»» ««

Tiszta vizek Európa partjainál

Egyéb

Az Európai Unió fürdővizei tiszták - szögezte le jelentésében az Európai Bizottság, s egyúttal arra figyelmeztette a kormányokat, hogy ne vonják ki az EU-ellenőrzés alól a fürdőhelyeiket.

Tavaly az EU tagállamai 88 tengerparti és 166 folyóvíz menti fürdőzónát vettek le arról a nemzeti listáról, amely az EU ellenőrzése alá esik. A Bizottság szerint egyes esetekben a fürdőhelyeket azért távolították el a listáról, hogy így ne derüljön fény a szennyezettségi problémákra.

Az EU környezetvédelmi biztosa, Stavros Dimas felhívta a tagországokat, ne próbálkozzanak az eredmények hamisításával vagy az EU-listáról való lekerüléssel. Energiáikat inkább a fürdőhelyek gondozására és tisztántartására fordítsák!

A Bizottság jelentése több mint húszezer fürdőhely értékelését tartalmazza. Az európai tenger parti vizek 96 százaléka eleget tesz az EU tisztasági követelményeinek, 89 százalékuk pedig a legszigorúbb előírásoknak is megfelel. A belső fürdővizek minősége viszont csak lassan javul. A tavak és folyók 88 százaléka felel meg az EU kötelező előírásainak. 2005-ben ez az arány 85 százalék volt.

A biztos elmondása szerint 11 tagállam ellen eljárást indítottak az ügyben, hogy 1990 eleje óta 7000 hely lekerült a fürdővizek nemzeti listájáról. Az eljárás alá vont országok: Belgium, Dánia, Finnország, Németország, Görögország, Olaszország, Hollandia, Portugália, Spanyolország és Svédország.


[ axel.hu ]


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Tiran, Gordon Reef

Egypt, Red Sea

3/5 db alapján:érdekes(átlag: 3.6) átlagos nehézségű
max: 23m, látótáv: 10-25m , áramlás , driftes

napihajós megközelítésfal merülés roncs merüléshomokos élőhely nyílt vízi fajok korallos, trópusi élőviláglegalább 1.5m-es hal jelentős halraj nyílt vízben cápa nagy rája

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés