»» ««

Folytatódik az Endless Ocean

Egyéb

A népszerű búvárkodós számítógépes játéknak a siker miatt második része is készül.

A Nintendo népszerű játékkonzoljának, a Wii-nek az egyik slágere volt az Endless Ocean (Japánban Forever Blue néven forgalmazták). A játékmenet nem volt túl bonyolult, a főszereplőnek különféle egzotikus helyeken kellett "merülnie", és feladatokat megoldania, kincset keresnie. Nagyon szépen ábrázolt élőlények bukkantak fel, természetesen jóval nagyobb gyakorisággal, mint a valóságban, a delfinekkel még együtt is lehetett működni. Sőt, még a cápák sem jelentettek veszélyt a játékosra.

Nos, 2010-ben jön a folytatás, az Endless Ocean 2: Adventures of the Deep. Természetesen néhány dolog változott: szebb lett a grafika és nagyobb lett a bejárható terület. Hat helyen lehet virtuálisan búvárkodni, és ezek között újnak számít a sarkvidéki, illetve egy folyami, édesvízi merülőhely. Megint lehet delfinnel merülni, sőt, a segítségükkel még gyorsabban is lehet haladni. Több játékos is játszhat együtt, ami mindig növeli a vonzerőt. A megtalált kincsek eladásából lehet pénzhez jutni, ami viszont komoly változás az előző részhez képest, az az, hogy a cápák vagy a krokodilok most már veszélyesek a búvárra, aki egy speciális eszközzel védekezhet. Az első tesztek szerint a játék szép és jó- akinek van otthon egy Wii, pár órára lekötheti magát a virtuális óceánban.

Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.


 7. Kékbálna 2010 jan 19. 18:08  
Ez ok. Csak itt megtanulja, hogy kell koszban tisztának maradni.

Virtuális világban szinte semmit nem tanul meg. Csal ülni a kép előtt, akár egy krumpli. Könnyű csapda ez minden szülőnek és nem a gyereknek.
 6. hopposztkopp 2010 jan 19. 17:45  
Az életre nevel. Azt hiheti, hogy valami aztán semmi. Minden másképpen meg fordítva. Amit lát és hall sem igaz és a vízben sem vagyunk ilyen "gyorsak". Játék.

Az erdei sétában a legjobb mikor elszalad a gyerek a fák közé. Aztán vissza, mert beleszaladt néhány pókhálóba. Már nincs is kedve az egészhez. Ha tehetné már visszaülne a kocsiba.

Az élet koszos.
 5. Káplán 2010 jan 19. 12:26  
Megnyugodtam. Nem csak nekem tünt fel.:)  Eléggé zavaró. Tudtam, hogy a búvár egy lusta fajta, de hogy már merülni is a komputer előtt akar, az már  .....
 4. Kékbálna 2010 jan 19. 12:24  
Nekem a bal oldalon lobogó nyomásmérő és komputer konzol(?) "tetszik". Mondjuk ez a vízalatti "gyűjtügetés" se jön be. Nem lenne érdemes a gyereket kivinni az erdőbe inkább? Ok nem koral zátony. De ott is van pár érdekes dolog és közben nem a seggén ül a gép előtt...
 3. Káplán 2010 jan 17. 17:37  
És milyen kártyát ad a játék? OWD? AOWD?:)

A további 2 bejegyzés a fórumban olvasható.

Merülőhelyek

Abu Nuhas, Chrisoula K Wreck (Marcus)

Egypt, Red Sea

4/6 db alapján:érdekes(átlag: 4) átlagos nehézségű
max: 27m, látótáv: 10-25m

napihajós megközelítésfal merülés roncs merüléskorallos, trópusi élővilág mesterséges élőhelylegalább 1.5m-es hal

Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés