»» ««

Veszélyben az afrikai édesvízi élővilág

Környezetvédelem

A tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy az édesvízi állatok 21 százaléka a kihalás szélére sodródott.

A kontinensen belüli vízkészletek ugyanis rettenetes állapotban vannak, elszennyeződtek, illetve a szárazság, valamint a rossz vízgazdálkodás miatt egyszerűen eltűntek és ez nemcsak a kontinens élővilágát veszélyezteti, hanem emberek millióinak életét is - írja az IUCN. A szakemberek szerint az egyetlen és sürgető megoldás az, hogy felkészült vízgazdálkodási szakemberek irányításával szülessenek fenntartható tervek.

Az elmúlt években 5167 édesvízben élő állat és növényfaj állományát vették a tudósok górcső alá. Vizsgálták az összes édesvízi halfajt, a puhatestűeket, a rákokat, valamint édesvízi gerinctelen állatokat, mint például a szitakötőket és számos vízi növényt. A vizek állapota a tudósok egybehangzó véleménye szerint szörnyű. A legnagyobb szennyezést a mezőgazdaság okozza, ám ugyanekkora kárt tesz a vízelvonás, a vízerőmű építés és az idegen fajok betelepítése is.

Noha a bolygó felszínének csupán egy százalékát borítja édesvíz, mégis ezek a területek aránytalanul sok fajnak adnak otthont, az állatok és növények 7 százaléka él tavakban, folyókban és mocsarakban. A legutolsó IUCN által kiadott Vörös Könyv is jelzi, hogy a tavak, mocsarak, folyók élővilága még nem menekült meg a kihalás aktuális veszélyétől. Az is nagy gond, hogy a különböző fajok eltűnése a természettel szoros kapcsolatban élő emberek életét is veszélyezteti. Erre egy példa, hogy a chambo néven ismert hal a Malawi-tóban komoly élelemnek számít, ám az elmúlt tíz évben, a túlhalászat miatt csaknem 70 százalékkal esett vissza az állománya, ezért a sugárúszójú halakhoz tartozó Oreochromis karongae mára veszélyeztetetté vált, mindeközben pedig az emberek sem jutnak legfőbb táplálékukhoz.

Különleges, csak a fekete kontinensen őshonos halfajok is örökre eltűnhetnek, ha folytatódik a tendencia. De nem csak ők vannak veszélyben. A puhatestűek, a szitakötők és a vízi növények fontos szerepet játszanak a vizes élőhelyek fennmaradásában. Épp ezért aggasztó, hogy a Kongó folyó 100 kilométeres szakaszán csupán 11 féle puhatestűre bukkantak, mivel a folyó felsőbb részein bekerülő szennyezőanyagok egyszerűen megölik ezeket az érzékeny állatokat.

Afrika legnagyobb tavai mentén az emberek legfőbb proteinforrása a hal. A szub-szaharai régióban csaknem 7,5 millió szegény embernek a megélhetése függ a halászattól. Megsegítésük valószínűleg még kézzelfoghatóbbá válik, hogyha a politikusok is tudják már, a halászok nem a levegőbe beszélnek, amikor rendre üres hálókat húznak ki a tavakból. Az ötéves kutatómunka célja az volt, hogy a döntés-előkészítők tisztában legyenek a természetes élővilág jelenlegi állapotával, amikor az afrikai kontinens erőforrásainak kiaknázását célozzák meg. Az idén először készült például olyan térkép, amelyben pontosan, folyószakaszonként jelzik a védett fajok elhelyezkedését. A szakértők abban bíznak, hogy a felmérés után végre egyértelművé válik, hol és mi szorul elsősorban védelemre, és hatékonyabban lehet hatni a döntéshozókra.

[ A Greenfo nyomán ]


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.


 3. Vanek 2010 sze 18. 22:29  
Én meg nem is olvastam. De véleményem van róla...
 2. Mirci 2010 sze 17. 09:14  
Ezt meg most olvasom. :-(((
A kommentek közt van utalás az eredeti cikkre, sokkal jobb képekkel...

 1. Mirci 2010 sze 15. 11:45  
Úgy gondolom, ez a cikk ide kapcsolódik, és sok mindent megmagyaráz.
És akkor még nem beszéltünk a végeláthatatlan kávé- és teaültetvényekről...
Afrika még mindig a gyarmatkorban van.



Merülőhelyek

Sha´ab Sheer West

Egypt, Red Sea

1/3 db alapján:kimagaslóan érdekes(átlag: 3.3) átlagos nehézségű
max: 20m, látótáv: 10-25m , áramlás

napihajós megközelítészátony merülés scenic, nézelődős merüléskorallos, trópusi élővilágteknős

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés