»» ««

A jövőben belakjuk az óceánt is?

Egyéb

A klímaváltozás miatt hamarosan úszó városok jöhetnek létre- állítják német szakemberek.

A csütörtökön nyilvánosságra hozott, a tengerek állapotáról készült átfogó jelentés szerint komoly átalakulás előtt állhat a part menti élet. A klímaváltozás miatt ugyanis folyamatosan emelkedik a tengerszint és ha az emelkedés továbbra is ilyen ütemben folyik majd, a part mentén élőknek nem marad más választásuk, mint a szárazföld belseje felé költözni.

Jelen állás szerint ez az egyetlen lehetséges alternatíva, ám a kutatók szerint megoldást jelenthet az is, ha a tengerparti városok megtanulnak alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez és úszó városokat hoznak létre. Az elkészült tanulmány, amelyben olyan problémákkal is foglalkoznak, mint a túlhalászat, a tengeri közlekedés és a szennyezés, az internetről is letölthető.

Úszó házak gondolatával már régebben foglalkoznak a szakemberek, és vannak, akik egyenesen egész városokat tudnának elképzelni ezzel a technológiával. Mit is jelent ez a kifejezés a gyakorlatban? Egy olyan épületet, mely szilárd alapozás helyett merevített alvázszerkezetre épül. Az alvázszerkezetet pedig egy úszó szerkezetre építik, mely többféle modern anyagból lehet.

[ Hír24, KészHáz portál ]


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.


 9. aron5 2010 dec 05. 09:02  
próbáltam nem az ENSZ-re helyezni a hangsúlyt
 8. Jules 2010 dec 04. 16:30  
Ez már politika :-) Ahhoz meg én nem értek...
 7. jokerke86 2010 dec 04. 16:09  
Ezert is mondtam, hogy nem csinalnak semmit. Nem kell ahoz keretrendszer, hogy egy orszag eloremozditson valamt ha akar, es felesleges a keretrendszer ha nincsenek ilyen iranyu kotelezettsegeik is.
 6. Jules 2010 dec 04. 15:22  
Csak hogy tisztázzuk: az ENSZ-ben a tagállamok csinálhatnak bármit is. Az ENSZ egy keretrendszer, ami lehetőséget biztosít a cselekvésre, de cselekedni a tagállamok fognak, ha akarnak...
 5. jokerke86 2010 dec 04. 14:06  
Kar lenne az energiaert amibe az email megirasa kerul. Ugysem csinalnanak lof@szt se. Ha cselekvokepesek es motivaltak lennenek a dologban, akkor mar reg nem lenne ilyen problemank.
A további 4 bejegyzés a fórumban olvasható.

Merülőhelyek

Pulau Urun, North-East

Indonesia

1/1 db alapján:kimagaslóan érdekes(átlag: 5) könnyű körülmények
max: 27m, látótáv: 10-25m , driftes

speedboat-os megközelítészátony merülés scenic, nézelődős merüléskorallos, trópusi élővilágcápa csikóhal teknős legalább 1.5m-es hal jelentős halraj nyílt vízben

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés