»» ««

A Sea Watch DC. újdonságai

(Hirdetés)

A nemrég megújult Sea Watch Diving Center 2008-as évre ismét újdonságokat tartogat a kis és nagykereskedők számára egyaránt.

Az immár 2000 négyzetméteren, a Vas Gereben utcában működő Búváráruház az elkövetkezendő évben ismételten megújul.

A búvárok számára két, igazán örvendetes hírt tartogat a 2008-as év. Az egyik, hogy az áruházban kapható összes termék bruttó kiskereskedelmi ára átlagosan 35 százalékkal csökken, ami termékenként 27-45 százalék közötti változásból ered.
Az áruház jelenleg a legnagyobb alapterületű búváráruház hazánkban, és a vásárlók hozzászokhattak, hogy a nagy áruházakban alacsonyabbak az árak. A Sea Watch DC jövőre igyekszik a drasztikus árcsökkentéssel megfelelni ennek az elvárásnak is.

A másik, minden búvárt érintő változás a termékskála bővítése. A következő évtől kezdve az áruház megkezdi a Scubapro termékek forgalmazását, valamint megjelenik a kínálatban a jelenlegi búvárkomputerek mellett a svájci Uwatec teljes termékskálája. A jövőben a már eddig is forgalmazott Sealife víz alatti fotós felszerelések magyarországi kizárólagos forgalmazója is a Sea Watch DC lesz. A Sealife cég az elmúlt időkben némileg veszített a technológiai vezető szerepéből, amit ígéretük szerint 2008-ban néhány igazán érdekes, újszerű fejlesztéssel szeretnének ismét magukhoz ragadni.

A búvárkodást professzionális vagy technikai szinten művelő búvártársaink számára örömhír lehet, hogy az áruház kínálatában jövőre megjelenik a búvárkomputerek Rolls Royce-a, a VR3. Szintén számukra lehetnek igazán érdekesek a hazánkban eddig ismeretlen Hollis cég termékei, amit jövőre szintén megvásárolhatnak. A cégről azt kell tudni, hogy az amerikai haditengerészet búvárai számára kizárólagosan szállít be felszereléseket, amely biztosíték lehet a gyártó termékeinek minőségére, az árak pedig várhatóan szintén igen kedvezőek lesznek.
Érdekesség, hogy az Oceanic komputeres maszkját - amely a haditechnikából került a sportbúvárokhoz - a Hollis cég fejlesztette ki és gyártotta eredetileg a US Navy számára.

Az áruház a viszonteladók számára is tartogat meglepetést. Rendszer függetlenül minden búvároktató kolléga élhet azzal a lehetőséggel, hogy nála végzett búvárai számára ingyenesen 5 - 25% kedvezményt biztosító kártyát igényeljen. A kedvezmény vonatkozik a Sea Watch Búváráruház teljes termékskálájára, és az ott nyújtott szolgáltatásokra (felszerelés bérlés, töltés, stb.) egyaránt.
A kedvezménykártya nem névreszóló, de egyértelműen kapcsolódik az azt kiállító oktatóhoz. A konstrukció nem csak a búvárok, de az azt kiállító oktató részére is tartogat előnyöket, melynek részleteiről az oktatók számára az áruházban adnak felvilágosítást.

A Sea Watch DC és az SSI Hungary összes munkatársa ezúton is szeretne minden búvár számára békés, boldog karácsonyt és sikeres új évet kívánni!
Kapcsolódó írásaink:
Minden információt -ról.

Merülőhelyek

Sha´ab Jibna

Sudan

3/4 db alapján:kimagaslóan érdekes(átlag: 4.5) átlagos nehézségű
max: 45m, látótáv: 25m felett , áramlás

szafaris megközelítésfal merüléskorallos, trópusi élővilág sziklás, hasadékos élőhelycápa legalább 1.5m-es hal jelentős halraj nyílt vízben

Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés