»» ««

Boldog új évet!

Egyéb
1/2. oldal

Bármilyenek is a kilátások 2009-re, jó merüléseket, szép közösségi élményeket kívánunk mindannyiunknak.

Minden év első napján mint mindenki más, mi is végigtekintünk az óév eseményein és mérleget vonunk. A cikkek tekintetében reméljük elégedettek voltatok a választékkal, erőnkhöz mérten ott erősítettünk, ahol kértétek. Felsorolni is nehéz, hányféle egzotikus tájat sikerült saját tapasztalataink alapján és olvasóink segítségével bemutatni, igyekeztünk felszerelés teszteket is végezni- ennek a két témának a hangsúlyozását kértétek. Természetesen a lehetőségeink végesek, amit nyilván nem kell magyaráznunk, ám például az útibeszámolókban ti is tudtok segíteni, ahogy idén is sokan megtették ezt. Ahogy előtte már szokásossá vált, 2008-ban is igyekeztünk a hazai eseményekről is hírt adni, és amiben tudtuk segítettük is a szervezőket. Mint láthattátok, nem felejtkeztünk el többi rovatunkról sem, mint a környezetvédelem vagy a tudomány.

Oldalunk szolgáltatásai -ahogy eddig minden évben- 2008-ban is bővültek. Elindítottuk a merülőhely és ország adatbázist, ahol több mint 700 merülőhelyről találhatunk információkat, képeket közel 1300 bejegyzés segítségével. Reméljük a jövőben sem felejtitek el az adatbázist bővíteni, hiszen ezzel sokat segíthettek búvártársaink utazásainak tervezésében. Követve a trendeket, elkészítettük az oldalunk mobilra (PDA, iPhone, stb.) optimalizált verzióját is, amit meglehetősen sokat használnak, úgy tűnik tehát nem volt hiábavaló.
2009-ben is tervezünk újdonságokat, bár nem könnyű olyan hasznos búvárszolgáltatást találni, ami ne lenne a divecenter.hu berkein belül már most is megtalálható. Így hát a megújulásra vonatkozó terveink más területeket érintenek. Van pár új ötletünk, nem hagyunk benneteket fejlesztés nélkül az új évben sem. A bevált fonalakat tovább gombolyítjuk, 2009-ben is lesz fotós és videós vetélkedés, bízunk a továbbra is pezsgő fóruméletben, szeretnénk, ha még több bejegyzéssel bővülne a merülőhely-adatbázis, szívesen látjuk az újabb képeket a galériában, és újabb nyereményjátékokat is tervezünk.

Minden évértékelések része a számháború, most sem ússzátok meg. 2008 -nem meglepő módon- számunkra ismét a rekordok éve volt, de ez szerencsére eddig minden évben elmondható volt. Tényleg csak néhány adat: több mint hárommillió oldalletöltés, 27.000 fórum hozzászólás, több ezer fotó. Ami biztosan nem várható 2009-ben sem, az a valóban bosszantó hirdetések felbukkanása. Bár mint köztudott, gazdasági válság tombol, mi ígérjük, a sokak által zavarónak tartott felugró bannereket, rendszeresen küldött reklámleveleket a továbbiakban sem alkalmazzuk. Reméljük, az a reklámmennyiség ami az oldalunkon jelenleg megjelenik számotokra is elfogadható, és hisszük, hogy megértitek nekünk ez mekkora segítség, amiért természetesen hálásak vagyunk minden partnerünknek is.

Az új év azon az elven nem változtathat, hogy minden, a közösség számára érdekes eseményről szívesen hírt adunk, mint ahogy az elmúlt évben is támogattuk a hasonló rendezvényeket, versenyeket. Kérjük, a továbbiakban is juttassátok el hozzánk időben az ilyen híreket! Bárhogy is alakul 2009, a sikereket könnyebben érjük el összefogással, azzal, hogy segítő kezet nyújtunk egymásnak.
Nagy öröm volt, hogy tavaly december 20-án olyan sokan jöttünk össze, és a baráti hangulatú vacsora, együttlét és filmvetítés megerősített minket abban, nem csak számunkra fontos a közösség, amit sikerült kialakítani. Köszönjük mindannyiótoknak, hogy olvastok, írtok, fórumoztok és segítetek nekünk, legyetek bár lelkes hobbibúvárok vagy az üzletágban tevékenykedő hivatásosok! Természetesen a nagy siker után az is indokolt, hogy legyen folytatása is a közösségi rendezvényeinknek.

Jelszavunk tehát jövőre az összefogás, a segítségnyújtás lesz, hogy mi, a ti segítségekkel, sok érdekességet nyújtó portált szerkeszhessünk nektek az új évben is- rajtunk nem fog múlni. Előre is köszönjük mindenkinek a közreműködést!

Végezetül pedig szeretnénk mindenkinek nagyszerű búvárélményeket, erőt, egészséget és sikereket kívánni 2009-re!


Az írás a következő lapon folytatódik!

Első   Visszalép Következő   Utolsó

1 2

Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Sha´ab Rumi, Cousteau Precontinent II.

Sudan

4/8 db alapján:érdekes(átlag: 4.3) átlagos nehézségű
max: 40m, látótáv: 10-25m , driftes

szafaris megközelítészátony merülés roncs merüléskorallos, trópusi élővilágcápa jelentős halraj nyílt vízben nagy rája legalább 1.5m-es hal

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés