Havi fotó- videó verseny

2017 Ember a roncson

 
 
Olyan roncs fotókat várunk, ahol búvár is szerepel a víz alatti képen.
Beküldve 6 kép
» Verseny információ

Az ökológiai egyensúly

Környezetvédelem
2010. június 5.
Érvek és ellenérvek egy manapság gyakran emlegetett fogalom kapcsán.


Az olyan megnyugtató, ha egy írásban tényszerű információkat olvashatunk. Jó tudni, hogy valami hogyan is van. Most szakítani próbálunk ezzel a hagyománnyal és inkább egy fogalommal kapcsolatos problémát kísérelünk meg az olvasóval megosztani, részben rábízva, hogy elfogadja-e a gondolatmenetet, vagy tud jobbat.

Az ökológiai (vagy biológiai) egyensúlyról sokat lehet hallani, mióta divatba jött a természetvédelem. A fogalom valami olyasmit akar takarni, hogyha megnézünk egy természetes társulást (nem ökoszisztémát!), akkor abban a fajok többé-kevésbé állandó egyedszámban vannak jelen a környezeti eltartóképességének megfelelően. Az ökológiai egyensúly kisebb behatásoknak is képes ellenállni és rövid időn belül visszatér az eredeti egyensúlyi állapotba. Általában akik az ökológiai egyensúlyról beszélnek azok ezt jó dolognak tartják, ellenben ha emberi (vagy más) behatásra az egyensúly "felborul" azt rossz dolognak.

Kétségtelen tény, hogy ha bizonyos nagyvonalúsággal nézünk egy társulást, akkor a jelenlévő fajok száma, és a különböző fajokon belül az egyedszámok viszonylag állandóak. Azonban az is ismert tény, hogy időnként az egyes populációk egyedszáma (általában ismeretlen okokból) hirtelen megugrik, esetleg jelentősen lecsökken. Példaképpen az északi területek lemming túlszaporodását lehetne felhozni, mint közismert példát. De a hazai erdőkben is ismert jelenség, hogy általában hét évenként kiugróan magas a bükk mag produkció és ennek következtében a bükk csemeték száma is megnő. De ha nem túl hideg a tél és kevés a csapadék, akkor a mezei pockok egyedszáma is jelentősen megnő a mezőkön. (A rágcsálok populáció dinamikai vizsgálata egy év során olyan szélsőértékeket is produkálhat, ami már önmagában is megdöntheti az ökológiai egyensúlyba vetett hitünket.) Ennek ellenére kétségtelen tény, hogy a környezeti feltételek meghatározóak a társulásokat alkotó populációkra.

Vizsgáljuk meg, hogy mit takar, a médiában oly gyakran drámaian megfogalmazott fogalom, a biológiai egyensúly felborulása. Valamilyen emberi hatásra az eredeti társulás összetétele megváltozik, általában elszegényedik. A táj képe átalakul. A média gyakran elhallgatja azt, ami az egyik kiindulási alapunk volt. Ez pedig az, hogy a természetes (érintetlen) társulásból kellene kiindulnunk. Hiszen ha nem abból indulunk ki, akkor már eleve egy "felborult egyensúly" lenne a kiindulási pontunk. Mivel a Földön már alig létezik olyan hely, ahol áldatlan hatásainkat ne lehetne megfigyelni, mégis azt kell mondanunk, hogy gyakran már "felborult biológiai egyensúlyú" társulásoknál borul fel az egyensúly. Akkor a felborult egyensúly a következő boruláshoz képest mégis egyensúlyi állapot volt? Ezen pontnál, már szerző is kezdi elveszíteni a fonalat. Hányszor borulhat fel egy egyensúly? Ha olyan sokszor akkor miért olyan nagy baj, hogy esetleg újra felborul?

Létezik egy olyan megközelítés is, amely szerint a társulást éri egy fontos hatás. A társulás erre reagál (egyes populációk kipusztulnak, vagy megritkulnak, esetleg mások éppen elszaporodnak stb.). A rendszerünk alkalmazkodik az új viszonyokhoz. Mivel az új együttes anyag és energia forgalma általában rosszabb hatásfokkal működik, mint az előző, ezért biológiailag rosszabbnak, degradáltnak minősítjük ezt az új állapotot. Ebben a koncepcióban különböző állapotokat látunk. Az új (rosszabb vagy más) viszonyokhoz, egy másféle élőlény együttes tartozik, mint korábban. Ha ismételten éri a rendszert egy kedvezőtlen hatás, akkor meg egy másik állapotot láthatunk. Természetesen az új állapoton belül is tapasztalhatjuk azokat az ökológiai törvényszerűségeket (bár sokszor csak részlegesen) amit az eredeti társulásban megfigyeltünk. Ez nem zárja ki azt, hogy egyes populációk lehetnek nyertesei ennek a szituációnak. Például, ha egy legelőt műtrágyával kezelnek, nagyon sok érzékeny növényfaj eltűnik (és az ezzel táplálkozó állatok illetve ezen állatok parazitái stb.). Ugyanakkor néhány olyan növény elszaporodik, amelyeknek magasabb a tápanyag igénye (például a mezőgazdasági növények). Vagy kiránduláskor megfigyelhetjük, hogy a turistautakat gyakran sűrű csalános szegélyezi. Miért van az, hogy az erdőben máshol nincs olyan sok csalán, mint pont az utak mellet? A "titok" nyitja, hogy az emberek gyakran itt végeznek olyan tevékenységet, ami a talaj nitrogéntápanyag tartamát növeli. Az új forrást a csalán jól ki tudja használni.

Azok az írások, amelyekben egy környezeti katasztrófa kapcsán drámai megfogalmazásban közlik, hogy felborul az ökológiai egyensúly, azért károsak, mert az emberek ezt valami nagyon rossz dolognak tartják. Később, ha elmennek az adott területre, akkor ott nem tapasztalják a beharangozott tragédiát. Ez nem meglepő, hiszen nem tudják, hogy ott milyen társulások voltak megelőzően, és az miért volt biológiailag értékesebb, mint amit jelenleg látnak. Így hiteltelenné válik az egész dolog, ami káros, hiszen esetleg tényleg komoly környezeti tragédia volt. Ilyesmi történt a 10 évvel ezelőtti tiszai cianid szennyezés esetén is. A rendkívül pusztító szennyezés után néhány hónappal már olvasni lehetett olyan híreket, hogy megújult a Tisza, a tiszavirágzás zavartalanul lezajlott stb. Pedig azok az 50-60 kg-os idős harcsák (és szaporulatuk) most is hiányoznak a vízből, amelyek akkor elpusztultak (meg még sok minden más is), más dolgok meg ott vannak például azok az élőlények (és utódaik) amelyek zsákmányul estek volna ezeknek a nagy harcsáknak. Ugyanakkor a cianid mérgezés előtti állapotot sem tekinthetjük úgy, hogy akkor az eredeti ökológiai egyensúlyban lett volna a Tisza. Elég az írásos feljegyzésekre gondolni, hogy a Tisza szabályozása előtt a halászok, amikor a nyílt vízen megmerítették a vödrüket hogy igyanak, abban mindig volt egy-két hal is. A szabályozással és egyéb környezeti ártalmak miatt ez a halbőség sajnos örökre megszűnt. Ez a másik baj az egyensúly koncepcióval. Az ember azt gondolná, hogy ha a kiváltó okok megszűnnek, akkor automatikusan visszaáll az eredeti kedvező egyensúly. Könnyen belátható, hogy ez nincs így. Hiszen ha időközben sikerült kipusztítani egy (vagy több) fajt, akkor az eredeti fajlista már nem reprodukálódhat.

Rajtunk múlik, hogy melyik koncepciót választjuk. Az ökológiai egyensúly tetszetős de gondolati bakugrásoktól sem mentes elképzelését, vagy a különböző környezeti hatásokra kialakuló állapotok sorozatát. De akár így választunk, akár másként mindig tartsuk fontosnak a környezetvédelem ügyét, és tegyük meg azt, ami tőlünk telik.

Dobó Zoltán
Biológus, búvároktató
Búvár Paradicsom

Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.


 1. aron5 2010 jún 05. 09:05  
Klassz cikk!

Le az ökoszisztéma egyensúlyával! :)


A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2017 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
impresszum / contact / Médiaajánlat / Hirdetési lehetőség