»» ««

Újabb szafarihajó süllyedt el

Vörös-tenger

Ennek a balesetnek nem volt áldozata- a hajót kivéve.

Az egyiptomi vizeket járó Emperor Fraser az ismet búvárközpont egyik 30 méteres szafarihajója volt, elsősorban kisebb csoportok túráztak vele. A december 16-án bekövetkezett baleset idején 11 vendég utazott rajta, köztük angol, ausztrál, finn és holland búvárok, akik a túra második napján éppen a víz alatt voltak, és nem is tudták, hogy a felszínen a hirtelen megforduló szélben elszakadtak a hátsó rögzítő kötelek. Mivel féltette a búvárok épségét, a kapitány nem indíthatta be a motorokat, így a tehetlenül sodródó hajó a zátonynak ütközött, és a hajótest súlyosan megsérült.

A legénység visszahívta a búvárokat, és megpróbálták a léket befoltozni, de nem jártak sikerrel. A búvárok ezért a vezetőkkel és a legénységgel a motorcsónakokba szálltak, és az egyiptomi haditengerészet mentette ki őket. A Dunraven roncsának közelében elsüllyedt hajó nem kiemelhető, így a víz mélyén fog nyugodni mostantól. Az Emperor Divers kifejezte köszönetét az egyiptomi haditengerészetnek és a CDWS-nek a gyors és hatékony segítségnyújtásért.

[ DIVE ]
Kapcsolódó írásaink:
Minden információt Egyiptom, Vörös-tenger-ról.

Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.


 42. pygmy 2010 jan 06. 09:23  
hmm. egyik este hasonló dolgokat tapasztaltunk. éppen pálinkáztunk, sisáztunk szép körben, amikor a társam felkiált, hogy de marha a bal szomszéd hajó, éjjel köt le a zátonyról. erre én, hogy az semmi, a jobboldali szomszéd még marhább, mert már el is indult...
ebben a pillantban esett le, hogy valszeg mi mozdultunk el, de rendesen, de akkor már szaladtak a srácok. ketten zodiakba pattantak, egy rohant a kapitányt ébreszteni... motor indít, reflektor kapcsolt, zodiak előre küld: elszakadt az egyik kötél, mi meg lobogunk a másik végén. a szomszéd hajók 30-50 méterre, mögöttünk nyílt víz, a szél a zátony felől fújt.
pár pillanat alatt rendezék a soraikat a matrózok, és beindult a gépezet. valaki nem is érzékelt semmit az egészből, pár perc alatt elkészültek...
 41. PDIC 2009 dec 27. 19:34  
Nem, de vannak fokozatok... :-))
 40. Garfield33 2009 dec 27. 19:31  
Mééé, te ismersz normális búvárt?
 39. PDIC 2009 dec 27. 19:29  
Búvárok nem csinálnak ilyesmit, csak lököttek... :-)
 38. Garfield33 2009 dec 27. 19:21  
Mivel ugyabár búvárok csinálnak ilyesmit, talán valami megmaradt az agyukban az ellenőrzött vészfelemelkedés közben ajánlatos folyamatos kilégzésről...
De 2 m-en is meg lehet csinálni, az 5 m csak egy kis nehezítés...
A további 37 bejegyzés a fórumban olvasható.

Merülőhelyek

Abu Galawa

Egypt, Red Sea

3/4 db alapján:érdekes(átlag: 3.8) átlagos nehézségű
max: 22m, látótáv: 10-25m , áramlás

szafaris megközelítészátony merülés roncs merüléskorallos, trópusi élővilág mesterséges élőhelydelfin legalább 1.5m-es hal

Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés