»» ««

A legrégebbi USA-hajóroncs Alaszkában

Külföld

Egy kutatócsoport megtalálta egy hajót, ami a terület amerikai kézbe kerülése után nem sokkal süllyedt el.

A Torrent 139 éve került a hullámsírba, ám a fedélzetén levő valamennyi ember megmenekült. Végzetét az okozta, hogy zátonyba rohant a Kenai-félszigettől délre. A hajó az Egyesült Államok katonáit vitte, akiknek a feladata az első amerikai erőd megépítése lett volna.

Alaszkát az USA 1867-ben vette meg Oroszországtól mindössze 7,2 millió dollárért, kevesebb mint egy évvel a hajó balesete előtt. A fedélzeten utazók közül többen a feleségüket és gyermekeiket is magukkal vitték a hosszú útra. A lelet jelentőségét éppen az adja, hogy az új kormányzat berendezkedésének idejéből származik.

Bár roncsot már júliusban megtalálták, egészen mostanáig titokban tartották a felfedezést, amíg a régészek mindent dokumentálnak. A mélységet még most sem hozták nyilvánosságra. Mindenesetre a Torrent felkerült a történelmi jelentőségű helyek nemzeti listájára.

A négyfős búvárcsapat ágyúkat, fegyvereket, cipőket és tányérokat is talált a kelperdő által elfedve. A legjelentősebb leletnek két horgony, a hajótest részei és a hatalmas bronz vasalatok számítanak. A csapat 200*150 láb alapterületű területet térképezett fel a kutatás során.

[ AHN ]
Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Tobia Hamra

Egypt, Red Sea

1/1 db alapján:érdekes(átlag: 4) átlagos nehézségű
max: 35m, látótáv: 10-25m , driftes

napihajós megközelítészátony merülés scenic, nézelődős merüléskorallos, trópusi élővilágnagy rája teknős legalább 1.5m-es hal

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés