»» ««

DAN-NAUI együttműködés

Egyéb

Közleményben tudatta az üzletág két meghatározó szereplője, hogy a jövőben együtt fognak dolgozni.

A 2007. márciusában közzétett hír szerint a két szervezet közösen fog dolgozni a búvárok biztonságosabb merülése érdekében. Ezért a bejelentéstől fogva a NAUI Worldwide hivatalos biztosítási partnere a DAN. A NAUI leállítja Dive & Travel Insurance Program nevű saját termékét, és helyette a DAN tagságot ajánlja.

Jim Bram, a NAUI elnöke így fogalmazott: "Mindig is támogattuk a DAN küldetését, és biztosítási programjuk színvonalassága közismert. Értékeljük, amit a DAN a búvárközösségért tesz, és bízunk benne, hogy együttműködésünk hozzájárul a DAN sikeréhez, miközben a NAUI továbbra is fő céljára, a búvárképzés fejlesztésére koncentrálhat."

Azok a búvárok, akiknek még érvényes a NAUI által kötött biztosítása, annak megújításakor kapnak értesítést a változásról, és felajánlják számukra a DAN tagságot. Emellett a NAUI búvárközpontok és oktatók a DAN-ről szóló anyagokat kapnak.

Dan Orr, a Divers Alert Network elnök-vezérigazgatója is megszólalt az ügy kapcsán: "A DAN mindig is elkötelezett volt a búvárok biztonsága iránt, és a statisztikáink magukért beszélnek. Annak ellenére, hogy sokat dolgoztunk ezért eddig is, mindig új utakat keresünk, hogy többet tudjunk nyújtani. Amikor először felmerült annak az ötlete, hogy közvetlenül az oktatási szervezetekkel dolgozzunk, a cél a bevonható erőforrások hálózatának bővítése volt, és a búvárüzletág elkötelezetté tétele a biztonság iránt. Nagy öröm számunkra, hogy a NAUI-val sikerült megállapodnunk és így szövetségesünk lehet tervünk valóra váltásában."

A NAUI által kiadott közlemény szerint a NAUI a világ második legnagyobb oktatási szervezete, minden szintű búvártanfolyamot kínál és számos specialitást is. Több tízezer oktató, búvárüzlet, bázis és szervizközpont tagja a NAUI-nak szerte a világon. A Divers Alert Network nonprofit egészségügyi és kutatási szervezet, ami a búvárkodás biztonságával és élettani kérdéseivel foglalkozik. 1980-as alapítása óta a 24 órás rendelkezésre állás révén a búvárok fontos biztosítási partnere baleset esetén, emellett pedig élettani kutatásokat végez és tanfolyamokat szervez a búvárok biztonságának növelése érdekében.

[ NAUI Worldwide ]
Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Boulder City

Thailand

1/1 db alapján:érdekes(átlag: 4) könnyű körülmények
max: 19m, látótáv: 25m felett , áramlás

szafaris megközelítészátony merülés scenic, nézelődős merüléskorallos, trópusi élővilág sziklás, hasadékos élőhelycápa teknős

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés