»» ««

Amikor két hétig 'jól csináltam'

(Hirdetés)
1/4. oldal

Doing it Right, vagyis "csináld jól". Két hétig a DIR szabványának megfelelő felszerelésben volt szerencsém merülni, a tapasztalataim írom le.

Már az elején tisztázzuk, nem lettem technikai búvár attól, hogy magamra öltöttem a felszerelést (bár ezt sokan így hiszik), de azért sokban megváltoztatta a merüléseimet.

DIR and DUI technical diverA DIR Búvár Kft. munkatársaival már tavaly, az Open Water technikai búvár cikk sikere után felmerült, hogy érdemes lenne úgy bemutatni a misztifikált felszereléseket, ahogy egy amatőr, hagyományos felszereléshez szokott búvár látja.

Alapvetően, ahogy azt már az említett Open Water technikai búvár cikkben is vázoltuk (érdemes újra elolvasni ezen cikk előtt, mintegy bevezetőként), ezeknek a felszereléseknek a használatához nem szükséges technikai végzettség, akár egy kezdő búvár is merülhet rögtön ezekkel az eszközökkel. Viszont ahogy egy kezdő búvár számára is be kell mutatni a hagyományos felszerelés használatát, úgy gondoltam nekem sem árthat egy kis "csempeszámolás", mielőtt élesben merülök a felszereléssel.
Így esett, hogy mielőtt két hetes adriai körutamra mentem, az újhegyi uszoda előtt egy szál maszkkal a kezemben megjelentem, hogy a felszerelés használatával megismertessen Szekér, a cég oktató kollégája, aki nem mellesleg aktív DIR búvár.

Jó tudni, hogy nem én voltam kivételezett helyzetben. Aki felszerelést vásárol a DIR Búvár Kft.-nél, amellett, hogy egyedülálló módon részletes, magyar nyelvű kézikönyvet talál a DIR Búvár Kft. weblapján, ugyanígy megkapja a lehetőséget, hogy tapasztalt oktató segítségével megismerhesse a felszerelés használatát, különlegességeit. Érdemes is élni ezzel, magam is sokszor rácsodálkoztam, amikor Szekér megmutatta melyik D gyűrű vagy "létra" pontosan mire való, hogyan szabhatom tökéletesen magamra a hátlebegtetős Halcyon mellény hevederzetét, hogyan helyezzem el a hosszú tömlőt szabályosan de főleg biztonságosan. Tapasztalt szárazruhás búvárnak tartottam magam, mégis meglepődve vakargattam a fejem, amikor a mandzsetta levételénél Szekér megmutatta a tutit: Egy kis szappannal kevert víz a kézre (1:10 arányban ajánlott), és a szorosan a kezemre tapadt latex úgy ugrott le, mint egy álom.
Mellesleg Silóban, amikor ezt a trükköt több más szintén szoros mandzsettával megáldott búvár látta, igen népszerű lett a flakonom, úgyhogy azt hiszem gyorsan el fog terjedni a világban ez a kis okosság.

DIR and DUI technical diverRétérve a tesztelésre, íme egy lista. A felszerelésem részét képezte egy DUI TLS350 szárazruha, ZipSeal mandzsettákkal, RockBoot csizmával és egy 5mm-es csuklyával. A Halcyon Eclipse 40-es mono palack használatára beállított hátlebegtetős "jacket" súly és trimmzsebekkel, valamint egy Apeks ATX200-as reduktor, természetesen a DIR szabványnak megfelelő módon méretezett hosszú és egy rövid tömlőn lévő második lépcsővel szintén a táskámba került. Az Eclipse hevederzetére felkerült két Halcyon Scout lámpa is, ami a DIR szerint tartalék lámpa, én számomra viszont pont elég volt arra, amire napi használatban kell. Üregbe bevilágítani egy-egy merülésen, éjszakai merülést nem terveztem.
Felszerelésemhez tartozott egy Turtle uszony, és egy Halcyon dekóbója, orsóval. Maszk ügyben szemüveges révén némileg engedni kellett a szabványból, és a saját diopriás maszkomat viseltem a Halcyon maszk helyett, valamint köszönettel, de elhárítottam a tartályos vagy kaniszteres lámpa használatára tett utalásokat is.

Így aztán sikerült elérnem, hogy kicsit megtépáztam a szabványos konfigurációt, de ezzel talán közelebb hoztam egy hobbi búvár felszereléséhez. Két hét és közel 20 merülés elég hosszú idő arra, hogy az ember némiképp megismerjen, és talán véleményt formálhasson egy felszerelésről. Kezdjük sorban, ruha.

Az írás a következõ lapon folytatódik!

Első   Visszalép Következő   Utolsó

1 2 3 4

Merülőhelyek

Angarosh

Sudan

5/5 db alapján:kimagaslóan érdekes(átlag: 5) átlagos nehézségű
max: 45m, látótáv: 10-25m , áramlás

szafaris megközelítészátony merüléskorallos, trópusi élővilágcápa nagy rája legalább 1.5m-es hal jelentős halraj nyílt vízben

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés