»» ««

Fülsiketítő óceánok

Környezetvédelem

Gyakran fordul elő, hogy a tengeri emlősök kivetik magukat a szárazföldre, és nem képesek visszatérni a mélyebb vizekbe.

Egyes kutatók véleménye szerint e tragikus jeleneteknek az az oka, hogy némely cetfaj halláskárosodás miatt elveszítette tájékozódási képességét, és ezért köt ki a szárazon. Az Egyesült Államokban évente átlagosan több mint ezerkétszáz cethal, palackorrú és barázdásfogú delfin vetődik partra. Közülük azonban kétszáznál is kevesebb kerül vissza elevenen az életet jelentő tengerbe- a többség ott pusztul el a szárazon.

A cetek szárazföldre kerülésének oka máig tisztázatlan. Sok kutató szerint a tengerek annyira zajossá váltak, hogy az némely térségekben már-már elviselhetetlen az ott élő magasabb rendű élőlények számára. Mitől lehet zajos a tenger vize? Sok egyéb között leginkább a tengeralattjárók szonárjaitól, azaz visszhangszondáitól. Ez a műszer a tengerek domborzati viszonyainak (például a veszélyes zátonyoknak), illetve az ellenséges objektumoknak a földerítésére szolgál. Működése közben hangimpulzust bocsát ki, ami visszaverődik a környezetében lévő tárgyakról, s így meghatározható a tengeralattjáró távolsága attól a bizonyos céltárgytól.

Hasonlóan tájékozódik számos tengeri állat, így a delfin is: hanghullámokat bocsát ki, amely a különböző tárgyakról visszaverődik, és így érzékeli azokat. De így találja meg táplálékát és társait is, nem csoda hát, ha a hallás a tengeri állat legfontosabb érzékszerve. A legutóbbi időkig számára a leghangosabb dolgok a hatalmas viharok és a ritka tengeralatti vulkánkitörések voltak.

Manapság már sok-sok óceánjáró és megszámlálhatatlan kisebb hajó járja naponta a vizeket. Az olaj- és gázlelőhelyek föltérképezésekor rendkívül erős hangokkal kutatják a tengerfeneket, a haditengerészetek pedig tengeralattjáróik ultrahangos berendezésének zajaival töltik meg az óceánokat. Ezek hangja kiválóan terjed a vízben (ötször gyorsabban, mint a levegőben). Az amerikai haditengerészet szonár-hanghullámai például több ezer kilométerre is elhatolnak a víz alatt, megkeserítve ezzel az óceánban lakók életét. Ezek az alacsony frekvenciájú hangok ugyanis megzavarják, sőt meg is akadályozzák a halakat, a bálnákat és a delfineket abban, hogy meghallják a rájuk vadászó ragadozók zaját, vagy éppen a zsákmányállatuk neszezését. De megzavarják az állatok egymás közötti kommunikációját is, megnehezítve a párválasztás esélyét, illetve a kapcsolattartást egymással és kicsinyeikkel.

Amerikai kutatók legújabban egy olyan vizsgálatról adtak számot, amelynek során több szárazföldre vetett cet hallását vizsgálták meg (a hangokra adott agyi reakciók mérésével). A barázdásfogú delfinek körében 14 egyed közül ötnek volt sérült a hallása, a palackorrú delfinek között pedig a vizsgált hét egyed közül négy hallássérültet találtak. A nagyon kicsi mintavételi lehetőség miatt persze nehéz megítélni, hogy mennyire lehet ténylegesen halláskárosodás az oka az állatok partra vetődésének, azonban a szakemberek szerint a nagy óceáni hangzavar mindenképpen közrejátszik ebben.

[ mindennapi ]


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.


 1. Rolandusz 2010 dec 07. 14:05  
Némi plusz infó a cikkhez:
Az olaj- és gázlelőhelyek felkutatásához használt "légágyúk" szeizmikus rezgéseket keltenek 200-250 decibeles hanghullámok létrehozásával. (Összehasonlításképpen: az emberi fül számára már a 85 decibeles zajszint tartós elszenvedése is káros hatású lehet, a 120 decibelt meghaladó zajszint pedig már rövidtávon is maradandó halláskárosodást okozhat.) Így a motorizált hajóforgalom és a tengeralattjárók szonárjainak hangja mellet a légágyúzás is valóban sokkoló hatású lehet. Kutatók a partra vetődött delfinek és bálnák szöveteiben olyan légbuborékokat találtak, amelyek alapján a búvárok által jól ismert dekompressziós betegséghez hasonló traumát valószínűsítenek. A tudósok szerint a szonárok és a légágyúk által kibocsátott jelek olyannyira megzavarhatják az állatokat, hogy azok szinte menekülnek a mélyből a felszínre, és ennek hatására a ceteknél is dekompressziós állapot alakulhat ki.

Merülőhelyek

Sanganeb South-West Plato

Sudan

3/6 db alapján:kimagaslóan érdekes(átlag: 4.5) átlagos nehézségű
max: 35m, látótáv: 10-25m , áramlás

szafaris megközelítészátony merüléskorallos, trópusi élővilág nyílt vízi fajokcápa teknős jelentős halraj nyílt vízben legalább 1.5m-es hal

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés