»» ««

Kaliforniában is érzik a válságot

Egyéb

A vizes sportokhoz kötődő vállalkozások elég rossz évet tudhatnak maguk mögött.

CC by randwillPár éve alig lehetett szabad kikötőhelyet találni a San Diego megyei kikötőkben- manapság még válogatni is lehet. Feltéve, hogy van az érdeklődőnek pénze egy hajóra. Akad kikötőüzemeltetésben érdekelt vállalkozó, aki állítása szerint el sem tudta volna képzelni, hogy üres helyek sorát látja majd. Hasonló módon panaszkodnak a sporthorgászattal, kirándulóhajózással és búvárkodással foglalkozó cégek tulajdonosai is. Néha a visszaesés egészen drasztikus.

A vízparti tevékenységre épülő üzletágak ráadásul nem csak San Diego hagyományaihoz tartoznak, hanem gazdasági szempontból is nagy a jelentőségük. Nehéz pontosan megítélni, mekkora bevételt hoznak, de becslések szerint csak a sporthorgászat évi 50 millió dollárt jelent a helyi közösségnek. Ehhez képest a hajókirándulásokból származó adóbevételek 14,5 százalékkal estek vissza. Egyes vállalkozások szintjén pedig még rosszabb lehet a helyzet: Rich Sillanpa a Dive Connectiontól elmondta, hogy több, mint 50 százalékkal esett vissza a forgalmuk. Korábbana csúcsszezonban akár heti 12 túrát is tudtak indítani- idén jó volt, ha négy összejött. Nagy öröm, ha mind a három hajójukat el tudják indítani, de erre csak egyszer volt alkalom, míg tavaly még el kellett küldeni vendégeket, mert nem volt már szabad férőhely.

A válság miatt nehéz helyzetbe került emberek ugyanis értelemszerűen az olyan nem létfontosságú tevékenységeikhez kötődő kiadásaikat fogják vissza, mint mondjuk a búvárkodás. A szoftverfejlesztő Craig Peterson korábban rendszeresen vett részt búvártúrákon, de már nem merült a tengerben 18 hónapja. A miértre fanyar választ ad: talán az lehet az ok, hogy februárban elvesztette a munkáját. Most befizetett ugyan egy olcsó és rövid túrára, de előtte csak tavakban búvárkodott, amit ő maga sem vesz egy kalap alá a tengeri túrákkal.

Van olyan sporthorgászatra szakosodott cég, aki az utóbbi 30 év legrosszabbjának nevezi a tavalyit, a hajókat bérbeadók pedig arra panaszkodnak, ha jönnek is turisták, már nem bérelnek egy csónakot önállóan, inkább befizetnek egy olcsóbb kirándulásra. Ez is bevétel, de azért összességében mégis csökkent a forgalmuk 15 százalékkal. A kikötőkben pedig arra figyeltek fel, hogy régi, jól ismert vendégeik egy része eladja a hajóját vagy szárazra viszik azokat. A visszaesés kikötőtől függően 10-25 százalék közé esik, és nem is várnak gyors fellendülést, hiszen például a hajókereskedelemmel foglalkozó H&S Yacht Sales be is zárta san diegói irodáját. Ez nem meglepő, hiszen az új hajók eladása 36 százalékkal csökkent, míg a hajóépítés visszaesése 70 százalékos. Kaliforniában birtokolják a második legtöbb hajót Florida után az Egyesült Államokban, és ezeknek a többsége is délen, San Dieo közelében koncentrálódik, így aztán errefelé tényleg nagyon is jól ismerik a számok mögött rejlő valóságot. Azt pedig még senki nem tudja, hogy a megingott vállalkozásoknak hogy sikerül talpon maradnia.

[ A CDNN nyomán ]
Kapcsolódó írásaink:
Minden információt Amerikai Egyesült Államok-ról.

Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Gubal Island - Bluff Point

Egypt, Red Sea

3/8 db alapján:érdekes(átlag: 4.1) átlagos nehézségű
max: 30m, látótáv: 10-25m , driftes , áramlás

szafaris megközelítészátony merülés scenic, nézelődős merüléshomokos élőhely korallos, trópusi élővilágteknős delfin legalább 1.5m-es hal

Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés