»» ««

Víz alatti temető

Egyéb

Furcsa tervet dédelgetnek Miami közelében: egy temetőt alakítottak ki a víz alatt.

A Neptune Memorial Reef tavaly ősszel nyílt meg, és nagyjából 14 méteres mélységben található. Azok végső nyughelyének szánják, akik igazán szerelmesei voltak a tengernek. Megálmodói abban bíznak, hogy egyszer majd 16 hektárnyi területen 125,000 ember végső aludhatja itt örök álmát.

A nyílt tengerben található Neptune Memorial Reef nagyjából öt kilométerre van Key Biscayne partjától, és akár alapfokú végzettségű búvárok is látogathatják. Az első fázisban 850 sírhely van. A hamvakat a víz alatti temetkezéshez kialakított kötőanyaggal keverik el, az urnát pedig egy búvár helyezi el. Réz és bronz táblát rögzítenek a síron az elhunyt nevével, születésének és halálának dátumával.

Március a 93 esztendős Bert Kilbride hamvait a temető bejáratánál egy oszlopon helyezték el, a férfi ugyanis a Guiness Rekordok Könyve szerint a legidősebb búvár volt. Fia szerint nyilván büszke lenne erre, hiszen egész életében a tengerhez kötődött.

Stephen Blair, Miami-Dade megye egyik illetékese szerint akár sajátos turistalátványossággá is válhat a temető. Keith Mille környezetvédelmi szakértő szerint más lehetséges módja is van a temetkezésnek, amikor a hamvakat egy olyan alakzat rejti, amin megtelepedhetnek az élőlények. Mindenesetre jó benyomást tett rá a temető kialakítása.

[ Seattle Times ]
Minden információt -ról.

Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.


 6. kss.ptr 2008 máj 22. 21:01  
TE te kis irigy.
 5. azarabdémon 2008 máj 22. 18:19  
Jó, temessünk téged máshova. Én holnap ráérek, jó az neked?
 4. Garfield33 2008 máj 22. 17:32  
Na engem ide ne temessenek, pláne, ha előbb szólítana magához az úr, mint a páromat.
Nehogy már ahányszor kijön (kijönne?) hozzám, mindig egy frankót merüljön!
 3. seshat 2008 máj 22. 13:32  
miert ugyanolyan mint szetszorni a hamvakat a szelben... kinek mi.
 2. békabúvár 2008 máj 22. 09:22  
Van ennek a temetőnek előnye is, pl. a viráglopás és a szinesfém díszítőelemek eltulajdonítása biztos ritkább :)
A további 1 bejegyzés a fórumban olvasható.

Merülőhelyek

Ras Mohammed, Yolanda Wreck / Reef

Egypt, Red Sea

6/11 db alapján:kimagaslóan érdekes(átlag: 4.5) nehéz körülmények
max: 39m, látótáv: 10-25m , áramlás , driftes

napihajós megközelítészátony merülés roncs merülés rakománynyílt vízi fajok korallos, trópusi élővilágteknős jelentős halraj nyílt vízben legalább 1.5m-es hal

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés