»» ««

Kősüllő vagy réticsík?

Egyéb

Arról szavazhatunk, melyik faj legyen 2011-ben az év hala.

A Magyar Haltani Társaság honlapján eddig leadott szavazatok alapján úgy tűnik, már csak a kősüllőnek és a réticsíknak lehet esélye a cím elnyerésére.

A Magyar Haltani Társaság három őshonos fajt állított jelöltként a jövő év hala címért indított versenyben. Az októberi indulást követően még a dombvidéki folyókban és patakokban élő sujtásos küsz állt az első helyen, de később megelőzte a lápok és mocsarak halaként ismert réticsík, majd mindkettőt maga mögött hagyta a nagyobb folyó- és állóvizeinkben honos kősüllő.

December elején még úgy látszott, behozhatatlan a kősüllő előnye, ám a réticsík fokozatosan fölzárkózott mellé, néhány napja pedig a vezetést is átvette. Azóta fej fej mellett haladva egymást előzgeti a két esélyes, de hogy melyikük lesz a befutó, az csak az év utolsó napján dől el.

Szilveszter napjáig még bárki leadhatja szavazatát a Magyar Haltani Társaság honlapján - tájékoztatott dr. Harka Ákos elnök.

[ Greenfo ]


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.


 17. Garfield33 2010 dec 29. 10:31  
És miután ráirányult a figyelem, elkezdik gasztronómiai illetve energetikai szempontból is vizsgálni, és máris tepsiben, kazánban végzik...
 16. Luciferin 2010 dec 29. 10:29  
Kicsit félve jegyzem meg, hogy a Természetvédelemben (különböző szervezeteiben)nem ritkaság az ilyesmi. Hosszú évek óta próbálják egy-egy fajra ráirányítani ilyen módon a figyelmet. Van olyan, hogy az év madara, az év fája.
 15. elche 2010 dec 29. 10:17  
Egyébként őszintén szólva elsőre ez nekem is furcsa hírnek tűnt, de a helyzet az, hogy tegnap este ehhez képest szóba került, tanultam új dolgokat, tehát a célját pont eléri ez a kezdeményezés.
 14. zwaan 2010 dec 29. 08:57  
Pedig, ha jól emlékszem, akkor benn volt valamelyik általános iskolai olvasókönyvben anno egy történet, hogy hogy készítik a csíkot. Az eleven csíkokat a forró levesbe öntik.....
 13. Zook 2010 dec 28. 23:43  
mert komolyabb illetmenyt kaptam a csikászok érdekvédelmi szervezetétől (csész)

:)
A további 12 bejegyzés a fórumban olvasható.

Merülőhelyek

El Fanadir

Egypt, Red Sea

10/19 db alapján:átlagosan érdekes(átlag: 3.4) átlagos nehézségű
max: 29m, látótáv: 10-25m , driftes

napihajós megközelítésfal merülés scenic, nézelődős merüléskorallos, trópusi élővilág sziklás, hasadékos élőhelylegalább 1.5m-es hal delfin jelentős halraj nyílt vízben

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés