»» ««

Kellemes Ünnepeket 2006!

Egyéb

Nos, ez az év is eltelt. Így decemberben a búvárkodás elsősorban akkor kerül szóba, ha felidézzük a nyári merüléseket, vagy tervezzük a jövő évi túrákat.

Kinek több, kinek kevesebb merülés jutott, van, akik hazai tavakig jutottak el, mások viszont a Föld másik sarkáig. Igazság szerint jó lenne tudni, kinek mi volt az idei év legemlékezetesebb búvárélménye, hogy egy kicsit közösen örülhessünk egymás szép merüléseinek. Általában úgyis irigykedünk, mert más víz alatt van, míg mi egy irodában görnyedünk, más találkozott a különleges élőlénnyel, ahol mi nem láttunk semmit, másnak kristálytiszta víz jut, míg nekünk csak iszaptúrás- és folytathatnám.

Pedig jó dolog örülni is más búvárélményeinek. Egyrészt azért, mert mindenki jut olyan helyzetbe, hogy ő lesz "a másik búvár", akit épp irigyelni lehet valamiért. Másrészt a többiek által készített fotók, megírt beszámolók a mi figyelmünket hívja fel arra, hogy valahova érdemes lenne elutazni. Sőt, akár utazni sem szükséges, hiszen idehaza is van érdekesség a víz alatt, csak tudni kell észrevenni, és tudni kell, mire számítsunk. A merülések előtti ugratás, a merülés utáni lazulás és sztorizás pedig szinte ugyanaz, mint a világ bármely pontján.

Ez az év nekem személyesen is számtalan szép élményt hozott. Új helyeket fedeztem fel a magam számára, voltak nagy találkozásaim víz alatt és felett. Most pedig már a fejemben van egy lista, ahonnan a jövő évre szeretnék egy-két szép úticélt választani. Igen, az én karácsonyi ajándékom nem az, hogy repjegyet kapok egy trópusi tengerpartra, hanem az, hogy búvár vagyok, merülhetek, tervezhetek, van okom izgatottan várni, mit hoz számomra a következő év. Elsősorban búvárszempontból, hiszen a mindennapok robotjában aligha lesznek nagy szélsőségek. Sőt, borítékolhatom, hogy egyre inkább fárasztó lesz a taposómalom.

Karácsonykor persze másra gondolok. Eszembe jut a víz alatti fenyőünnep, egy olyan pillanat a nagy karácsonyi forgatagban, ami nem a pénzről szól. Sok más búvár idehaza és a nagyvilágban vett részt búvárkarácsonyokban, összekötve legkedvesebb hobbiját ezzel a meghitt ünneppel. A felszín alatt a szó szoros értelmében alkalmunk volt egy kis elmélyülésre. Az viszont még előttünk van, hogy szeretteink társaságában a fa körül örüljünk az ajándékoknak, az együttlétnek. Mi pedig csak annyival járulhatunk hozzá ehhez, hogy minden kedves olvasónknak boldog, békés karácsonyi ünnepeket kívánunk!

GR


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Yamagiri Maru

Micronesia

1/1 db alapján:érdekes(átlag: 4) nehéz körülmények
max: 27m, látótáv: 10-25m

napihajós megközelítésroncs merüléskorallos, trópusi élővilágcápa

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés