»» ««

Következő úticél: a börtön

Egyéb

Aki igazán szeret búvárkodni, az mindent elkövet, hogy sok pénzt teremtsen elő hobbijára.

Persze a búvárok túlnyomó többsége tisztességes úton dolgozik meg a merülésekért. A RailCorp egyik vezetője viszont kissé megtévedt, mert kenőpénzeket fogadott el, amiből drága búvárútjait finanszírozta.

Ivan Stanic természetesen tagadja a több tízezer dolláros vesztegetések tényét, amit bizonyos munkák juttatásáért kapott. A korrupcióellenes hivatal közlése szerint összesen kétmillió dollárnyi szerződés lehet érintett a vizsgálat során. Két vállalkozó, Nick Kouraos és Paul Szoboszlay is úgy vallott, hogy Stanicnak azért fizettek, hogy nehézségek nélkül hozzájussanak a megbízásokhoz.

Chris Ronalds a vizsgálat során elmondta, hogy az 5-10 százalékra rugó kenőpénzt Ivan Stanic fényűző kiadásainak fedezésére költötte. Mivel a férfi lelkes búvár volt, nagyon sokat utazott. Olyannyira, hogy egy búvárcég a 2002 és 2005 közötti útjai alapján a "Most Travelled Diver" azaz a Letöbbet utazó búvár kitüntető címet adta neki. Szerinte nem kétséges, a kenőpénzek tették lehetővé annyi egzotikus úticél felkeresését.

[ CDNN ]
Kapcsolódó írásaink:
Minden információt -ról.

Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Gota Abu Ramada

Egypt, Red Sea

16/27 db alapján:érdekes(átlag: 3.7) átlagos nehézségű
max: 16m, látótáv: 10-25m , áramlás , driftes

napihajós megközelítészátony merüléshomokos élőhely korallos, trópusi élővilágjelentős halraj nyílt vízben legalább 1.5m-es hal teknős

Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés