»» ««

A merülőhely-feltöltő verseny eredményhirdetése

Egyéb

Az idén útjára indított merülőhelyes adatbázis legszorgalmasabb bejegyzőit jutalmazzuk ez alkalommal.

Az adatbázis indulása óta eltelt hónapok alatt szépen növekedett a bejegyzések száma, és ezen talán segített a versenyfelhívásunk is. Jelen pillanatban 36 ország 608 merülőhelye, és azokról összesen 1021 értékelés található az adatbázisban, ami ezért elég nagy szám. Nyilván akár már csak egy hét múlva ennél is nagyobb számot írhatnánk, és ezért köszönet jár mindannyiótoknak, elsősorban azok nevében, akik számára hasznos információforrás az adatbázis.

Visszatérve a versenyre, sokaktól kaptunk bejegyzést, végül aztán kialakult a végső sorrend. Három legtöbb pontot elért felhasználónk:

Kékbálna - 628 pont
frigomix - 353 pont
pygmy - 267 pont


Ahogy azt a felhívásban közöltük, mind a hárman egy búvárorvosi vizsgálaton vehetnek részt, de ezen túlmenően is szeretnénk megajándékozni őket. Ezért aztán egy különleges "merülésre" is meghívjuk őket, a budapest IMAX moziba, természetesen A nagy mélység titkai című filmre. Mondani sem kell, rajtuk kívül is mindenkinek köszönjük, aki bejegyzésekkel bővítette adatbázisunkat, hiszen például macok, zsolo, DUPLA, sziszi, aron5 vagy adamax is elég sok információt osztott meg velünk.

Természetesen a jövőben is várjuk a merülőhely-értékeléseket!
Minden információt -ról.

Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.


 55. Kékbálna 2008 máj 28. 23:05  
Hát ha volt is már nem rémlik semmi. Ez a szép a korral. :)
 54. frigomix 2008 máj 28. 21:23  
Igen. Azt el is felejtettem megkérdezni, hogy van-e abből az időből vmi restanciám?
Tartozom esetleg vmi fényképpel, vagy ilyesmi?
 53. Kékbálna 2008 máj 28. 19:24  
Jó vót! Meg a sok ismerőst is jó vót látni. :) Ugye hrvatski kolléga? :)

A merülés jó volt. Ugyan volt egy perc amikor elhittem, hogy az űrállomást vetítik.

Köszönjük
 52. pygmy 2008 máj 28. 08:07  
igen, negyven perces kaliforniai merülésként került bele a naplónkba:)
én is köszönöm a lehetőséget!
 51. Thomasbuvar 2008 máj 27. 22:35  
Ilyen jó volt a film?! :)
A további 50 bejegyzés a fórumban olvasható.

Merülőhelyek

El Bells

Egypt, Red Sea

4/8 db alapján:érdekes(átlag: 4.3) átlagos nehézségű
max: 34m, látótáv: 10-25m , driftes

parti merülésfal merülés üreg vagy barlang scenic, nézelődős merüléskorallos, trópusi élővilág sziklás, hasadékos élőhely nyílt vízi fajoklegalább 1.5m-es hal jelentős halraj nyílt vízben

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés