»» ««

Víz alatt csempészik a drogot

Egyéb

November utolsó hetében az amerikai parti őrség Costa Rica előtt, nemzetközi vizeken felfedezett egy közvetlenül a felszín alatt haladó járművet.

A fedélzeten négy fő tartózkodott, a szállítmány pedig 3,5 tonna kokain volt, amelynek értéke meghaladja a 140 millió dollárt.

Az üvegszálból készült hajótest haladás közben teljesen víz alatt van, ám a motor, illetve a legénység oxigénellátását nem biztosították, így ezt egy kisebb, vízfelszín fölé nyúló felépítménnyel oldották meg. A hajó tehát nem tud merülni, így valójában nem beszélhetünk tengeralattjáróról. Az ilyen típusú hajó pont ideális drogok szállítására, hiszen egy valódi tengeralattjáró építése lényegesen nehezebb és költségesebb feladat, illetve a vezetéséhez komoly felkészültséggel kell rendelkezni.

Természetesen kereskedelmi tengeralattjárókra is szert lehet tenni, ám ezek nem képesek komolyabb terhek szállítására, és hosszabb utakat sem tudnak megtenni. Nem ez volt az első eset, hogy ilyen hajóra bukkantak a hatóságok, s úgy tűnik, hogy megéri ilyen módon az USA-ba szállítani a kokaint. Szeptemberben Bogotában bukkantak egy "tengeralattjáró-gyárra", ahol két, épülőfélben lévő hajót foglaltak le, illetve orosz dokumentációkat találtak. Az elmúlt években a tengeren történő szállítás terjedt el, ugyanis az USA déli határára katonai célokat is kielégítő radarokat telepített, így a légi szállítás túl rizikóssá vált.

[ Háború Művészete ]
Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Blue Hole

Egypt, Red Sea

2/4 db alapján:átlagosan érdekes(átlag: 3.8) átlagos nehézségű
max: 57m, látótáv: 25m felett

parti merülésfal merüléskorallos, trópusi élővilágteknős jelentős halraj nyílt vízben

Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés