indokolt, mivel az elmúlt évtizedekben számottevően csökkent a mediterrán populáció, becslések szerint kb.
60%-al. ( Ezt az éves, bizonyított észlelések számának összesítéséből állapítják meg.) A radiáns pontok közül a leg-
jelentősebb a messinai szoros, Fergusson és Maddalena szerint ez a földközi-tengeri nagyfehérek szaporodási területe,
a második a toszkánai partvidék, a harmadik a Jón-tenger. Még ötven-hatvan évvel ezelőtt  az észak-Adria is a
legjelentősebb radiánspontok egyike volt ( Kvarner-öböl, Trieszti-öböl, Isztriai partvidék ). Málta és Szicília térségében
tavasszal ( március-április) környékén legvalószínűbb a felbukkanásuk, az Adrián inkább június és október között.
Való igaz, hogy a Földközi-tengerből ismertek a legnagyobb egyedek, a cikkben említettem a két adriai rekordert is.
Ausztráliában és Kaliforniában több sorozatmérést is végeztek a harapás erősségéről.Ne feledd, hogy a harapás inten-
zitását számos körülmény befolyásolja ( életkor, méret ) de alapvetően az, hogy a nagy fehér másként ragadja meg
sokszor a csalit, mint az élő zsákmányt. ( Volt szerencsém gyakran látni mindkét verziót.) Ezért egy-egy televíziós
ismeretterjesztő film céljára bemutatott harapásteszt még nem nyújt valós képet, csak a nagyszámú tesztsorozat.
Ha behatóbban érdekel a téma, ajánlom szíves figyelmedbe a reményeim szerint jövőre kiadásra kerülő " Nagy fehér
cápa" című könyvemet, amely a legújabb kutatási eredmények alapján igyekszik átfogó képet adni a fajról, bőséges
szakirodalmi függelékkel.

Több Paul Watson kapitányra lenne szükség!

őrült ötlet. Annak ellenére, hogy a víz igen nagy mennyiségben elnyeli a CO2-t, a savasodás, azaz a víz Ph értékének
növekedése, romboló hatású a kalcit vázú tengeri élőlényekre, ide értve az önálló ökoszisztémákat alkotó biogén
zátonyok életközösségeit is. Az algásodás, a fitráció folyamatának felerősödése pedig fokozza  a tengervízben ol-
dott O2 mennyiség csökkenését. Már jelelneleg is aggasztóan magas az anoxiás vizek aránya a világtengerben.

Ha megengedtek pár kiegészítő információt. Az Adrián jelenlegi ismereteink szerint a 47 mediterrán fajból 27 honos, de
a "híresek" közül előfordul itt is a nagy fehér, a makó, a heringcápa, és - a relatíve a leggyakoribb a nagyobb testű fajok közül, - a kékcápa is. A hat-hét méter általában túlzás, de a földközi-tengeri nagy fehér populcióból ismerünk néhány igazi óriást is. ( Az Adrián 1998-ban Senigaliánál észleltek egy 6m 20 cm hosszú példányt, és a 2003 júniusá-ban Jabudánál kifogott 5m 70 cm-es egyed volt eddig a legnagyobb, amit a horvát vizekből ismerünk. ) A nagy fehér,
a makó, és a heringcápa az észak-adriai térségbe július és szeptember között vándorló szardínia illetve tonhal rajokat
követve hatol fel időnként az Isztriáig, de általában távol a partoktól és a búvároktól.

Ideje lenne elgondolkodni hasonló szabályok bevezetésén néhány egyiptomi merülőhelyen is, mivel ma már döbbenetes mértékű a civilizációs nyomás. Ha ez így folytatódik, komplett helyi ökoszisztémák fognak eltűnni nyomtalanul.

Egyetértek Csergezerge, a nagy fehér számomra is a legimpozánsabb cápafaj.

Megjegyzendő, hogy Guadualup-nál történt is halálos kimenetelű baleset. A potenciális támadás kockázatának szem-
pontjából kulcskérdés a látótávolság. Guadualup rendelkezik a legjobb, 20-30 méteres látótávolsággal az összes nagy
fehércápás merülőhely közül. Ha a búvárok csoportban maradnak, és igen jó a vizibilitás, a támadás kockázata mini-
malizálható.Több tucat ketreces nagy fehércápás, és jónéhány szabadmerüléses tigris, bika, makó stb. merülés birtokában is megnézném azonban, hogy ki vállalkozna ugyanerre a mutatványra pl. a Seal-Island-nél,4-6 méter látó-
távolság mellett, és két három nagy fehér egyidejű jelenlétében?

Ahol lehet egyáltalán nagy fehércápával merülni ( USA Farallon, Mexikó Gadaloup,Dél Afrika False-Bay, Mossel
Bay, Dyer-sziget, Ausztrália Neptun-szigetek, ) mindenütt kötelező a védőketrec. Ezeken a merülőhelyeken igen
nagy a cápák koncentrációja, pár száz méteren akár két-három tucat nagy fehér is őrjáratozhat. A nem egyszer
gyenge látótávolság és a préda-állatok jelentős mennyisége miatt a"rendes" búvárkodás életveszélyes kaland
lenne.

Bunny, jövőre szervezünk a Barents-tengerre belugás merülést ( szárazruha és vodka -állóság követelmény ), a   last minute túraajánlatról majd tájékoztatlak !

DUPLÁnak üzenet: Jövő héten, szerdán este, a szokott helyen és időben tartok vetített képes előadást a Tengeri Són, " A nagy fehércápa felségvizein" címmel, a dél-afrikai False -Bay nagy fehér cápáiról, saját
felvételekkel.

Dupla, nincs közöttünk vélemény eltérés. Nem tartom szerencsésnek én sem az etetést, különösen
a helyhez kötötten élő fajok ( mint amilyen a legtöbb szirtcápa ) esetében. Ezeknél az állatoknál lehet
kimutatni, hogy kialakul bennük az etetéssel kapcsolatos feltételes reflex, azaz  a búvárok megjelené-
sekor várják a potya zsákmányt. Más a helyzet a vándorló, illetve a nyílt vízi fajokkal, amelyek közül
számos faj ( mint pl. a makó, a kékcápa, vagy akár a nagy fehér ) nemcsak vadásznak, hanem dögöket
is esznek. Az utóbbi fajoknál a haltetem vízbelógatásával történő csalogatás - véleményem szerint - nem
változtatja meg az állat ösztöneit, és visekedési attitűdjeit. Brekkhez csatlakozva, magát a cápákkal történőmerülést tartom fanatsztikus búvárkalandnak, nem pedig az etetésüket !

A ketrec nélküli merülések kockázatának mértékét, nemcsak az etetés, hanem a csalizás módszere, a látótávolság és a búvárok viselkedése egyaránt befolyásolja. A Bahama-szigeteki operátorok -egyedülálló
módon - a kézből etetés technikáját alkalmazzák. Jellemzően a karibi szirtcápák ( Carcharhinus perezi ) az
"ügyfeleik" és a közvetlen testi kontaktus jelentősen megnöveli a harapás kockázatát, még ettől az egyébként
unoffenzív fajtól is. Az etetés elterjedtebb és kevésbbé kockázatos módszere a búvároktól távolabb lelógatott
csalira haraptatás. Ha jó a látótávolság, a búvárok nyugodtak, egyhelyben , szorosan egymás mellett marad-
nak, nem hadonásznak, úgy minimális a harapás veszélye. Etetés nélküli  cápás merüléseken az elsődleges
szempont az elfogadható látótávolság. Általános tapasztalat szerint legalább nyolc méter kell hogy legyen a
vizibilitás.Számos merülésen tapasztaltam, hogy jó látótávolság mellett a hírhedt bikacápák ( Carcharinus leu-
cas), vagy a tigris ( Galocerdo cuvier ) is óvatosan viselkedik a búvárok csoportjával szemben. Persze, aki rá-
szánja magát erre a -véleményem szerint legfantasztikusabb - búvárkalandra, tisztába kell lennie azzal, hogy a nyílt vízi cápás merülés bizonyos kockázattal együttjáró  tevékenység.