»» ««

Sérülés a delfináriumban

Egyéb

Curacao egyik turistalátványosságában lehetséges a delfinekkel úszás, ám pár napja furcsa incidens történt.

Hat vendég éppen egy botot tartott a víz felszíne felé, hogy a delfin átugorjon felett, ám ő irányt változtatva egyenesen az egyik csoportra vetette magát. Az egyik sérült nőt kórházba kellett szállítani. A baleset után valamennyi vendég kameráját elkérték, és letörölték a felvételeket, ám valaki úgy látszik eltitkolta, hogy videót készített, így a Marine Connection civil szervezet honlapjáról letölthető lett a felvétel.

A három áldozat visszakapta a pénzét, de semmilyen magyarázattal nem szolgáltak a számukra az eset kapcsán. A delfinárium, a Dolphin Academy "kis balesetként" kommentálta a történteket. A 11 éves delfin, Annie már fogságban született. A civil szervezet szakértője annyit fűzött a dologhoz, hogy hiába éli le az életét fogságban egy delfin, időnként akkor is úgy cselekszik, ahogy öszöntei diktálják. Egyébként ezt a delfináriumot már be kell zárni ideiglenesen egy fal ledőlése miatt. Ez, és két delfin egy hónappal korábbi elpusztulása kérdéseket vet fel az intézmény működésével kapcsolatban.

Érdemes tudni, hogy nem példa nélküli az, amikor fogságban tartott delfinek okoznak sérülést a velük együtt úszó embereknek. (Egy ilyen eset elemzését sokan láthattuk az egyik tévécsatornán Magyarországon is.) A holland parlament egyik pártja kérdéseket intézett Curacao kormányzójához, annak érdekében, hogy a Dolphin Academy tevékenységét megvizsgálják.

[ Marine Connection ]
Minden információt -ról.

Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.


 5. Bunny 2008 jan 14. 15:07  
Mindig is tudtam, hogy a delfinek genyák. Disznódelfin, ahogy a szafarin is megtapasztaltuk, elzavarják a cápákat, de nem jönnek oda játszani. Én javaslom, nyilvánítsuk a delfineket közellenséggé!
 4. Garfield33 2008 jan 14. 15:01  
Úgy értettem, hogy az, amelyik ki sem emelkedett a vízből, akaratlanul is útjába került a másiknak, és véletlenül lökte meg. Bár ki tudja...
 3. elche 2008 jan 14. 14:50  
Azóta olyan híreket is hallani, hogy ittas delfinek kötöttek bele turistákba pár szórakozóhelyen az előző este.:)
 2. Zook 2008 jan 14. 14:47  
ezzel fel akarsz epiteni egy genyodelfin teoriat? genyonyul meg genyomacska nem csak teoria szintjen letezik, ezert hajlamos vagyok elfogadni elso olvasatra...
 1. Garfield33 2008 jan 14. 14:44  
Látszik jól a filmen, hogy az egyik delfin meglökte a másikat, így szerintem aki ráesett az emberekre, nem is tehetett róla...

Merülőhelyek

Ras Mohammed, Jackfish Alley

Egypt, Red Sea

2/4 db alapján:átlagosan érdekes(átlag: 3.8) nehéz körülmények
max: 25m, látótáv: 10-25m , áramlás

napihajós megközelítésfal merülés üreg vagy barlangkorallos, trópusi élővilág nyílt vízi fajoklegalább 1.5m-es hal nagy rája

Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés